Egyre kiélezettebb a helyzet a Palotanegyedben épülő koncertterem kapcsán, a mögötte álló jogi helyzet pedig még bonyolultabb. 

A közpénzéhség és a komolyzene ütközik a helyi lakók érdekeivel JózsefvárosbanFotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A világszerte elismert Kokas-Kelemen művészházaspár azon dolgozik, hogy egy koncerttermet építsen egy nyolcadik kerületi társasház 4. emeletére. A projekttel Orbán Viktor szimpátiáját is elnyerték, a lakók viszont nem örülnének, ha ilyen épület lenne a házukban. A konfliktust és a mögötte álló jogi helyzetet a 24.hu kezdte el felfejteni.

A kormány támogat

A Palotanegyedben található Krúdy Gyula utcai projekt Kokas Katalin (sok minden más mellett Liszt-díjjal kitüntetett) és férje, Kelemen Barnabás (Kossuth-díjas) brácsa- és hegedűművész ötlete. Álmuk, hogy a közel negyvenlakásos, józsefvárosi társasház negyedik emeletére egy zeneközpontot építtessenek koncertekkel, oktatással, tehetségekkel, próbákkal, szalonnal. Kaptak is rá 350 millió forintot egy 2019-es kormányhatározattal.

A ház lakóinak egy jó része tiltakozik, attól tartanak, ha a negyediken, a ház legfelső szintjén este hétkor a kamarazenekar rázendít Vivaldira, az így vagy úgy, de le fog szűrődni – nagyjából mindenkihez.

Csavar a történetben, hogy a Kokas család – a gyerekkel együtt – is ideköltözne, abba a lakásba, amelynek a felújítását százmilliókkal támogatta meg az állam.

A negyedik emeleti, már a tetőtérben elhelyezkedő,  540 négyzetméteres ingatlan tulajdonosa a Kokas és Kelemen által közösen birtokolt Fesztiválakadémia Nonprofit Kft. A Fesztiválakadémia évek óta működik jelentős állami támogatásokkal.Különböző címek alatt több száz millió forintnyi állami forrás érkezett hozzá az Emmin, az NKA-n, illetve az MFB-n keresztül. A koncepció szerint a Krúdy Gyula utcába álmodott zenei szalonban fejlődhetne tovább a Fesztiválakadémia.

Azt egyelőre nem tudjuk, hogy pontosan milyen létesítményről, havi hány koncertről és mekkora tervezett nézőszámról van szó, mert ezt a házaspár nem árulja el.

Az ötleten egyébként már évek óta dolgoznak. 2019-ben például – néhány hónappal azután, hogy nyilvánosan beszéltek az öltetről – Orbán Viktor szignójával 350 millió forintnyi állami támogatást kapott a K-12 nevű zenei Mesterszalon.

A lakók tiltakoznak

A projektet ellenző lakók eközben azt mondják, nem tudják pontosan, mivel számoljanak, például mekkora nézősereg lesz, velük ugyanis azt közölték, este 7 és 10 óra között kamarazenekari koncerteket is fognak tartani, legfeljebb 50 főnek. Az egyik lakó a gangon mondja a magáét:

Ez egy társasház. Annak épült. Ezek lakások, nem próba- meg koncerthelyszínek. Kamarakoncertek, istenem! Több lakás le van választva, a falak sem túl vastagok. Amúgy is visszhangzik minden, én hallom a felettem lévőt, amikor átmegy a nappaliján. Ki tudja azt most pontosan megmondani, hogyha megcsinálják a koncerttermet, annak milyen zaj-, illetve egyéb hatása lesz?

Kokasék természetesen alapos hangszigetelést ígérnek, de ez egyelőre nem nyugtatta le a kedélyeket. Az sem segített a helyzeten, hogy az erről való lakói szavazást elnapolták, a közös képviselő pedig elfogadhatatlan tervezettel állt elő,

Jó, hogy nem volt beleírva, hogy köszönjük szépen, hálásak vagyunk, hogy micsoda kulturális kincset adnak nekünk! A tervezet alapvetően a házaspár érdekeit szolgálta

– mondja az egyik feldúlt lakó.

Közös képviselő szerint Kokasék nem jól kommunikáltak az eddigi terveikről. Azt is elmondta, hogy a házaspár – mint minden tulajdonos – azt csinál a lakásában, a magántulajdonában, amit akar – már ha betartja a házirendet.

A közös képviselő alapvetően egy bonyolultabb lakásfelújításnak fogja fel a történteket, amelynek nyomán koncertterem épülne a lakás egyik részébe. Van egy ambíciója is: szeretne egy olyan szerződést kidolgozni, ami mindenkinek megfelel.

Szerinte egyébként a lakóközösség nagy része érdektelen a téma iránt, egyharmaduk feltételekkel, de támogatja a projektet, és van 6-7 lakó, aki ellenzi azt. 

Hogyan alakulnak az engedélyek?

A szeptemberi közgyűlésből kiindulva benne van a pakliban, hogy a közgyűlési többség nem járul hozzá a szalon működtetéséhez és kialakításához. Ez esetben mi történik? És mihez van joguk Kokaséknak?

A társasházi többségnek támogatnia kellene azt, hogy Kokasék több ablakot nyissanak a tetőn, és hogy tetőteraszt alakíthassanak ki a koncertteremből nyílva, de gépészeti szempontból is akad olyan megoldás, ami igényli a közgyűlési hozzájárulást. Ha ezt a hozzájárulást nem kapják meg, akkor nem lesz több ablak, nem lesz tetőterasz, és a gépészetet belülre kell elhelyezni. De ettől még lehet zenei szalon – elvileg.

Akkor válik bonyolulttá a helyzet, ha a szalon létesítéséhez nem sikerül többséget szereznie a Fesztiválakadémiának, mert bár az elvi hozzájárulás valóban megszületett két éve, a működtetés feltételei, azaz a konkrétumok nem szerepeltek benne. Ha nem lesz meg a támogatás, az gondot okozhat a működési engedély megszerzésénél.

Kérdés, hogy a társasház hozzájárulása nélkül az önkormányzat megadná-e a működési engedélyt a rendezvényekhez, oktatási tevékenységhez. Kérdés az is, hogy hozzájárulás nélkül elkezdhetné-e a működést a zenei szalon arra hivatkozva, hogy magánjellegű eseményről van szó. Végül is ha vendégeket hívunk vacsorára, nem szoktuk bejelenteni, még akkor sem, ha hegedülünk nekik a falatozás közben. Megegyezés híján könnyen elhúzódó konfliktus lehet az ügyből. Szeptember végén ráadásul tíz lakás tulajdonosa – köztük a szóban forgó ingatlan közvetlen szomszédja is – tiltakozó nyilatkozatot tett arról, hogy nem járulnak hozzá a koncertterem kialakításához és a tető átalakításához.

Mindettől függetlenül november végén a negyedik emeleti lakásban elkezdődött felújítás. Az ígéret szerint ez a közös részeket – most még – nem érinti.

Forrás: 24.hu
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Tavryni őrnagy
Vegyenek egy csalàdi házat azt ott csinàlnak amit akarnak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.