"Azt hittem, engem már nem lehet meglepni korrupció témában. De mindig van lejjebb” – írta a Facebook-oldalán az ellenzéki miniszterelnök-jelölt.

Kemény szavakkal reagált Márki-Zay Völner Pál lemondására, akit korrupcióval gyanúsítanak: "Varga Judit miniszter helyettese rendszeresen papírzacskóban gyűjti be a kenőpénzt"

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Márki-Zay Péter reagált Völner Pál kedd délelőtti lemondására: teljesen felháborítónak tartja, hogy az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára, Völner Pál, Varga Judit miniszter helyettese „papírzacskóban gyűjti be a kenőpénzt”, ráadásul Schadl György, a Bírósági Végrehajtói Kar elnöke is milliókhoz juttatta hozzá.

„Mert már a végrehajtásból is lopnak. A kisembertől, a legelesettebbtől is lopnak. Nincs határ, lopniuk kell, mert csak lopni tudnak. A pénz útja pedig, ahogy ma kiderült, egészen a kormányig vezet”

– írta a polgármester.

Mit tett ezzel az országgal Orbán Viktor?” – teszi fel a kérdést ezután Márki-Zay.

„A kormányában az Igazságügyi Minisztériumból irányítják a korrupciót, ráadásul annak a vezetőnek a kezében futnak össze a szálak, aki a Pegasus-kémszoftver bevetéséről dönt. Nálunk tehát az állam nem a bűnözőket figyeli titkosszolgálati eszközökkel, hanem egy bűnöző figyel meg tisztességes állampolgárokat, újságírókat, vállalkozókat”

– tette hozzá a miniszterelnök-jelölt. 

Forrás: Facebook

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
@rokker33: ma, 15:21 ♦ Róna Péter: Van ebben az országban egy 100-250 ezer ember aki ennek az uralkodó osztálynak része...
scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/126406727_874147329996356_4229298783258391139_n.jpg?_nc_cat=102&ccb=1-5&_nc_sid=973b4a&_nc_ohc=ekSpz4zrhlUAX-8FlcP&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=6184b814362f44ff537f29062948e68f&oe=61D4F8AB
Legalább betartják a környezetvédelmet, mert papírzacskóban gyűjtik be a kenőpénzt, de ha így haladnak a kamion is kevés lesz!
Nem luxusra vágyom csak arra, hogy...szerintem nagyon sokan vannak így! Hogy égne le a bőr a rohadt pofájukról!
scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/126160957_874144073330015_7817970827802275403_n.jpg?_nc_cat=110&ccb=1-5&_nc_sid=973b4a&_nc_ohc=FGfz3z3KwgwAX-A2Fdf&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=82780e922fd7291603ac0f6888000ab4&oe=61D58E16
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
rokker33
MZP kérdezd meg a főnököd a Gyurcsány Ferencet ő reggelig tud neked mesélni,hogy mi a korrupció a hazugság hisz Gyurcsány már csak tudja :) :) Profi!!
jesz
hát igen...van lejjebb...a végrehajtó zömmel a fizetésképtelen szegénytől veszi el a maradékot...aztán még ezen is osztoznak?...

Szóval ez bebaszott az Orbán kampánynak...

A balfasz ellenzék meg az orrát túrja, ahelyett hog utcán lenne...ezt sem tudják meglovagolni...pedig ez védhetetlen...
Sámannus
Ez megérdemel egy tüntetést a pohos ellen. Kövér Orbán Pintér Áder mind egy kutya, csupasz a valaguk itt nincs miről szavazni! Húzzanak el gyorsan vezetőpórázon egy szűk cellába.
Ez már nem sima hazudozás ez már jól előkészíthet egy felkelést is az aljas kormányzás ellen.
Eladott Ország
@rokker33: ma, 15:21 ♦ Róna Péter: Van ebben az országban egy 100-250 ezer ember aki ennek az uralkodó osztálynak része...
scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/126406727_874147329996356_4229298783258391139_n.jpg?_nc_cat=102&ccb=1-5&_nc_sid=973b4a&_nc_ohc=ekSpz4zrhlUAX-8FlcP&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=6184b814362f44ff537f29062948e68f&oe=61D4F8AB
Legalább betartják a környezetvédelmet, mert papírzacskóban gyűjtik be a kenőpénzt, de ha így haladnak a kamion is kevés lesz!
Nem luxusra vágyom csak arra, hogy...szerintem nagyon sokan vannak így! Hogy égne le a bőr a rohadt pofájukról!
scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/126160957_874144073330015_7817970827802275403_n.jpg?_nc_cat=110&ccb=1-5&_nc_sid=973b4a&_nc_ohc=FGfz3z3KwgwAX-A2Fdf&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=82780e922fd7291603ac0f6888000ab4&oe=61D58E16
Pági
@rokker33: itt most nem ez a téma. Ahhoz valamit?
Pági
@jesz: miért az ellenzék? Az emberek mennének? A fenét!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.