Az LMBTQ-lobbi minden eszközt bevet azért, hogy gyermekeinket befolyásolja jelentette ki Böröcz László, a Fidesz frakcióvezető-helyettese friss videonyilatkozatában.

Fidesz: a mesék és rajzfilmek buzdítják nemváltoztatásra a gyermekeket
Kép: YouTube

A kormánypárti politikus a videóban azt mondta, hogy a legnagyobb rajzfilmszolgáltatók, amelyek már négyéves kortól képesek megszólítani a gyerekeket, kivétel nélkül adásra tűztek érzékenyítő és a nemük megváltoztatását népszerűsítő tartalmakat.

A Disney már transznemű szereplőket is feltüntetett a gyermekeknek szánt meséiben

– tette hozzá.

A Nickelodeon óvodásoknak szóló csatornája pedig az LMBTQ-zászlóval ismerteti meg a gyermekeket. Ráadásul a Magyarországon is ismert gyerekcsatorna, a Cartoon Network, ahogy a Nickelodeon is, gyermekeknek szóló tartalmakkal készült az idei Pride-ra

– közölte a politikus.

Nem engedhetjük, hogy gyermekeink ártatlan kíváncsisága ilyen manipulációnak legyen kitéve. Megálljt kell parancsolni a gyermekek befolyásolását célzó médiatartalmaknak

– hangsúlyozta Böröcz László. Úgy folytatta: éppen ezért kérdeznek rá a népszavazáson arra, hogy „támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek a neme megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítsenek meg?”

Mondjunk tehát együtt nemet a népszavazáson arra, hogy kiskorú gyermekeink számára nemük megváltoztatását bemutató médiatartalmak jelenhessenek meg

– biztatott a Fidesz frakcióvezető-helyettese.

Forrás: MTI
Címlapkép: YouTube

63 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Az, hogy hülye, már a pártválasztásából tudhatjuk. Az, hogy mekkora hülye, az pedig ebből a nyilatkozatából IS.
Meglepetés nincs---fideszes!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
human
@Katalina62: ma 11:25-re. Szétszálazhatnánk a történetet, de térjünk már vissza az alap történethez, mert ez a lényeg. A fidesz és propaganda médiája (beleérte természetesen a köztévét, közrádiót, közmindent) azt a hírt tálalta, hogy férfiaknak is engedik a szülés Brüsszelben. Azt kell megértened, hogy azért így kommunikálják, mert a fideszes szavazó fejében ez úgy interpretálódik, hogy igazi, himbilimbis férfiak fognak szülni. És ez volt Orbánék célja, hogy erre gondoljanak, mert ezen lehet felháborodni. A hírekben direkt nem fejtik ki az igazság minden részletét így kvázi álhírt gyártanak. A jereváni rádió esete.
Rizikó
@Nessy: A gyilkosságot sem azért tiltják, mert halottak hevernek az utcán, hanem mert nem elfogadott társadalmilag.
ómió
@human: "Megkörnyékezni" gyerekeket? Ugyan már! Okosabbak ők annál! "Érzékenyítő" meg "felvilágosító előadásokra" vannak ők kalibrálva, a "sokszínűség megismertetésére"! És ebbe minden belefér! Néhány középiskolában történt már ilyesmi, majd kiderülése után már "méla csönd". Ez volt a "dokumentált semmi", ami ráadásul már a törvény megszavazása után történt! A nem dokumentáltakra meg, ugye, már ki emlékszik!? És ez az "összemosás" is igen sajátos(an meghazudott) lehet, mert a pedók nemigen járnak sehova, hogy saját (még büntetendő) pedóságukat felfedjék, még holmi "érzékenyítés" fedőnév alatt se, ellenben buzeráncsék annál inkább, hisz' őket ebbéli mivoltukért a törvény nem fenyegeti. Vissza is élnek vele! Akkor, hogyan lehet ezt a kettőt "összemosni"? Úgy, hogy ezt hazudjuk rá? De arra, mintha nem válaszoltál volna, hogy ha a törvény az aberráltképzést tiltja - nem az aberrálti létet - akkor miért tiltakozik ellene minden "haladó" idehaza is meg Brüsszelben is? Ha ők nem akarnak másokat "megtéríteni" - ahogy mondod - akkor, miért kell ennek törvényi tiltása ellen tiltakozniuk?
evacica
Hiába a hülyeség határtalan, és nincs rá orvosság! A baj csak az, hogy van egy csomó agymosott aki ezt a marhaságot el is hiszi!
bence
Ekkora baromságot állítani csak egy elmebeteg képes !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.