Ha nem hallom, nem hiszem el – így kezdte Jakab Péter a reakcióját a mai Orbán beszédre, amelyben a miniszterelnök kifejtette, hogy hatalmas nyomás alatt vagyunk, és a feltett kérdések mögött a hosszabb távú jövőnkért folytatott küzdelem áll.

 "Az óvodások Brüsszellel szövetkeztek, hogy átalakíthassák a nemüket" – Jakab Péter szerint Orbán nem százas
Kép: Facebook/Jakab Péter 

Orbán ma arról beszélt a rádióban, hogy az óvodások nálunk azért nem akarnak nemi átalakító műtétet, mert tiltja a törvény. És azért kell népszavazást tartani ebben a kérdésben, hogy megvédjük ezt a törvényt.

- írja Jakab Péter

Ezek szerint az óvodásoktól, akik úgy tűnik, Brüsszellel szövetkeztek, hogy átalakíthassák a nemüket. Kész. Ez az ember tényleg nem százas.

- tette hozzá a politikus. 

A Jobbik elnöke szerint sok mindentől meg kellene védeni a gyermekeinket, ami valóban veszélyezteti őket, legyen szó szegénységről, elvándorlásról, lakhatási válságról, vagy épp az oktatás szétveréséről.

Nemi átalakító műtétről gyanítom korábban nem is hallottak. Most már igen, hisz Orbánnak köszönhetően a legapróbb faluba is eljutott a hír, hogy ilyen is van. És kb. senkit sem érdekel.

- jegyezte meg azzal kapcsolatban, hogy a nemi átalakító műtét lett az új Soros.

A politikus szerint ezzel szemben a szegénység, a drágulás, a 27 százalékos áfa, a 480-as benzin, az elértéktelenedő forint ennél sokkal fontosabb. Ezzel viszont Orbánnak úgy tűnik nincs dolga.

Ezzel majd nekünk lesz jövőre. Úgy fogják hívni, hogy kormányzás. Ami most van, köszönőviszonyban sincs ezzel.

- zárta sorait. 

