Péntek reggeli, Kossuth rádiós interjúját a kéthetesre duzzasztott oltási akcióhét eddigi tanulságaival kezdte Orbán Viktor, elmondása szerint a számok magukért beszélnek, tegnap estig az oltópontokon az akció keretében 1 millió oltást adtak be.

Orbán Viktor: száguldunk, vágtatunk, jól állunk de zsarolnak bennünket
Kép: Facebook/Orbán Viktor

Ebből 800 ezer harmadik, 115 ezer első oltás volt. Szerinte ezzel két hét alatt az emberek biztonsága jelentős mértékben nőtt.

Száguldunk, vágtatunk, jól állunk

a harmadik oltással, fogalmazott Orbán.

Összesen már 2 millió 600 ezer beadott harmadik oltásnál tartunk. Az első két oltás hatékonysága hat hónap után kezd csökkenni, de a harmadikkal a védettségi szint 90 százalékra visszaemelhető, mondta a miniszterelnök, majd megállapította:

idén az a legnagyobb ajándék, ha beoltjuk egymást,

aztán ő is felhívta a figyelmet, hogy újabb oltási akcióhetek jönnek.

Kérdésre válaszolva Orbán elmondta, hogy az oltópontok terhelése nagy, de nem túl nagy: eddig fantasztikusan küzdött minden egészségügyis, nem roppantak össze. Ezzel szemben van olyan része az országnak, ahol már korlátozzák a járóbeteg-ellátást.

A miniszterlenök azt is elmondta, hogy új eszközökkel fogják népszerűsíteni az emlékeztető oltást:

a kormány mindenkit meg fog keresni e-mailben, smsben, levélben, akinek lejár a védettségi ideje, erről értesítést kap. A következő másfél hónapban emellett minden településen oltási akciónapokat szerveznek.

A Pedagógusok Szakszervezete attól tart, hogy az állami oktatási intézményekben kötelezővé tett oltatás tanárhiányt szül majd, mert vannak olyan pedagógusok, akik elutasítják az oltást. Orbánnak az a tiszteletteljes kérése a pedagógusok felé, hogy fogadják el, hogy

nekünk, szülőknek a gyerekink a legfontosabbak, arra kérjük őket, hogy vegyék fel az oltást.

Az omikron-variánsról sok konkrétum még nem derült ki, Orbán se tudott róla nagy megfejtéseket mondani. Érzi a tudományos bizonytalanságot, még nem tiszta, mennyire veszélyes ez a mutáns. A miniszterelnök azt monda: amit most merek mondani az az, hogy az első napok ijedtsége nagyobb volt, mint amit az új variáns eddig indokolni látszik, de

aki egyszer megégette a száját forró tejjel, az a hideg vizet is fújva issza

- csavart egyet a jobb félni, mint megijedni Orbán.

Persze brüsszelezős rész is következett az interjúban. A Fidesz gyermekvédelmi törvényét megszavazta a kormánytöbbség. Ezt a törvényt az Európai Bizottság folyamatosan támadja. Orbánt a brüsszeli támadás egyáltalán nem érdekli, mondhatnak, amit akarnak. A miniszterelnök nem szeretné, hogy bárki beleszóljon abba, hogyan neveljük a gyerekeinket.

Erre már Jakab Péter is reagált a Facebook oldalán.

Az uniós helyreállítási alap pénzeinek folytatólagos visszatartása került terítékre a következőkben. Orbán:

zsarolnak bennünket, de ami jár, az jár, ki is fogjuk szorítani belőlük. Ez egy idegjáték is. Túlerőben vannak, de megvannak a korlátaik, nem engedhetnek meg maguknak akármit, magyarázta az Európai Unióról.

A hírek szerint az EU a Magyarország ellen indított jogállamisági mechanizmust sem fogja megsemmisíteni.

A kormány új döntése értelmében mostantól 33 ezer kisvállakozó is átsorolhat egy kedvezőbb árkategóriájú energiaellátási díjszabásba, ha a szerződéseik megengedik.

Ehhez feltétel, hogy legfeljebb 10 ember alkalmazzanak, és az árbevételük ne legyen több, mint 4 milliárd forint

- mondta Orbán.

Végül a miniszterelnök azt mondta, most Magyarországon fizetik a lakosok az áramért meg a gázért a második legkevesebbet az EU-ban. A bécsi energiaárak a budapesti kétszeresei, a berliniek háromszorosak, a stockholmiak nyolcszorosak.

A műsorvezető kissé kárörvendően zárásként előhozta, hogy két ellenzéki vezetésű város, Budapest és Hódmezővásárhely önkormányzata is igényelte az alacsonyabb díjszabású kategóriába való belépést. Orbán nem rúgott bele Karácsony Gergely főpolgármesterbe és Márki-Zay Péter hódmezővárosi polgármesterbe, annyit mondott, hogy ilyenkor a lakosok érdekeit kell nézni, és

örülünk, ha segíthetünk.

Forrás: mfor
Címlapkép: Facebook/Orbán Viktor

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
"Zsarolnak bennünket"
mondja a vétóbajnok Orbán.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Aki Én
Jól állunk???
Európán nálunk legrosszabb a helyzet, lakosságarányosan nálunk a legtöbb halott.
Jól állunk???
Milyen ha nem?
kissé felnőttem
neki a falnak mint a vak lovad száguldj vágtass aztán majd nyergelj fordulj ugrass a bércre tiéd lesz a nagy világ de félő hogy BOKROS lesz a ló.
bence
Most sírjak vagy nevessek ?! Ekkora cinizmust !!! Semmi kétség : "Nagyon beteg" !!!
human
"Zsarolnak bennünket"
mondja a vétóbajnok Orbán.
kereső
Száguldunk, vágtatunk...a szakadékba.
namihami
Vágtatunk---Csak a ló feje a haladásunkkal ellentétes irányban áll.
Viktorunk gyerekkorában kapott egy hintalovat és azóta azt hiszi, hogy ilyen az, ha a ló vágtat.
Sámannus
Van ám méretes hazudozás a te segítségeddel, lassan már az ország is belegebed annyit faszolnak az oroszok
Pági
@Horizont: hát ez az. Azt mond amit nem szégyell, nincs aki ellentmondana neki.
telegdilaci
@sgl: Nem találok szavakat ritka egy aljas sunyi,hazug uszító gazember,az hiszi mindenki idióta az Országban,hogy minden hazugságot,aljasságot,baromságot,elhisznek neki ami elhagyja a száját,ez egy tehetetlen,telhetetlen pökhendi Embernek nem mondanám,valaki akinek az Isten pénze nem elég,undorító,féreg!
Nyírfa
Hogy szállnál már el! Orbánt egyetlen helyen tudom már csak elképzelni, hogy ne tudjon ártani: föld körüli pályán.
ómió
Pedig, hát, a brüsszeli efftársi zsarolás 2010. óta "töretlen"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.