Győztem Kövér Lászlóval szemben Strasbourgban! Nagy meccs volt, de mostantól Kövér Lászlónak hivatalos papírja van arról, hogy egy cenzor – közölte Facebook-oldalán Szél Bernadett független képviselő.

Szél Bernadett legyőzte Kövér Lászlót
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Szél Bernadett még LMP-s képviselőként fordult a strasbourgi bírósághoz, miután 2015-ben Kövér László figyelmeztetés nélkül megvonta tőle a szót, amikor felhívta a figyelmet a dolgozói szegénység áldozataira.

A nemzetközi bíróság szerint a fideszes házelnök intézkedése nem felelt meg az Országgyűlési törvényben előírt eljárásnak.

Ezenkívül közvetlen cenzúra volt, mivel azonnal megakadályozta, hogy az első kérelmező [Szél Bernadett] kifejtse véleményét anélkül, hogy [a házelnök] kevésbé korlátozó intézkedést alkalmazott volna vagy akár csak megfontolta volna más eszköz alkalmazását

- írja Szél Bernadett, hozzátéve:

Magyarul a Házelnök a saját maga által alkotott törvényt SEM tartotta be és direktben cenzúrázott – és erről most már papírja is van.

Forrás: Facebook/Szél Bernadett

48 hozzászólásarrow_drop_down_circle

134.bátor
Milyen feje van már ennek a kövèrnek!! Mint egy igazi,degenerált,idióta! Mert az is!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
134.bátor
Milyen feje van már ennek a kövèrnek!! Mint egy igazi,degenerált,idióta! Mert az is!!!
Béla333
A Kövérről betett fénykép azt a hamis illúziót kelti, mintha éppen elszégyellné magát, hogy milyen aljas ember ő, de a valóság az, hogy házmesterünk tudja, hogy már sokadszor aljas volt, csak éppen szarik rá.
T-Boly
@134.bátor: Azért olyan a feje,mert az ,amit leírtál. Ha nem az lenne,akkor nem olyan volna ,minta milyennek látszik,hanem,olyan lenne ,mintha nem volna degeneráltnak látszó,valójában az idiótizmust megjelenítő,elnézve annak tűnő,de sokkal rosszabb kinézet a ...Na hogy is van ez?
A kúrva életbe a déli gyóccerem meg hová tettem..?
csak úgy....
lacinak az agyára ment a proletár diktatúra,ami most vénségére tör elö belöle..
David
Sajnos Szellentő Bernike újra eldúrrant, attól van ilyen büdös!!!
David
@134.bátor: Kövér egy igazi úriember, aki eddig minden alkalommal megvédte a Parlament tekintélyét... Lehet visongani de attól még bolsevikok maradtok!
csak úgy....
@David: te nem a rizikós dávid, a fidesz ságvári endréje?
Dr. Proktor
@csak úgy...: Trollali, trollala, Dávidból lesz a csoda...
Málna
Papírja van róla...És akkor ez most mit is jelent?
Qqberci
Már csak arról kell egy papír, hogy f@szkalap...
Qqberci
@134.bátor: Az már nem is fej, hanem fujj...
csak úgy....
@Málna: nem értheted a szitut,hiszen te csak a wc. papírt ismered!
hidd el,hogy másra is jó az a fránya papiros...
ui.: ne zaklass hülye kérdéseiddel te unalmas "asszonnyállat", -kezdek tanulni honfoglalós magyaros beszéd! kipcsakéknál így illik..
kissé felnőttem
@Málna: földön kivüli is lehet, marslakó akár, olyan istentelen helytartó előbb ítél és utána sem gondolkodik pártállamból maradvány reflexes.
Málna
@csak úgy...: Elhiszem, hogy másra is jó az a papír...De mire is?
Nyugi, nem tőled várom a választ. Ez nem a te szinted.
Málna
@kissé felnőttem: Kérdést értetted?
csak úgy....
@Málna: értelek,rajtam keresztül beszélsz magadban! -ez valóban nem az én szintem...,ha problémád adódik,hívj föl egy államtitkárt,egyik csak tud segíteni,hisz annyian vannak mint a nyúlszar!
Málna
@csak úgy...: Hogy tudsz ennyire unatkozni?
csak úgy....
@Horizont: shikari kikereste a jó öreg dávidos nickjét! tibinknél a tudathasadás föltartózhatatlan..
csak úgy....
@Málna: te vagy a múzsám és az ihletem, beszéld meg magaddal..
Málna
@csak úgy...: Van kivel beszélgetned? Irtó magányosnak tűnsz mindig. Komolyan kérdem.
Nyírfa
Mit tettél, Berni? Nézd, milyen szomorú lett szegény!
T-Boly
@David: szevasz te tudatlan analfabéta ,gamma, elta, i dióta!
Kapd be azt a vén szaros apád zacskóját ! Miért vagy te hülye,állat,barom ? Vegyél be valami szart !
Engem kezelnek he? És te vagy a hülye akit nem.? He ? De !
Megyek visszaviszem az ápolóbácsi laptopját,mert félek,hogy valami korhatárosat fogok mondani a david baromarcúnak !
T-Boly
@csak úgy...: Nekem is legyél a BÖGYÖS MÚZSÁM !
T-Boly
@csak úgy...: Van aki nem szarja le davidot?
T-Boly
@csak úgy...: A málna segítségre szorul? Olyan nagy választék van az eszközökből !
csak úgy....
@T-Boly: 17:41 ezt föltehetöleg málna efftársnönek szántad!
Gyurka80
Én ennek a rikácsoló nőszemélynek, meg sem adnám a szót, amíg nem tanul meg normálisan beszélni!
csak úgy....
@Málna: /pillanat senkim nincs rajtad kívül,éppen ezért ne untass,inkább szórakoztass! mesélj pld. a géniuszodról...
csak úgy....
@Gyurka80: meggyütt gyuri a tanya esze,ki ír,olvas,beszél...,kész fönyeremény!
justhpeter
@David: Igazán vicces fiú vagy, amivel nagy örömöt okozol nekem amikor a "parlament tekintélyéről" beszész. Biztos nem hallottál arról, hogy ami nincs, arról nem lehet beszélni. A magyar parlament a magyarországi fekete lyuk központja. Onnan már csak a mély sötétség áradhat ki.
jesz
már unijós bíróság kell a fingreszeléshez?