Címlapkép: Facebook/Jakab Péter 

53 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Sosem volt százas.
Nem értem miért kell az emberek életét megnehezíteni. Eddig csak vittem a fiamat az orvoshoz, és másnap lányom lehetett, most mindezt feketén, titokban kell végrehajtani ovi után.
Nem tudom elfogadni, hogy pont a védtelen, ártatlan gyermekekkel kell így kibaszni.
És mit csináljon, aki a neten rendel fiúkabátot, ás tévedésből lánykabátot kap? Járassa abba a fiát? Eddig nem volt gond lányt ,,varratni" a kabáthoz, de ezután...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Aki Én
Sosem volt százas.
Nem értem miért kell az emberek életét megnehezíteni. Eddig csak vittem a fiamat az orvoshoz, és másnap lányom lehetett, most mindezt feketén, titokban kell végrehajtani ovi után.
Nem tudom elfogadni, hogy pont a védtelen, ártatlan gyermekekkel kell így kibaszni.
És mit csináljon, aki a neten rendel fiúkabátot, ás tévedésből lánykabátot kap? Járassa abba a fiát? Eddig nem volt gond lányt ,,varratni" a kabáthoz, de ezután...
134.bátor
Igaza van! Nem normálisak,a többi sem!!
Sámannus
Péter még hogy nem százas, de még húszas sincs!
colibri
Hosszabb távon folytatott küzdelem? Sosem lesz már ebből elég? Én biztosan nem akarok ebben résztvenni! Remélem, sokan így gondolják és tesznek ellene! ...hogy százas lenne-e? Szerintem sosem volt!!
nezelodo
Nem százas? Én még ettől is rosszabbat gondolok róla, és a jelek is arra mutatnak.
almalibre
Akár még igaza is lehetne Jakabnak, de elmesélem, hogy megy ez nyugaton egy internacionális műsoron keresztűl. A GOT TALENT-et mindenki ismeri. Nos a programban hétről-hétre feltűnnek az LMBTQ képviselői, akikkel “véletlenszerűen” elbeszélgetnek a produkciójuk előtt, így nekik lehetőségük adódik érzékenyíteni. Ezt követően láthatunk egy meleg dagi fiút enyhén homisan táncolni, vagy két elsőosztályú akrobata pasit fűrdőkádban hemperegni, vagy akár egy egész transzi karnevált, semmilyen tehetséget felvonultatva... A zsűri ilyenkor mindig pozitívan értékel.
Nem rég egy pasi, néhány zenésszel femegy a színpadra. Erre az egyik zsűritag nagyon boldog lesz. Hamarosan kiderűl, hogy a “művész” azért “kűzd”, hogy a TRANSZ gyerekek megértésre találjanak és hogy minden segítséget megkapjanak, hogy boldogok lehessenek, majd néhány mosolygós gyereket meg is mutatnak a közönség soraiban (akik a produkció után még a színpadra is felmennek). A zeneszám, valamint az énektudás sem kiemelkedő, mégis pozitív értékelést kap.
…és akkor nem beszélek a reklámokról, a TV sorozatokról, vagy bármelyik műsorról, ahol nap-mint nap szerepet kapnak az LMBTQ hírességek.
kereső
Teljességgel jogos az a népszavazás, mert még képesek lesznek a bölcsisek csatlakozni az ovisokhoz. Brüsszel majd tesz róla, hogy igy legyen!
A ministerek elnöke nem figyelmeztette még a spanyol kormányt, hogy ne engedjen Brüsszelnek- ott vannak az unokái! Ott is kéne egy népszavazást kezdeményezni!
Pálinkás Pál
sajnos peti, nem fogtok kormányozni..annak van egy akadálya ,úgy hívják márki zaj..
Yeromos
Ha a fiukból lányokat a lányokból fiukat csinálnak akkor nem lesz semmi gond mert megmarad az ivararány.
Egyébként ezek teljesen elmebetegek. Kiskoruak nem váltóműtétjéről nép szavazás stb. Azért kiváncsi lennék az elmúlt öt évben hány ilyen műtétet végeztek? Szerintem 0.
Pági
@Pálinkás Pál: szerintem meg mindegy ki, csak ne a mostani!
Pálinkás Pál
@Pági: márki zaj legalább olyan rossz..csak ő a bukott fideszeseket hozná vissza...pálinkás, gémesi, meg a többi lejárt lemezt..
tudode
A részletekben bújik meg a kisördög, még a patás ördög viziója is!
.
Agyament képzelőerő kell ahhoz, aki azt vizionálja, hogy az óvodások odatotyognak az Brüsszelben a bácsikhoz/nénikhez , és azt gügyögik "megszejetném vájtozatni azt ami jában között van"!
,
Arról nem is szólva, hogy megfelelő hormonkezelés kell mindenféle nemváltoztatáshoz, amelyet a Transzneűek Egészségügyi Világszövetségének az állásfoglalása is alátámaszt:
.
---- Nemátalakító Műtét/Nemi Helyreállító Műtét - MTF
sebeszem.hu/kezelesek/15/nematalakito-mutet-nemi-helyreallito-mutet-mtf

