„Irtózatos csapásokat mért a sors az utóbbi években az Omega zenekarra, amit inkább nem sorolnék fel. Így sajnos nem teljesülhet be Mecky és a magyar közönség közös vágya, a 60. születésnapi koncertjük” – írta Földes László Hobo a Facebook-oldalán, Kóbor János halálhírére reagálva.

Hobo, Bródy és Nagy Feró így búcsúztak Kóbor Jánostól

Fotó: MTI/Mohai Balázs

A hvg.hu összeállítása szerint Földes László hozzátette, hogy idén augusztusban Kóbor felénekelte a megjelenés álló „Térdig a szarban, fülig a szeretetben” című lemeze dalának egyik versszakát, és arra is felkérte, hogy a jövő februári Aréna-koncertjén lépjen fel vele. „A veszteség felmérhetetlen. Egy káprázatos előadó, zenei vezető és egy végtelenül közvetlen, tisztalelkű, mindenkivel barátságos és segítőkész ember hagyott itt minket.

Összeszorított szájjal, lesütött szemmel és dübörgő szívvel kívánom, hogy legyen neki könnyű a föld

– tette hozzá.

Bródy János az Ezüst eső című dallal búcsúzott zenésztársától:

Nagy Ferót a hírrel kapcsolatban az Origo kereste meg, a zenész azt nyilatkozta: amikor meghallotta, felhívta az Omega menedzserét, és a hír sajnos igaz volt.

„Engem nagyon megdöbbentett, még akkor is, hogy tudtam, mi a helyzet. Amióta bevitték, többet tudtam, ami a sajtóban megjelent, de hírzárlat volt, nem akartunk többet mondani. Így is reménykedtünk, mert vannak emberek, akik kiszabadultak a lélegeztetőgép fogságából. Mecky pedig strapabíró, erős ember volt”

– mondta Nagy Feró.

Forrás: hvg.hu/origo.hu

Címlapkép: MTI/Mohai Balázs

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ditrich
Nagyszerű zenész volt bár már benne a korban de mindentől függetlenül nagy kár hogy elment! Azok közé a ritka emberek közé tartozott akik a tudásukkal és rengeteg befektetett munkával érték el a csúcsot! Külön becsülendő hogy soha nem volt benne semmilyen sárdobálásban, mások be mocskolásában vagy nyalizásban ami igen nagy ritkaság manapság! És ez bizony nem mondható el a pályatársai nagy részéről! Nem sorolom a neveiket. Személyében egy legenda távozott! Nagyon fog hiányozni sokaknak ,sokáig.
K-2SO
Gondolom nem egyszerre. Már akkora az árok, hogy ez nem fordulhat elő.
Pl. ezért is mennie kell Orbánnak!

Miért ezt szánom búcsúdalnak?
Miért kell mindig mindent megmagyarázni?

www.youtube.com/watch?v=cunRWXodnv8

Na jó, van másik is:

www.youtube.com/watch?v=AZQxH_8raCI

És a másik máshogy is:

www.youtube.com/watch?v=3W1Jm2jF8MI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.