December 8-án Angela Merkel távozik a német kancellári hivatalból. A közép-európaiak életének egy darabja is vele távozik – írja Orbán Viktor a Miniszterelnöki Sajtóiroda által az Országos Sajtószolgálathoz eljuttatott közleményében.

Nem repes az örömtől Merkel, ha elolvassa, Orbán milyen útravalót küldött neki
Fotó: Európai Tanács

Mi még értettük őt, ő még értett bennünket. Szovjet megszállás, kommunista diktatúra, ellenállás és népmozgalmak 1988-89-ben, győzelem, szabadság, újraegyesítés és a csúcskancellár, Helmut Kohl, az új államalapító.

Magyar miniszterelnökként 1998-ban néhány hónapig együtt szolgálhattam Helmut Kohl kancellárral, aki atyai jó barátja, keresztény testvére és hűséges patrónusa volt a közép-európai népeknek.

Merkellel évekig együtt ettük az ellenzék sovány kenyerét is. Majd először ő, aztán öt évvel később mi tértünk vissza a kormányrúdhoz. Együtt csináltuk végig 2010-ben a pénzügyi válságkezelést, harcostársak voltunk az Európai Unió egyben tartásáért folyó küzdelemben, és együtt néztük tehetetlenül és eszköztelenül az Európa számára tragikus orosz-ukrán háború kitörését.

A lojális és fegyelmezett németek, a lázadó és szertelen magyarok egy közös célért, egy Európáért, amelyben minden nemzet otthon érezheti magát.

És aztán a szakadás vagy inkább törés, nyílt törés 2015, a migrációs invázió. Az a fajta sérülés, amely után már nem lesz olyan a sportoló mozgása, mint amilyen volt. Rehabilitál, erőlködik, küzd, de inkább csak becsületből, tudja, s egy idő után beismeri, a régi formáját már nem tudja visszanyerni.

A migrációs krízis önmagában is komoly próbatétel volt. Rubiconná azért vált, mert felfedte a közöttünk lévő mély filozófiai, politikai és érzelmi különbségeket a nemzetről, a szabadságról és Németország szerepéről.

Kiderült, hogy a magyaroknak és más közép-európaiaknak a haza immanens, a nemzet origó, hazaszeretet nélkül nincs egészséges érzelmi élet. Kiderült, hogy a németek az európai civilizáció másik ösvényén haladnak, valamiféle posztkeresztény és posztnemzeti állapot felé.

Mi, magyarok megértettük, hogy a németek ezt nem problémának, nem bajnak, nem orvosolandó civilizációs betegségnek, hanem természetes, sőt kívánatos, mi több erkölcsileg magasabb rendű állapotnak tartják. Az európai egység szövete felfeslett, már nem volt megállás.

Migráció, gender, föderalizált Európai Unió, Európa elnémetesítése. Az európai együttműködés helyreállítása emberfeletti erőfeszítéseket igényel majd a posztmerkeli korszakban.

Angela Merkel nyitotta ki az ajtót a bajok előtt? Vagy ellenkezőleg: ő inkább megtámasztani próbálta, de a baloldali nyomás őt is félretolta? Ma még nem tudjuk a választ erre a kérdésre.

Látva az új, baloldali német kormány bevándorláspárti, genderbarát, föderalista, német Európát megcélzó programját, a Merkel-titok mindkét megfejtése lehetséges. Majd az idő. Az idő választ ad. Egykori harcostársként csak azt fájlalom, hogy az életút és a 16 évnyi kancellárság sem adta meg, még nekünk, kollégáknak sem adta meg a választ. Egy dolog biztos, a kétértelműség, a lopakodó politika és a sodródás korszaka Merkellel befejeződött. Új, nyílt sisakos idők jönnek – fogalmazott Orbán Viktor.

Forrás: OS

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
volvós
...évekig a seggét ny@ltad parasztgyerek és vártad az alamizsnát!!! Neked soha nem lesz ennyi nemzetközi elismerésed, mint a Kancellár asszonynak !!!
namihami
Vajon milyen magasról sz@rja le a Merkel az Orbánt, a véleményével egyetemben?
Azt hiszi ez az agybeteg, hogy a Merkel szemében ő egyáltalán valaki? Vagy lelát egyáltalán addig, ahol egy Orbán őt ""bírálja""?
TJimmy
@volvós: ilyen a köszönet azért, hogy egy évtizeden át védte ezt a sudribunkót!
Gazella
Ezt a szar ömlengést nem is lehet végig olvasni..zsirháj meg egyenesen visszataszító az elmebetegségével együtt.
verőce21
2015-ben kiderült, hogy a németek az európai civilizáció másik ösvényén haladnak, valamiféle posztkeresztény és posztnemzeti állapot felé.

"Az európai együttműködés helyreállítása emberfeletti erőfeszítéseket igényel majd a posztmerkeli korszakban."
justhpeter
Űjabb alkalom, amikor szégyent hozott ránk. a putris.
dr. prédikátor
ANGELA MERKEL NAGY ÍVBEN SZARIK A FEJEDRE O1G TE MOCSKOS LÓKUPEC!!!
lampa laz
Már a gyógyszerek sem használnak neki.
Néro
Új, nyílt sisakos idők jönnek
Te aljas sunyi hátsómunkás kis féreg te beszélsz nyílt sisakos időkről , hát hogy van a pofádon a bőr ? Nem sül rá?
Toller Béla
Közismert, hogy a hála nem politikai kategória, ha egyáltalán, de amit ez a mi bunkónk itt előad, az kifezejetten sértő Merkelre nézve. Csak remélni lehet, hogy mindenki látja, hallja és levonja a megfelelőt !
Csizmás Kond
Lehet huhogni, de minden európai felfordulásban a németek elől jártak, így a merkelbanya sem kivétel ez alól. Ténykedése egy olyan szélhámos politikát eredményezett hogy ezért még egy következő korszak akár ki is írhatja a történelemből.
nezelodo
A mi Vityánk nem felejti Merkelnek azt a sallert, amivel lezáratta vele a magyarországi szabad migráns átjárást, (pedig megköszönhetné neki), mert azzal a nyaklevessel terelte Európa migránsok elleni megvédőjének hősies szerepébe.
Arról pedig ibolya szerényen nem igen akar írni, hogy nem jött össze neki a populista gittegyletet megalakítása az ő irányításával, mert nem olyan hülye még a lengyel féliker sem, hogy lemondjon az EU támogatásáról, azeri, kínai stb. hitelt pedig nem akar felvenni, mint a mi zsenink. Gondolom Orbánt pedig amúgy sem szerették volna vezérüknek kikiáltani.
ómió
Odahaza már nyugodtan magára is ránthatja a migráncsól ajtaját! Az országára már rég megtette!
szaboria1
@csak úgy...: Ezeket az írásokat nem is Orbán írja. Havasi meg a Kovács Z. agyszüleménye.
csak úgy....
@Csizmás Kond: mentségedre szolgáljon,hogy annyira buta vagy,hogy azt sem tudod miket beszélsz!
csak úgy....
@szaboria1: csapatmunka! egy párt,egy lélek ..
nezelodo
@csak úgy...: ma 10:29. Hogyan értené meg szegény utcamacska, hogy nem Merkel használja Hitler propaganda találmányait?!
csak úgy....
@nezelodo: az a bizonyos korlátoltság minden fidesz szinpatizásban fölfedezhetö,-
azt kell mondanom,hogy kivétel nélkül!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.