Idén nem hagyja jóvá a lengyel és a magyar gazdasági helyreállítási tervet az Európai Bizottság – számolt be róla az Index.hu a Politico hírlevele nyomán.

Úgy tűnik, nem hagyják jóvá Magyarország és Lengyelország helyreállítási tervét idén
Fotó: Pixabay

Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság elnökhelyettese szerint a bizottság még mindkét pályázatot vizsgálja.

Nem valószínű, hogy még ebben az évben sikerül befejeznünk ezt a munkát

- fogalmazott az Európai Bizottság elnökhelyettese.

Ez év végéig az Európai Bizottság és az Európai Tanács tagjai többségének jóváhagyására van szükség ahhoz, hogy hozzáférjenek az előfinanszírozáshoz.

Ez Lengyelország esetében 5 milliárd, míg Magyarország esetében egymilliárd eurót jelent.

Az uniós költségvetés két részből áll, a tagországoknak járó 1,211 ezer milliárd eurós támogatásból és a 806,14 milliárd eurós gazdasági helyreállítási alapból, amely a koronavírus-járvány okozta károkat hivatott enyhíteni.

Magyarországnak utóbbiból elvileg átszámítva összesen 5800 milliárd forintnyi támogatás járna.

A magyar kormány azonban csak kevesebb mint a felére, a vissza nem térítendő részt jelentő 2500 milliárd forintra tart igényt.

Az Európai Bizottság egyelőre jogállamisági kifogásokra hivatkozva nem támogatja azt a gazdasági helyreállítási tervet, amelyet Magyarország leadott, és reformokat követel.

Forrás: Index.hu
Címlapkép: Pixabay

44 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Peller Anikó
@Pagero: Igazad van. Rohadt, szemét banda! Pedig milyen jól jönne most ennek a rohadt, szemét bandának az a pár ezer milliárd, lehetne elbaszni most a választásokra, külföldi szavazatvásárlásokra, a nyuggerek cirógatására, ciróka maróka, aztán dögöljetek halomra kovidban te nyomorult hülye fasz.
Nyírfa
@Pegero: Begőzöltél? Majd akkor kap mindenki az EU forrásaiból, amikor már nem enyveskéz lesz hatalmon. Mindenki, érted? Már persze, itthon, mert nem a határon túliakat fogjuk boldogítani belőle.
K-2SO
Lánczi András: Amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája

444.hu/2015/12/21/lanczi-tamas-amit-korrupcionak-neveznek-az-gyakorlatilag-a-fidesz-legfobb-politikaja

A Fidesz intézményesítette a korrupciót:

"Nem kell megszegni a törvényt, sokkal egyszerűbb átírni – ez az egyik központi tétel, amikor az elmúlt közel 12 év immár önjáróvá vált korrupciós rendszerét figyeljük."

m.hvg.hu/360/20211102_ner_fidesz_korrupcio

"A Fidesz gondosan kiépített korrupciós rendszere egy kormányváltást is túlélhet" - NE HAGYJIK, HOGY TÚLÉLJE
(te se hagyd ezt, Pálinkás Pál - erre én kérlek, a Whiskys/Vodkás/Unikumos/Sörös/Boros K-2SO)
K-2SO
@Pegero: ma, 19:05 - már megint buta vagy
ma, 19:09 - már megint bunkó vagy

