Tizenöt éven át, több mint 400 hektáron folytatott vegyszermentes gazdálkodást a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Kft. által működtetett, Fejér megyei Kishantosi Vidékfejlesztési Központ és Népfőiskola (a továbbiakban “Kishantos”). A földbérlet-pályázatokon 2013-ban a gazdaság összes, addig bérelt földjét elvették, csak a néhány épületből álló központi rész maradt meg a mai napig.----- A kishantosiak szerint a korábban általuk bérelt és művelt földek pályázatása során több szabályszegés is történt, többek között az Ángyán-jelentésekben is leírt módokon. A mintagazdaság vezetői erről az akkori agrárminisztert, Fazekas Sándort is tájékoztatták (PDF), de választ azóta sem kaptak erre a megkeresésükre. Igaz, az általuk kifogásolt földbérleti szerződést a bíróság később semmisnek ítélte a kishantosiak kifogásaival összhangban.---- 2014. április 12-én az új bérlők “művelésbe vétel” címszó alatt beszántották Kishantos 400 hektárnyi 117 millió forint értékű...

Forrás: atlatszo.hu
Feltöltő: sgl
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.