Kijött a Závecz Research legújabb közvélemény-kutatása, amelyet a hvg.hu ismertetett.

Friss felmérés: több százezer új szavazót szerzett a Fidesz
Fotó: MTI/Beliczay László

A felmérés szerint a Fidesz több mint 300 ezer támogatót szerzett novemberben, míg az ellenzék csak fele ennyit.

Míg októberben 34 százalékon állt a kormánypárt a teljes népességen belül, ez az arány most 37 százalékos. Második a DK 13, harmadik a Jobbik 9 százalékkal. A Jobbik tábora apránként fogy – jegyzik meg a kutatásban.

Az MSZP változatlanul 6 százalékot ér el a teljes választói körben, a Momentum pedig elmozdult a 4 százalékos mélypontjáról: jelenleg 5 százalékon állnak. Négy pártnak, az LMP-nek, a Párbeszédnek, a Mi hazánknak és a Kétfarkú Kutyapártnak 2 százalékos a támogatottsága.

A kormánypártok listáját októberben 35 százalék támogatta, most viszont már 39 százalék – 300 ezer fővel bővült a táboruk. Az átlagosnál jóval nagyobb arányban erősítettek a kormánypártok a legfeljebb alapfokú végzettségűek és a falvakban élők körében: 8, illetve 9 százalékponttal.

Az ellenzéki összefogás eközben 39-ről 41 százalékra erősödött. A 150 ezer új ellenzéki szavazók döntően az érettségizettek és diplomások, valamint a városlakók köréből került ki.

A választáson részvételüket biztosra ígérő, és a listák között választani is tudó szavazók csoportjában az ellenzék 49, a kormánypárti lista 48 százalékot ér el.

Forrás: hvg.hu

46 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Rizikó
Ismét egy érdekes hír! Az ismerettségi körömben a Fidesz szimpatizánsok döntően értelmiségiek, több diplomával. Persze nem közvéleménykutatàs ez, csak személyes tapasztalat.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
K-2SO
És? Nem holnap lesz szavazás. Ez még változhat. És persze emlékszünk még a Tarlós nyerési esélyeit előrevetítő közvéleménykutatásokra...
K-2SO
@Rizikó: tegnap, 18:10

Az én stílusom egy bizonyos állapotba jutva, hagy némi kívánnivalót maga után. Nem kicsit, nagyon.
Viszont két nappal ezelőtt megoldottam egy feladatot, amit 140-es IQ alatt nem lehet megoldani. 20 másodpercig tartott :(
Nagyon szégyellem magam emiatt és irigylem azokat, akik 10 másodperc alatt oldják meg.
K-2SO
@Rizikó: tegnap, 17:54

Akkor ismered az összes értelmiségi több diplomás szavazót, mert rajtuk kívül nincs több.
ómió
Csak nem a Márki efftárs féle "rezsicsökkentés" riasztotta át őket a Fideszhez?
Rizikó
@K-2SO: Látom, még egy érvelésben felülmúlhatatlan szakértőt sikerült találnom. Majd ha lesz mit mondanod, szólj!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.