(….) „””A Transzneműek Egészségügyi Világszövetséges (WPATH) olyan nemzetközi irányelveket fogalmazott meg, amelyeket az orvosok közössége elfogad. A nemi helyreállitó/változtató megelőzően letétet megelőzően legalább egy évi hormonterápia előzze megkezelés előzze meg, és a páciens legalább egy éven át éljen abban a nemi szerepben, amely igazodik nemi identitását. Ezeket a tényeket igazolni lehet egy mentálhigiénes orvosi igazolással , valamint a hormonterápiát biztosító orvosi igazolással.””” (…)
.
Részemről 86. évesen azt tanultam anno az elemi iskolában, hogy magadnak tanulsz, a hittanórán pedig azt, hogy segíts magadon a Jóisten is megsegít, és keresd mindig a nálad okosabb emberek társaságát.
.
Az egyeduralkodó nem az az ember számomr azóta, mióta jót röhögött 2008-ban a 2006-os dzsemBULIN:
.
----- Orbán nevetve: Nincs is kormány
index.hu/video/2008/03/30/orban_nevetve_nincs_is_kormany/
.
""""Kósa Lajos, Stumpf István, Bayer Zsolt vidáman értékelte az MSZP pártértekezletén történteket a Fidesz 20. születésnapján. Orbán nem követte Gyurcsány beszédét, és szerinte hithű szocialista már csak kevés akad, és ők sem az MSZP-ben vannak már."""
--------------------------
.
Az aki az ártatlan gyermekekkel való pávatáncával tereli el a társadalom (már akiket lehetséges), az un. "hadicseleiről", az egyéb aljasságra is képes!
.
Ámen!
csak úgy....
magyarország 2021 december
kedves jézuska!
szeretnék kérni töled karácsonyra egy olyan csini farkincát mind pistinek van!
marika
kereső
Magyarország kormánya /kormányfője és állampártja pedofil. Mert,m amit most művelnek az politikai pedofilia. És ezt támogatja 2+ millió magyar.Meg az ezzel eltakart demokrácia és jogállam lebontást, és az ország további kifosztást- magánkézbe adását.
tudode
Még annyit!
.
Ugyan nem mesélnek viccet egymásnak az állampolgárok, de van egy favicc, amely a férfiak büszkesége, van akinek kisebbre sikeredett a keleténél.
.
Tehát:
.
Az egyszeri ember elmegy a nemi plasztikushoz azzal a panasszal, hogy nagyobbra szeretné cserélni azt ami egyidős vele!
.
A plasztikus választékot tár az egyszeri ember számára, aki az elefántormány hegyét választja!
.
Megjelenik a megbeszélt idő után az plasztikusnál, aki megkérdezi: hogy van megelégedve az új szerzeményével?
.
Amelyre az egyszeri ember azt feleli, hogy "csak" egy problémája van vele: LOPKOD!
dr. prédikátor
ö1g te mocskos féreg!!! téged kéne már átalakítani egy úthengerrel!!! de jó laposra!!!
Eladott Ország
@Pálinkás Pál: ma, 11:08 ♦ MZP még mindig százszor jobb, mint a román cigány geci, mert ha marad jövőre a kipcsakokhoz/türkökhöz fogunk csatlakozni, a közép ázsiai diktatúrákhoz.Ismerős volt ez a Macarisztános pofa valahonnét! Szerintem a Gumimacikban láttam gyagyás Tódi néven.
youtu.be/XLgTZpfBp0s
nezelodo
@almalibre: Ha Orbánnak ez lenne az érdeke a hatalom megtartása végett, nyugodt lehet ezzel is találkozhatnál a közszolgálati médiában. Annak a valószínűsége, hogy a magyar lakosság találkozzon ilyen műtéten átesett, vagy egyéb módon aberrált emberrel, a politikához és a szupergazdagokhoz kellene közel kerülnie. A vidéki meghülyített átlagszavazó többsége csak Orbán becsípődéséből értesül ilyenről, amit amúgy nem is ért. Az pedig aki csak azért tesz ilyent, mert rábeszélték, és módja is van rá, hát tegye, ha olyan hülye.
Málna
Nem ezt mondta. Jakab vagy ennyire hülye, vagy a birkákat hülyíti. Nem tudom, melyik a rosszabb.
namihami
Ez a Jakab egyre jobban közelíti a teli tizest. Már sok volt az érintője, de ez egy újabb pontos találat. Persze, az Orbánnal már könnyű a futóvadlövészet. Lassan becsukott szemmel is nehéz lesz mellétrafálni.
Aki Én
@Málna: Márpedig ha összerakod amit a gazdád összehord, akkor ez jön ki. Jakab még mindig okosabb és becsületesebb nálad. Mondjuk ez nem egy kimagasló teljesítmény.
Málna
@Aki Én: Nem kell összerakni semmit. Nem mondott ilyet, és akinek van egy csepp esze, az pontosan érti, hogy miről beszélt. Annyiszor mondtam már, hogy gondolkozzatok és ne hagyjátok magatokat hülyíteni...
penege
meg sem lepődöm... a borsodi tahó megint hazudik.. Orbán nem ezt mondta...
