A politikus kijelentette: március 15. után nem késhet többet a tram-train.

Lázár János reagált a tram-traint ért kritikákra és tett egy sor ígéretetFotó: Lázár János/Facebook

A Szegedet Hódmezővásárhellyel összekötő vasút-villamost érintő javaslatokra és kritikákra is reagált Lázár János egy videóüzenetben – vette észre a hvg.hu.

Lázár a menetidő rövidítéséről azt mondta: a járművek elvileg képesek a 100 km/h-s sebességre a vasúti pályán, így januártól „megpróbálják” majd így működtetni, de most csak a 80 km/h-s sebességre van engedély. Gyorsítani ugyanakkor úgy is lehet szerinte, hogy kevesebb megállóhelyen áll majd meg a vonat városon belül. 

Lázár válaszolt az utasok késéseket érintő kérdéseire: mint mondta, türelmet és elnézést kell kérnie, de ez még csak a próbaüzem. Mint elmondta, januártól csúcsidőben 20, egyébként 30 percenként követik majd egymást a vonatok.

Március 15-től pedig semmiféle hiba nem következhet be.

Emellet beszélt a jármű kerekesszékkel való használatáról, de a kutyával és biciklivel való közlekedésről is szólt. A teljes videót itt lehet megnézni:

A fideszes politikus emellett arról is beszélt, hogy a tram-train esetén felütötte a fejét a magyar irigység. Szerinte ez a magyarázat arra, hogy többen azt kérdezik, miért pont Szeged és Hódmezővásárhely között valósult meg ez a típusú közlekedés. Azonban Lázár elmondta: „az egész országnak jó”, hogy ez a két város így tud együttműködni.

Forrás: hvg.hu
Fotó: Lázár János/Facebook

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Janó, a pénzt már bezsebelted, a kárt már létrehoztad, legjobb lenne, ha kiszállnál az egészből, met ehhez sem értesz!...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
Sőt! Efftársilag még "rezsicsökkentve" is járhat! Úgy, hogy nem jár!
Giovanni Alba
@Eladott Ország: tegnap, 15:48
Trainszarvas meg Trambuli, zseniális!
Nyírfa
@Eladott Ország: Minek hagynánk kint éjszakára a síneket? !! Trainszarvasok!

Kolosszális! :)))
Lepényleső
...ha úgy lesz mint közel száz vasúti vonal,- amin a közlekedést "ideiglenesen" megszüntették,
(ismerjük az "ideiglenes" jelentését?) úgy biztosan elejét veszik;egy másodpercet se késsék?
K-2SO
„Igazi covidparti” – kipróbáltuk a tram-traint

"No b.meg – mondja hangosan egy dühös apuka, akit azonnal letol a felesége, hogy a gyerek előtt miért káromkodik. A bosszúság oka hamar kiderül: legalább ötvenen kalkuláltak azzal, hogy ugyanaz a járat fog visszafelé is menni, csak egy kört terveztek Szegedről Szegedre, mint a budapesti alkoholisták az éjszakai járatokon."

hang.hu/magyar-hang-plusz/igazi-covidparti-kiprobaltuk-a-tram-traint-134496

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.