Ez mennyibe került amúgy? Mert sok értelme nincs.

Ezzel az ítélettel simán meggyőzi a hazai választókat, hogy rá szavazzanak
Béla333
De hát még mindig él ez a Kövér elvtárs... Hol itt a győzelem?
T-Boly
@csak úgy...: JaaaaajjjjjjjjjjjjjjCsak neked küttem?
Én a limonádé,vagyis izé a málnának küttem vóna.
Gyurka80
@csak úgy...: Örülök, hogy örömet okoztam neked. Jutalmul rikácsoló berni pedig a tied!
T-Boly
@Gyurka80: Gyurkahurka bácsi ! Pofa be! Belerepül a köpőlégy ! Bár szerintem az se sokat rontana rajta.
csak úgy....
@Gyurka80: én az orbánotokat akarom,fideszestü mindenestü! :)
Gyurka80
@T-Boly: Te csak egy boly vagy a ruhán!
teuton57
@Gyurka80: Az nem zavar, hogy ez az egesz cenzorosdi mennyi adoforintba került, mert Köver elvtarsnak allandoan elgurul a gyogyszere? Szerinted ez hanyadik itelet volt, amiben semmisse nyilvanitottak az agymeneset??? A fö kerdes pedig: Ki fizeti ezt meg???
Málna
@teuton57: Mennyi adóforintba került ez, analfabéta? És hányadik ítélet volt ez, "amiben semmissé nyilvánították az agymenését?:-)
Gyurka80
@teuton57: Téged meg nem zavar a rikácsolás?
csak úgy....
istenem add,hogy sose legyen belölem fideszes,hogy sose veszítsem el az eszem és ítélö képességem,mint az a sok szerencsétlen ! -amen!
Málna
@csak úgy...: Késő bánat. Hahaha.
Aki Én
@Málna: ,,Papírja van róla...És akkor ez most mit is jelent?"
Nem nagyon érted, mi?
Aki Én
@David: ,,Szellentő Bernike"
Nagyon frappáns vagy.
Attól, hogy te nem látod, még Kövér nyomja a bolsi tempót. Mondjuk náluk ez régi beidegződés.
ómió
De, hisz', hazudozásban mindig is "lehengerlő" voltál!
Málna
@Aki Én: Nem. És ahogy látom, mások sem.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.