Ezt mondta a Spirit FM Aktuál című műsorában Ujhelyi István.

Már szervezik Márki-Zay találkozóját a német kormánnyal

Fotó: MTI/Mónus Márton

Az MSZP európai parlamenti képviselője elmondta azt is, hogy a német szociáldemokratákon keresztül tervezi az út szervezését.

"Már elindult annak a berlini útnak a szervezése, amelynek keretében az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter a német kormány képviselőivel találkozhatna"

- mondta Ujhelyi. 

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje november közepén járt Brüsszelben, ahol találkozott négy EP-frakció vezetőjével, hat uniós biztossal, civil szervezetek, think-thank-ek képviselőivel is. December elején Varsóban találkozott Donald Tuskkal, az Európai Néppárt elnökével, majd az ezt követő sajtótájékoztatón gyakorlatilag az hangzott el, hogy az Európai Néppárt szívesen látná soraiban Márki-Zayékat.

Forrás: 24.hu

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
El kellene kezdeni gyógyszerezni a nemzet(meg)vezetőt.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Rizikó
@Nessy: Megint àltalánosítasz. A tisztességes fogalmának nem ellentéte a Fideszes, ahogyan Te azt gondolod!
Nem minden cigány munkakerülő és nem minden zsidó vallásos, és nem minden néger BLM drukker. Óvatosan az előítéletekkel.
durbincs
@K-2SO: mert a maga hybrid eszivel ? a csiga járása má kész csoda ?
Nessy
@Rizikó: Nem minden fideszesről írtam. Csak a nem éppen tisztességes dolgokról. Az meg nem általánosítás!
A "tisztesség" párt, vallás, nemi identitás független tulajdonság. Az, hogy időnként ami az egyik oldalon bocsánatos bűn, a másik oldalon halálos bűn az már a hatalom szelekciója!
Rizikó
@Nessy: Ó, ha ez így megy, akkor beszélgessünk csak az egyénekről. Abban viszont nem a pártállás a mérvadó, hanem a tisztesség, becsület, bűnözői hajlam, jogkövetés. Stb. Ez viszont nem pártfüggő, tehát a Fideszt értelmetlen emlegetni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.