2019-ben történt az eset, a köztársasági elnököt és családját védő elnöki őrség parancsnokát és az őrség "kommandósainak" vezetőjét vették célba a kémprogrammal az oknyomozó portál szerint.

A Direkt36 hétfő reggel jelentkezett a Telexen a Pegasus-kémszoftver magyar felhasználásával kapcsolatos újabb cikkével, melyben azt állítja az oknyomozó portál, hogy a kémprogrammal 2019-ben az Áder Jánost és családját védő Köztársasági Elnöki Őrség két tagját is megcélozták.

Direkt36: az Áder Jánost védő Köztársasági Elnöki Őrség vezetőit is megcélozták a Pegasus kémszoftverrel

Áder János köztársasági elnök nyilatkozik a sajtónak az M7-es autópálya mellett, Tárnok közelében zajló faültetésen 2021. november 19-én. A fásítás célja az volt, hogy ellensúlyozza a november 29. és december 5. között megrendezendő Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó környezeti lábnyomát.

Fotó, címlapkép: MTI/Bruzák Noémi

A Direkt36 állítása szerint az egyik célpont az Elnöki Őrséget létrehozó és att parancsnokként irányító Pomozi Sándor dandártábornok volt, aki célponttá válása idején még ezredesként szolgált. Vele Áder Jánosnak bizalmi a viszonya, Pomozi már 1999-ben is szerepet vállalt Áder védelmében (aki akkor házelnök volt). A másik célpont a cikk szerint Pomozi egyik korábbi legközvetlenebb munkatársa, az Elnöki Őrség taktikai támogató csoportját (a "kommandósokat") akkoriban vezető Viplak Attila törzszászlós volt, aki Ádert jellemzően a magánprogramjain és a külföldi utakon kísérte, de az elnök családtagjainak védelme is hozzá tartozott.

"A Pegasus-célpontok olyan testőrségi vezetők, akik a legrészletesebb információval rendelkeztek az elnök és családja összes programjáról és találkozójáról, köztük a magánjellegű tevékenységeikről és külföldi utazásaikról. Pomozinál fut össze ugyanis a köztársasági elnök és családja személyi védelmével kapcsolatos összes információ. Viplak már nem tagja az őrségnek, de korábbi kiemelt szerepét mutatja, hogy szolgálata idején őt jelölték ki arra, hogy az ország vezetését fenyegető terror- vagy katonai támadás esetén Áder Jánossal beköltözzön egy titkos bunkerbe.

A Direkt36 mindkettejük telefonszámát beazonosította abban a több mint 50 ezer számot tartalmazó kiszivárgott adatbázisban, amely a Pegasust gyártó NSO Group külföldi kliensei által megfigyelésre kiválasztott célpontokat tartalmazza. Viplakot két – személyes és szolgálati – telefonszámán keresztül vették célba az izraeli kémszoftverrel 2019 nyarán, míg a fontosabb célszemélynek tűnő Pomozi számát jóval hosszabb ideig, 2019 tavaszától legalább több hónapon keresztül választották ki megfigyelésre"

- olvasható a cikkben.

Az oknyomozó portál szerint Áder testőreinek megfigyelése mögött a rendvédelmi szervek közötti belső konfliktus állhat valószínűleg, mivel Ádert 2015-ig a Terrorelhárítási Központ (TEK) védte. Ám Ádernek a bizalma erősen megingott a szervezet vezetőjében (Hajdu János korábbi kommandós, Orbán személyi testőre, majd 2010-től a TEK vezetője), mert azt gyanította, hogy magánprogramjairól a TEK információt ad ki Orbánnak. Ezt anno Csikász Brigitta újságíró írta meg, a Pegasus kémszoftverrel őt is megfigyelték évekkel később – olvasható a cikkben.