"nyomorult hülye faszomat" - ez most kinek is sértés? (hogy kire nézve vérciki, az nem kérdés)
K-2SO
Mostantól kezdve teljes lelki nyugalommal lehet Pegero-t nyomorult hülye f@sznak nevezni. Az önmeghatározás szépségei...(és hátrányai...)
Nyírfa
@Peller Anikó: Szegényke nincs vele megelégedve. Így azért érthető a viselkedése.
justhpeter
A dolog úgy volt, hogy egyszer mertünk nagyot álmodni. Egyszerű, de hatalmas álmunk volt, hogy rajtunk kívül mindenki hülye. Azaz a csökött szellemi képessége okán több európai ország a fölös pénzeszközeit a mi felzárkóztatásunkra felajánlják, önként és bérmentve. Aztán valami külső behatásra egyszerre hanyatt estek, beütötték a fejüket, aminek hatására egy csapásra megjött az eszük és így lett vége a mi nagy álmunknak. A nagy, nemzeti mesemondó meg mehet a levesbe.
Peller Anikó
@Beggero: nem mindenki vágyik a te kánaánodra, abból csak egyél bátran egymagad.
Rizikó
Ennek Huxit lesz a vége és az oroszokkal való kapcsolat!
Nyírfa
@Pegero: 20.21

Öcsi! Jó! :DDD
Petőfit idézni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes!

A nyomortarisznyát meg Orbán Viktorotok akasztja a nyakatokba, viseljétek becsülettel, Ti választottátok.
Nessy
@Rizikó: Csak egy probléma lesz ez esetben. A uniótól kapott pénzek nem hitelek! Az oroszok, kínaiak viszont csak hiteleket adnak!
Rizikó
@Nessy: És a kereskedelmünk fejlődik vele és az Eu tól való függésünk csökken. Megéri
Toller Béla
Mind a két országban nyilvánvaló, hogy ezek a plnzek nem a helyrállításra mennének, elsősorbnan a hiányt fedeznék !
ómió
Akkor, az a brüsszeli efftársaknak nem elég efftársi! Gyanítom, nem is lesz az!
Nyírfa
@Pegero: tegnap, 21.51

Mennyivel kedvesebb! Hogy mennyire szerettem volna egy bátyust, akivel a világ minden dolgáról lehetett volna beszélgetni! De hát, "csak" egy nővérke jutott. :)
Az elég sokat mondó, hogy barátnőm csak elvétve volt, dolgozni is férfiakkal tudtam harmonikusan.
Nyírfa
@Nessy: tegnap, 22.40

Csak nézlek Titeket, vannak abszolút reménytelen esetek, Ti mégis próbálkoztok, hátha! :))
kissé felnőttem
@Nyírfa: ki nem szarja le ha ide rőppen 79 pacsirta csicseregni pénzért az anyjukat is elvhüen...
Nessy
@Nyírfa: Ez nálam szakmai ártalom! :-))
Nyírfa
@Nessy: Tudom, dicséretes is! Valószínűleg ezért nem lettem tanár, nekem nem lenne türelmem sem a deviancia, sem a butaság kezeléséhez. Bár, ha a butuska amúgy jó indulatú, biztosan segítettem volna.
Peller Anikó
@Nyírfa: Ezek a 'butuskó' fizetett fideszes trollok egyike sem jóindulatú. Egyszerűen hetente eligazítást kapnak mit kell mondani itt a propin. Mindketten meglehetősen gyengén bútorozott tikaggyal rendelkeznek, másra nem jók, haszontalan román áttelepülők, ott már a szekuritát is szolgálták. Viktorunk felkarolja őket (mind a kettőt), kapnak itt lakást kocsit, fizetést kicsit. Ök meg hálásan ontják a hazug hülyeségeiket, csak azt nem értem mit akarnakitt a propina a kontraproduktív hazugságaikkal.
csak úgy....
@Nyírfa: fiamnak mindíg a nagyszüleivel példálózgattam, akik ezt a nem túl elismert pályát választották,hogy gondold meg gyermekem..
azzal tett ártalmatlanná,hogy szerinte a suliból az unalmas hülyegyerekek egy idö után elballagnak,kollégák meg mindenhol vannak..
Nyírfa
@Peller Anikó: Csak ketten vannak? Nekem úgy tűnik, az összes degeneráltat ide csődítették.
Nyírfa
@csak úgy...: Pedig tényleg gyönyörű pálya, kokettáltam is vele egy darabig: tudást átadni, különösen a gondolkodás, a kérdezés művészetére tanítgatni a még fogékony elméket...De hát, az embernek kell rendelkeznie önismerettel.
A bölcsességet kiváltképpen élvezem, gratulálok a fiadhoz! :)
csak úgy....
@Nyírfa: már hofi megmonda,hogy bunkókból nem szorul az ország behozatalra..
Peller Anikó
@Nyírfa: egy csomó nikkel. Esetleg néhány kadmium.
Nyírfa
@Peller Anikó: Ne hagyd ki a rezet sem! Sárga réz, sárga rózsa, sárga csekk, elfogyott a Balcsiból a sült keszeg. Jaj, most mi lesz, hekk se nincsen, pontyok múlnak pontosan, Füreden a szép leányok kérőt várnak kontyosan.
Billegtetik tomporukat, suhognak a szoknyák, kacér tekintetek hívják táncba a NER-ifjúk sorát: Lölö! Van már szóba jöhető unokád?
csak úgy....
@Nyírfa: azt hiszem magamra is büszke lehetek,hogy még idöben kiragadtam a kölköt a pegerok,shikarik,veröcék silány világából..,-pedíg nem volt egy egyszerü döntés és föladat, -én híres voltam a családban,hogy csak hülyeségeket tudok csinálni...
-persze azóta rehabilitáltak! :)
Nyírfa
@Peller Anikó: És még aranygyűrű sincs az ujjaimon. De még ezüst sem.
Régebben szerettem a rózsakvarc-karkötőt, de volt hegyi kristályból is. Hát nem leszoktam még erről is? Lehet, hogy vissza kéne szokni!
Nyírfa
@csak úgy...: 16.05

