Völner Pál igazásgügyi államtitkár mentelmi jogának felfüggesztését kezdeményezte a legfőbb ügyész hivatali vesztegetés és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt.

A legfőbb ügyész kezdeményezte Völner Pál fideszes parlamenti képviselő, igazágügyi államtitkár mentelmi jogának felfüggesztését hivatali vesztegetés és más bűncselekmények miatt, ezt közölte a Telex cikke szerint kedd reggel a Legfőbb Ügyészség.

Hivatali vesztegetéssel gyanúsítja az ügyészség Völner Pál fideszes államtitkárt

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára expozét tart a büntetőjogi tárgyú törvények módosítását célzó javaslatról az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. november 10-én

Fotó, címlapkép: MTI/Soós Lajos

„A Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozásban megalapozott gyanú merült fel arra, hogy Völner Pál a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül, rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott. Völner Pál a gyanú szerint a jogtalan előny ellentételezéseként – felügyeleti, hatósági, igazgatási jogkörével visszaélve – vállalta, hogy konkrét ügyeket intéz, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke kérésének megfelelően”

– áll a Legfőbb Ügyészség közleményében.

A kommünikében az is szerepel, hogy Völner Pál cselekménye 

"vezető beosztású hivatalos személy által az előnyért a hivatali helyzetével egyéb módon visszaélve, bűnszövetségben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette megalapozott gyanúját kelti”.

A cikk szerint az ügynek jelenleg 12 gyanúsítottja van, nyolcan közülük végrehajtók, egyikük pedig végrehajtó-helyettes. Hatan már letartóztatásban vannak, egy személy pedig bűnügyi felügyelet alatt áll. 

Völner az ügyészségi sajtóközlemény szerint "2019 augusztusától a Magyar Bírósági Végrehajtói Karral kapcsolatos feladatokat ellátó miniszteri biztos is egyben."

A Telex a kormány hivatalos honlapján közzétettek alapján felidézte, hogy Völner Pál 2010 óta egyéni országgyűlési képviselő, és szintén 2010-ben lett a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkárává. 2014 és 2015 között az Országgyűlés Gazdasági bizottságának alelnöke volt, 2015-től 2018-ig pedig Komárom-Esztergom megye fejlesztési biztosa. 2015-től az Igazságügyi Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkára.

A Fidesz–Magyar Polgári Szövetség Komárom-Esztergom megyei szervezetének 2006-tól, az esztergomi szervezetének pedig 2015-től az elnöke. A Magyar Hajózási Országos Szövetséget szintén 2015-től vezeti elnökként.