A Direkt36 cikke szerint a Pomozi vezette egység végig ellenállt azon törekvéseknek, hogy részletes információkat adjanak ki az elnök programjairól és találkozóiról a TEK-nek. A két szervezet közti szakításra azután került sor, hogy az elnöki őrség egy gyanús technikai eszközt talált Áder rezidenciáján. Ezután vált ki a testőrség a TEK-ből, és a Készenléti Rendőrségen belül létrehozták a Köztársasági Elnöki Őrséget. 2019-ben újra erős lett az ellentét a két szervezet között, mert az elnöki őrség erős intézményi garanciákkal, önálló területi szervvé alakulással igyekezett a függetlenségét megerősíteni (ez végül a TEK ellenállásán megbukott); és ekkortájt vált a két vezető a Pegasus célpontjává – olvasható a cikkben. 

Az oknyomozó portál megkereste a Köztársasági Elnöki Hivatalt az állításaikkal kapcsolatban, a KEH-nél ezek egyikét sem tagadták, de csak annyit reagáltak hogy a Hivatal nem kívánja kommentálni a "feltételezéseket". A Direkt36 megkereste a TEK-et is, onnan nem kaptak választ, mint ahogy megkeresték Pomozit is, aki úgy reagált, hogy nem nyilatkozhat a médiának. 

Viszont az azóta már leszerelt Viplak Attila részletesen válaszolt a portálnak: "számára az a legaggasztóbb, hogy akik őt és felettesét megfigyelhették, azok rajtuk keresztül a köztársasági elnökről és családjáról is gyűjthettek információkat."

Mi nem csak a biztonságát védtük a köztársasági elnöknek, hanem a méltóságát is. Ez például azt jelenti, hogy senkinek semmi köze ahhoz, hogy az elnök úr és családja mikor mit csinál, hová megy, kivel találkozik. Ha ezek az információk ráadásul illetéktelen kezekbe kerülnek, az akár még a védett személy biztonságát is veszélyeztetheti

– mondta el Viplak.

A Direkt36 Viplak telefonját nem tudta átvizsgáltatni a kémszoftver nyomait kutatva, mert a 2019-ben használt telefonjától már megvált. Az, hogy valaki a listára felkerült, még nem jelenti önmagában azt, hogy le is hallgatták, de a korábban napvilágra került megfigyelt személyek telefonjainak átvizsgálásakor a kémszoftver nyomaira bukkantak.

Azt Viplak is elismerte a portálnak, hogy 2014-től kezdve fokozódott a nyomás az elnöki testőrségen, hogy jelentsék Áder útjait a TEK vezetése felé, de ezt ők úgy hárították el, hogy a sofőri menetlevelekbe nem írtak pontos címet, csak azt, hogy Budapest belterülete. Attól tartottak ugyanis, hogy a pontos cím esetleges kiszivárgása a védett személy biztonságát veszélyeztetné. A fentebb már tárgyalt gyanús techinaki eszköz feltűnése az elnöki rezidencián is olaj volt a tűzre a két társaság között, aztán az akkor már csak Áder és családja védelmét ellátó Pomozi olyan figyelmeztetést kapott, hogy lehallgatja őket a Nemzeti Védelmi Szolgálat – erre munkatársait is figyelmeztette – olvasható a cikkben, amelyből az is kiderül, hogy Viplak Attilának mikor tűnt fel, hogy megfigyelés alatt áll. 

Forrás: Direkt36 via Telex.hu

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nezelodo
Hogy bízzanak meg a polgárok a politikai vezetőkben, ha azok még az egyetemi barátaikban, elvbarátaikban, egykori szobatársaikban, sem bíznak már meg, ráadásul a mély keresztény vallás és Istenhit is egybekovácsolta őket?! Megfertőzte őket is a Rhöm vírus?
Toller Béla
Ez ennél sokkal egyszerűbb ! Hajdu mindenkit megfigyel, aki ellenlábasként szóba jöhet. És persze áztatja is őket ha teheti, mihelyst alkalma nyílik rá ! Igazi magyar rendőr, mondhatni ...Nem kell itt elgondolásokat, koncepicákat meg egyebeket keresni, sima köztörvényes bűnözők !
fergeteg
Igen ! El is várjuk !
Működjön a titkosszolgálat.
ómió
Efftársilag tuti Ádert kellett volna! Eltévesztették?
Aki Én
@fergeteg: @ómió: Volt már olyan, hogy megértettetek egy hírt, bolsi csicskák?
Rizikó
Mi ebben a meglepő?
Egy: Tudja e bizonyítani?
Kettő: Ha meg is történt, mi is ezzel a baj?
Három: Titkosszolgálati ügyeknek mi köze van a firkászoknak?