Hát ez fontos. A rehabilitáció! :)
csak úgy....
@Nyírfa: jövöre az új szokások bejelentés kötelesek lesznek,föleg a kötekedöknél!
Nyírfa
@csak úgy...: Amikor a fantáziát osztogatták, Te mérted ki hozzá a humort. Tudom, ott voltam! Azt mondtad, Jézus hagyta rád a nevetésfunkciót, mert az olyan mint a só: nélkülözhetetlen! És csak nevettünk, nevettünk!
Emlékszel?
Eladott Ország
Brüsszel nem akarja elvenni a magyarok pénzét, az viszont igaz, hogy erről a 2500 milliárd forintról azért nincs megállapodás, mert a helyreállítási terv egy nagy rakás szar, amelyik bűzlik a korrupciótól. A homoszexualitás kvázi kriminalizálásánál, vagy legalábbis harsány megbélyegzésénél csak az az undorítóbb, hogy miután az Orbán-kormány felelőtlen, átláthatatlan, intézményesen korrupt, a helyreállítási tervükben is visszaköszönő működésének módját kifogásolja az Európai Bizottság, Varga Judit beleásítja az éterbe , hogy az ún. gyermekvédelmi törvényük miatt lettek újabb igényei az Európai Bizottságnak, amelyek eddig nem voltak.Brüsszel bizony kifogásokat emelt, mert elégedetlen azokkal a korrupcióellenes erőfeszítésekkel, amelyekre Orbánék készülnek a támogatásért benyújtott helyreállítási terv tanúsága szerint.
csak úgy....
@Nyírfa: nekem nem, csak a jó idös anyámnak! :) mivel mindíg meggondolatlan hülyegyerekezett.. :) pedagógus családba születni egy átok,föleg akkoriban a vonalas idökben..
Peller Anikó
Ez a Rohadt, szemét banda! képes és külföldről azt nézegeti mire költi a Magyarország felemelkedésére juttatott eurómilliárdokat a felcsútizi gányóbáró és nicsak, hát lóistállóra például alcsútdobozon, de legalább lesz mittel kobozon:

propeller.hu/images/cikk/2021_12/hadhazy-hatvanpuszta-e1629958903239.jpg

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.