A minisztérium szerint helyes, hogy Völner lemondott, így nyilvánvalóan nem tud dolgozni. Legfelsőbb szintekről azonban eddig nem érkezett reakció a történtekre. Sem Orbán Viktor, sem pedig Völner közvetlen főnöke, Varga Judit igazságügyi miniszter nem szólalt meg még az ügyben.

Hónapok óta dagad a botrány: a kormánypártok a választásokig próbálták titkolni a kínos ügyet? – Megszólalt a minisztérium Völner lemondásáról, Orbán Viktor és Varga Judit hallgat Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Helyes, hogy lemondott

– kommentálta az Igazságügyi Minisztérium a hvg.hu kérdésére a hírt, miszerint a tárca miniszterhelyettese és parlamenti államtitkára, Völner Pál bejelentette távozását néhány órával azután, hogy a Legfőbb Ügyészség közölte: kezdeményezik a fideszes politikus mentelmi jogának felfüggesztését, mivel

felmerült vele szemben a vesztegetés gyanúja: milliós összegeket fogadhatott el rendszeresen Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől, akit egyébként már letartóztattak.

A minisztériumot még azelőtt kereste meg a hvg.hu, hogy Völner ügyvédjén keresztül bejelentette volna a lemondását. A lap azt szerette volna megtudni, hogy Varga Judit miniszter felmenti-e az éppen a végrehajtói kar miniszteri biztosaként is tevékenykedő államtitkárt ezen pozícióiból, illetve a helyettesét ért korrupciós gyanú miatt maga nem tervezi-e felajánlani lemondását a miniszterelnöknek.

A lemondást a tárca úgy értékelte:

Nyilvánvaló, hogy Völner Pál az eljárás alatt államtitkári feladatait nem tudja ellátni, ezért helyes, hogy lemondott

Hozzátették:

Bízunk abban, hogy az eljárás során Völner Pál tisztázza magát

A tárca válaszából kiolvasható az is, hogy Völner már nem volt a végrehajtói kamaráért felelős miniszteri biztos, mivel – emlékeztetettek – “a végrehajtókkal kapcsolatos korábbi igazságügyi minisztériumi feladatok 2021. október 1-jétől a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságához tartoznak”.

Már a nyáron is figyelhették a Völner-ügy gyanúsítottjait a hatóságok

Az ügyben azonban egészen addig teljes és szigorú hírzárlat volt, amíg a múlt héten el nem kezdtek szivárogni az információk az igazságügyi államtitkár érintettségéről. A hvg.hu értesülései szerint

a kormánypártok mindent megpróbáltak megtenni annak érdekében, hogy a kínos ügy részletei minél tovább titokban maradjanak, lehetőleg egészen a választásokig.

Abban, hogy ezt nem sikerült még hosszú hónapokig titokban tartani, nagy szerepe volt a bírósági végrehajtói kar elnökének letartóztatását kapargatni kezdő sajtónak és Hadházy Ákos ellenzéki képviselőnek, aki Polt Péter kérdésekkel bombázása mellett az ügy számos részletét időközben feltárta. Mindezek miatt a hvg.hu információi szerint nem volt már tovább tartható a titkolózás, így elkerülhetetlen volt Völner mentelmi jogának kikérése is, amivel viszont az ügy azonnal reflektorfénybe került.

Azt, hogy kellően komoly ügyről van szó, először november elején merült fel. A 24.hu hozzá közel álló jogászoktól, ügyvédektől és végrehajtóktól kapott arról fülest, hogy Schadl Györgyöt, az MBVK elnökét letartóztatta a rendőrség, de akkor hiába próbáltak megerősítést szerezni, mindenhol zárt ajtókba ütköztek.

A 24.hu közben azt is megtudta, hogy a vesztegetési ügy gyanúsítottjait régóta figyelték a hatóságok. A vádhatóság már szeptember 16. óta nyomoz, azt megelőzően – tehát a nyár folyamán is – a Nemzeti Védelmi Szolgálat végzett felderítést az ügyben.

Forrás: hvg.hu

Címlapkép: MTI/Szigetváry Zsolt

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr. Proktor
Így jár az aki nem adja le az alkotmányos költséget a megfelelő helyen..
Kiesik a pixisből!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
jesz
szeret jól élni..és ez nem változhat. Most meg kell venni pár embert, kussban lenni, mint Jakab, aztán újra nyílhatna csipa..
Eladott Ország
@Dr. Proktor: ma, 16:09 ♦ A szolgálati utat és az első éjszaka jogát be kell tartani a Don Vétó Karmelitánál!
Sámannus
A muszkák nagyon foschva fogalmaznak a távirati irodánál. Khhm már nincs is távirat csak valami iroda.
lampa laz
Jucus gyantázhat, h elő tudja adni a "Szomorú hegedűt"... orbánnak minimum p*csán kellene rúgni.
kereső
Vladimir Bazanov, a Belarusz Labdarúgó-szövetség vezetője és Alekszandr Lukasenka bizalmi embere magyar vízummal jutott be a schengeni zónába, állítják cseh források.

A Szabad Európa szerint a három balti ország tiltólistáján is szereplő férfit Csehországban elfogták és kiutasították. A prágai magyar nagykövetségen nem cáfolták, hogy a férfi magyar vízumot kapott. Cseh források ezt megerősítették, akik közül az egyik azt is elmondta, hogy

Bazanovék három hónapos vízumot kaptak a magyar államtól.

"Vladimir Bazanov Alekszandr Lukasenka belarusz politikus szövetségese, többek között a Belarusz Labdarúgó-szövetség (BLSZ) elnöke 2019 óta. A férfit huszonöt társával együtt Észtország, Lettország és Litvánia kitiltotta a területéről

a helyi választási csalásokban és azt követő brutális elnyomásban játszott szerepük miatt.
namihami
Tudják hogy nem kell megszólalni. Tisztában vannak a felejtés értékével.
Mivel a Fidesz alapja a lopás és a korrupció, ezért tudják, hogy holnap jön a következő rákövetkező nap megint egy és így tovább. Bízhatnak abban, hogy ez is egy egynapos fideszbotrány lesz és a következő már rezeteli ezt.
Ahogy ez eddig is volt...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.