Négy: A Fidesz győzelme után nagyon a körmére kell nézni ezeknek az alakoknak. Honnan az információ! Ki pénzeli őket? Milyen utasítások alapján folytatják a kampányukat? Milyen nemzetbiztonsági károkat okoztak?

Lehet ezért évek néznek ki az "oknyomozóknak"!
tudode
Huha!
.
Ha lehámozza bárki a Bibó-istákról az államban elfoglalt szerepüket, azokat a parasztokat, akiket az egyeduralkodó az alapítók közül még nem nem lökött le a virtuális sakktáblájáról, kitartásból "jeles"-t érdemelnének ha megbecsülték "volna" magukat, nem piszkították "volna" be az un. "TISZTA LAPJUKAT":
.
----- Fidesz kampányfilm 1990
www.youtube.com/watch?v=WAR72LzcQWg&t=94s
---------------
.
Azok után mi várható a még ma is regnáLÓ fideSS alapítók selejtjeitől, akik már egymásban sem bíznak, szinte minden szinten szégyent hozva saját hazájukra, legfőképpen a fasza gyerek hadicselei folytán, aki szerint "self made történet", a kirakatként becserkészett 37 alapító hátán hadicsellel:
.
----- Mi lett a 37 Fidesz-alapítóból?
index.hu/belfold/2018/03/29/fidesz_alapitas_bibo_rajk_szakkolegium_alapitok_alapito_nyilatkozat_alairok/
.
(...) EBBEN AZ ÖSSZEÁLLÍTÁSBAN EGYENKÉNT MEGNÉZHETI, HOGY ALAKULT ENNEK A 37 EMBERNEK A SORSA A RENDSZERVÁLTÁS UTÁNI MAGYARORSZÁGON."" (...)
-----------------
.
Ma már minden részletkérdés ahhoz, amelyre nem volt példa a honfoglalás óta, hogy egy sunyi félműúvelt, kaparjkurta paraszt (elnézést kérve a földművelőktől) akinek az a kényszerképzete, hogy azzal a talemtummal, amennyije van, győzelemi kényszerképzetével, félelemkeltéssel gúzsba kötötte a saját elvtársaival együtt a saját hazáját is "Csak a Fidesz"":
------------
.
Erre vajon az un. köztársasági elnök vajon mit lép azzal kapcsolatban, akinek átnyujtotta megbízólevelét:
.
----- Áder János felkérte Orbán Viktort az új kormány megalakítására
www.youtube.com/watch?v=ZqDwkn2NkJk&t=63s
--------------------
.
Ez aztán az isteni színjáték!
tudode
Még annyit!
.
Szia, szia!
.
Röhög a nemlétező vakbelem, mert az egyeduralkodót negyedszerre is felkérte a Bibó-ista csecsén kikupálódott fideSs alapító negyedszerre is felkérte szintén jogÁSZ elvtársát kormányalakításra, saját szavaival, vihogás közepette
.
----- Áder János felkérte Orbán Viktort az új kormány megalakítására ... 2.
www.youtube.com/watch?v=r7uaUDHsfb4
--------------
.
!!!
surdilloFUJT
@Rizikó: Naa fidesscsicska,jó hülyének lenni???
Rockxy
"...Köztársasági Elnöki Őrség ..."
hol van a köztársaság?
Rizikó
@surdilloFUJT: Azt hiszem, nem beszéltem így veled. Tartogasd ezt a stílust annak, aki a kezedbe adta először a kis kanalat!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.