Forrás: telex.hu, ugyeszseg.hu

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Rizikó
Nahát! Az a Polt Péter akit majd az ellenzék elsinkel, amikor uralkodni fog? Az a Polt, aki minden Fideszest megvéd szerintük és nem indít eljárást olyan mondva csinált kifogásokkal, hogy nincs bizonyíték?
Az a Polt, aki a jogot előrébb tartja, mint a politikai megrendeléseket? Tényleg szörnyű egy alak, de ha az ellenzék fog uralkodni, akkor már bizonyíték nélkül is be lehet embereket börtönözni. Lehet, még munkatábort is nyitnak és politikai szimpáta alapján éjszaka elvitetik a Fideszeseket!
Na az lesz az igazi "szabadság". Kicsit olyan lesz, mint a Tanácsköztársaság! Úgy is készülnek már a Fideszeseket lámpavasra akasztani a véresszájúak!
ómió
Hogy mire nem képes ez a "Fideszes Polt"...!
csak úgy....
csak az a szar a dologban,hogy ezek a fidesz atyafiak többnyire megússzák egy ejebejnyével!
Rizikó
Nahát! Az a Polt Péter akit majd az ellenzék elsinkel, amikor uralkodni fog? Az a Polt, aki minden Fideszest megvéd szerintük és nem indít eljárást olyan mondva csinált kifogásokkal, hogy nincs bizonyíték?
Az a Polt, aki a jogot előrébb tartja, mint a politikai megrendeléseket? Tényleg szörnyű egy alak, de ha az ellenzék fog uralkodni, akkor már bizonyíték nélkül is be lehet embereket börtönözni. Lehet, még munkatábort is nyitnak és politikai szimpáta alapján éjszaka elvitetik a Fideszeseket!
Na az lesz az igazi "szabadság". Kicsit olyan lesz, mint a Tanácsköztársaság! Úgy is készülnek már a Fideszeseket lámpavasra akasztani a véresszájúak!
kereső
@sgl: Felfüggesztrik a mentelmi jogát- de továbbra is szavazhat a választásokig, mint simonka, meg boldog. Szemfényvbesztés az egész. Ne mondja nekem senki, hogy a dekázásban világbajnok művésznő nincs ebben nyakig.Az, aki a törvényi kiskaput kijátszva nyaralóra veszi fel a csok támogatást- nyiltan és szemérmetlenül.Völner csak elviszi a balhét, ha elviszi.
csak úgy....
@Rizikó: neked a lánykori neved ismétlö pfruska? :) tibim,mikor váltottál nemet?
Szevasztok
Jó ellenzéki politikus lesz belőle, akár miniszterelnök jelőlt is lehet.
csak úgy....
@Szevasztok: értem a logikád! tehát ,ha egy fideszes lop,az automatikusan ellenzéki lesz a ti buta agyatokban..
beléd sem az eszed miatt szeretnek a lyányok! :)
dr. prédikátor
NAGYPOFÁJÚ VÖLNER A HABZÓ SZÁJJAL GYALÁZKODÓ GANÉ AKI A" BECSÜLETESSÉG LOVAGJA" EGY MOCSKOS SZARZSK!!! EZEK A FÉRGEK ÍGY GAZDAGODNAK!!!
Eladott Ország
Ekkor még senki sem hitte volna...Völner Pál nevezetű államtitkár és helyettes senki, Varga Judit pózügyi miniszter államtitkári funkcióban nyomuló hasznos idiótája a védhetetlen disznóságok elmaszatolásában, talán maga sem gondolta volna – midőn Feri bátyám jobbján ült a kocsmában szemközt a gazdájával és munkaköri leírásának megfelelően hahotázott a nagyember lábszagú, leereszkedő, kínos jópofizásán, amellyel belengette a nyolcvanast.
sp-ao.shortpixel.ai/client/to_auto,q_lossy,ret_img,w_972,h_546/https://kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2021/11/volner.png
Süllyed a hajó, Előbb-utóbb leesik a létrája vagy a rendőrautóban lesz öngyilkos.
Szevasztok
@csak úgy...: Nem , csak akkór ha nem hagyják lopni. Lásd, Makyzaj, Ákos,Fegyőr, stb. Lányokat illetőleg, nem vagyok egy Lőrinc.
Eladott Ország
Elfelejtette Palika az alkotmányos költséget a megfelelő időben a megfelelő zsebbe juttatni. Feláldozta magát a párt érdekében. Csak érdekességképpen, Völner fia közös cégben van azzal Domán Beátával, aki a Hableányt hullámsírba lökő Viking Sygn szállodahajót üzemeltető svájci Viking River Cruises AG magyar leányvállalatát, a Viking Hungary Kft.-t is irányítja.
Aki Én
@Rizikó: @ómió: Már pontosan tudni, hogy mennyire ostoba fajankók vagytok. Pontosan tudni, hogy mekkora a szellemi kapacitásotok.
Ezek a buta és felesleges mondatok csak megerősítik az embert ebben.
Egész elképesztő, hogy ti mit és mennyit vagytok képesek megérteni egy-egy hírből.
Aztán megy a csodálkozás, hogy minden felmérés azt mutatja, buták vagytok, mint a föld.
Aki Én
@ómió: De két napja még ezt hazudtad ide, te tájékozatlan csicska:

,,ómió
De majd Hullaházy efftárs meghazudja nekünk!"

Kezded érezni, mekkora balfasz vagy???
Aki Én
@Horizont: Komolyan mondom, hogy az ilyen elmebetegek még a fidesznek is ártanak, nem is csak a hazának.
ómió
@Aki Én: És mennyi is szokott igaz lenni abból, amit Hullaházy efftársad meghazudik nekünk, bolsiék balfasza? Nem "mérted" még? Most ezzel a "vak tyúk is" (hát még a hazug!) jelenséggel így el vagy telve?
Gulyás
Nagyon úgy néz ki, hogy más helyett viszi el a balhét!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.