de értem én.. a Qrvájáról tereli el a figyelmet... próbálja...
Aki Én
@Málna: De, össze kell. Legalábbis kellene, de akadozol.
Ez az egész óvodás nemátalakítósdi egy buta faszság. Ezen rugózzatok, ne az ezermilliárdos rablásokon.
Málna
@Aki Én: Nem, nem kell, csak meg kell hallgatni és felfogni.
Aki Én
@Málna: Igen, látszik, hogy te ennyivel beéred.
Málna
@Aki Én: Nem, majd belehazudok ezt-azt...:-)
Málna
@Aki Én: Legyen tied az utolsó szó...:-)
justhpeter
Orbán már sokfelé járt a világban, de még senki nem gyanúsította meg azzal, hogy normális. Valószínű, hogy azért, mert nem is az.
Gyurka80
Ez a jákobpeti és látom itt is a sok libernyák nem fogta fel Orbán beszédét. Sajnos sok a nem 100-as ezen az oldalon.
Gyurka80
@Eladott Ország: Meg a bóvli országból jól működő országot, te idióta!
terlasz
Inkább a nem százas tömeget eteti, sikerrel. Itt közelről is láthatjuk.
ómió
Parizer bohócnak már a maradék esze is elment, vagy csak Böszme efftársa tévesztette el a kesztyűbáb-mozgatást? Aki itt az aberróképzőkkel szövetkezett, azok a brüsszeli efftársaitok voltak! Az óvodások terhére!
terlasz
Inkább a nem százas tömegeket eteti, sikerrel. Itt közelről is láthatjuk.
vacsi
"Ezzel majd nekünk lesz jövőre. Úgy fogják hívni, hogy kormányzás. Ami most van, köszönőviszonyban sincs ezzel." - azért ez a pali nem is kicsit beképzelt...
simmering73
@almalibre: És ezek után a gyerekek tömegével jelentkeznek nem átalakító műtétre. Na nem kell a rizsa.
vacsi
@Horizont: Először is, nem azt mondom, hogy Orbán az igazi - de jelenleg nincs jobb!
Nem tudom, mitől védene meg, semmi olyat nem teszek, ami miatt védelmet igényelnék.
Nem hiszem, hogy bárki be tudna hülyíteni - már többször leírtam, hogy a saját véleményemnek adok hangot - még akkor is, ha az nem egyezik a hivatalossal.
Természetesen Jakabnak a lába nyomába sem ér - mint ahogy a többi ugrabugrálónak sem. Azoknak csak egy céljuk van? mostantól ők kerüljenek a húsosfazék mellé. A kormányzáshoz még csak nem is ugatnak.
vacsi
@Horizont: Látom, szeretsz levelezni. Na, majd meglátjuk, mi lesz - és hogy akkor melyikünk véleménye hogy változik...
Istenakinincsen
Ki akar mépszavazást olyan felesleges kérdésekkel amire egy helyes válasz van.Milyen érdek van mögötte?
Figyelemelterelés valami fontosabb dologról és/vagy ellenségkép kialakitása?
vacsi
@Horizont: Jó, de miért mindig nekem írsz?
vacsi
Egyáltalán nem zavar, ha írsz - vagy ha bárki ír -, szívesen olvasom mások véleményét. Sőt, olyan is előfordult már, hogy a sajátomat is megváltoztattam, amikor más oldalról is megvilágítottak valamit. De ez ritkán fordul elő. Talán azért, mert nekem is vannak elveim... Engem egyedül a trágárság zavar - ilyeneknek nem válaszolok, sőt, végig sem olvasom.
Na, ma már nem írok többet, megyek aludni - jó pihenést Neked is!
terlasz
@Horizont: Valamit nagyon benéztél.Ugyanis a cikk arról szól, hogy O. nem százas. Erre válaszoltam, hogy inkább a nem százas tömeget eteti, mint pl. az itteni híveit.
kereső
@Horizont: Isten éltessen! Sok-sok boldogságos születésnapot kivánok!:)))))))))
csipetke
@Horizont: 08:34 Te vagy a ma született? (bárány) :) Nagyon boldog szülinapot! Akkor Téged a Mikulás hozott anno...)
almalibre
@simmering73: Az, hogy egy politikus túloz, nem újdonság. Ez még nem jelenti azt, hogy nincs igaza abban, hogy a gyermekeket meg kell védeni ezektől a behatásoktól. Én emlékszem, gyerekként sokszor hallottam, hogy az alma nagyon egészséges, így egyszer megettem egy jó kilónyit. Volt egy gyomorgörcsöm, stb., nem nagy dolog. Egy gyermek, aki azt halja kicsi korától, hogy Ő nem fiú, nem lány, hanem az, ami akar lenni, elhiszi és nem számol (mert nem képes rá), hogy mindez mivel jár. Mikor egy csúnyácska lány ráébred, hogy híján van a szépségnek, azt mondja majd, átmegyek fiúba. Mikor egy fiú ráébred, hogy nem lehet szuperhős az ő fizikumával, dönt, hogy átmegy megy lányba. Senki nem fogja elmondani nekik, hogy hiába a sok gyógyszer, műtét, igazából sosem fognak azzá válni, amit választottak…

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.