Az Emmanuel Macronnal kiegészült V4-ek tanácskozásán kérdezte fel a magyar miniszterelnököt a Le Monde. Orbán szerint a magyar titkosszolgálatok a jogszabályok szerint működnek, de ez nem volt mindig így.

Emmanuel Macron francia köztársasági elnök hétfőn Budapesten tartózkodott, Orbán Viktor és az egyesült ellenzék pártvezetőivel és miniszterelnök-jelöltjével is találkozott, emellett pedig a visegrádi négyek (V4) tanácskozásán is vendég volt – írja a 444.hu.

Végre sikerült Orbánt megkérdezni a Pegasus-ügyről, egyből arról beszélt, hogy a Fidesz szabadságharcos

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor magyar kormányfő (j) és Emmanuel Macron francia köztársasági elnök (b) a francia elnök és a visegrádi országok (V4) miniszterelnökeinek csúcstalálkozóján tartott sajtótájékoztatón Budapesten, a Várkert Bazárban 2021. december 13-án.

Fotó, címlapkép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

A cikk szerint a tanácskozáson a diplomácia szabályai szerint a francia sajtó is kérdéseket tehetett fel Orbán Viktornak, a lehetőséggel pedig élt a Le Monde újságírója, aki a Pegasus-ügyről érdeklődött. Az újságíró a kérdésében utalt arra is, hogy Áder János testőrségének vezetőit is megcélozták a kémszoftverrel.

A magyar miniszterelnök a kérdésre röviden annyit felelt, hogy 

Magyarország egy jogállam, a titkosszolgálatok működését is jogállami szabályok rendezik Magyarországon, amelyeket mi mindig betartunk és büszkék vagyunk arra.

Ezután arról beszélt, hogy ez nem volt mindig így.

Amikor a politikát kezdtük, még nem ez volt a helyzet, hiszen mi a kommunista rendszerrel szembeni ellenállásból jövünk, tehát mi a szabadságharcosok és az utcai harcosok világából jöttünk a politikába. Mi büszkék vagyunk arra, hogy szemben a kommunista rendszerrel, a titkosszolgálatok a jogállami szabályok keretein belül kell, hogy végezzék a mukájukat. 

A 444 cikkjében megtalálható a HírTV élő adásáról készült rövid felvétel, amelyen az idézett szöveg elhangzik.

Orbán egyébként még nem sikerült újságírónak kérdezni a Pegasus-ügyről július óta, amikor kirobbant az ügy.

Forrás: 444.hu

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Utcai harcosok... röhögnöm kell.
Simán bűnözők!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
verőce21
Sokat elmond ez a címlapkép...
Persze meg kell jegyezni, a francia köztársaság vezetőinek karaktere, imázsa is sokat változott... :)
Libbantölő
Nagy szopás ez nektek balliberfasisztáknak! Dehát ti szerettek szopni!
Béla333
Utcai harcosok... röhögnöm kell.
Simán bűnözők!
Aki Én
Mondja ezt az ifjú kommunista, Pegasus idején.
Van itt baj.
jesz
a franciák páratlan megfigyelői rutinnal rendelkeznek...nekik ilyen pegazusra nincs is szükségük, mert van jobb...igazi profik a kutakodásban, lehallgatásban, megfigyelésben. Egy olyan ország, mely idegenlégiót(is)üzemeltet, az nem létezhet észrevehetetlen lehallgatók nélkül..
csipetke
Azt csinálta orbán,amit már évek óta csinál,ha kellemetlen dolgot kérdeznek tőle.- terel,és előhozza a múltjukat,bár kb annyira voltak utcai harcosok,mint egy marék molylepke. A parlamentben a neki nem tetsző kérdésre fikázza a kérdezőt,és annak a pártját,előkotorja az előző kormányt,egy kicsit Sorosozik,mostanában inkább Gyurcsányozik. Itt meg mégse mondhatta,hogy "Boldog Karácsonyt!"
simmering73
Azért néhány mondatban ennyit hazudni nem kis teljesítmény.
simmering73
@verőce21: Gügyögjél kisherceg. Melyik láttán gyúlt szerelem a szívedben?
Toller Béla
Ez az ! Az összes fasiszta az antifa ellnállásból jött, hogyne jött volna orbán a a kommunista elnyomás elleni ellenállás sűrű soraiból, egyenesen ?
Aki Én
@KisTehen: Ha nem figyelné, honnan tudnánk a kétes ügyekről? Téged nem érdekel, ha Magyarország miniszterelnöke és családja uradalmat épít, hogy miből és miként? Hiszen ő az ország egyik legszegényebb politikusa.
Nessy
@Toller Béla: Az maga a csoda, hogy azt a "borzalmas elnyomást" túl élték, amiben részük volt!
csapnivalo
Magyarország tényleg jogállam. És ezt nem mások mondják, mint a jogot végzett kreatív jogalkotóink, akik pontosan tudják, hogy hogyan kell jogilag 20%-os támogatottságból 2/3-ot csinálni. Meg minden mást is...
namihami
A mellékelt fotón is jól látható, amint a Mi Nagy Vezetőnk, azzal a dolgos két kezével, éppen illusztrálja az elmondott mondatait:
""Látjátok tisztelt sajtómunkások EKKORA f@szságok összehordására is képes vagyok,a fidióták szavazatával megválasztott miniszterelnök létemre.""
tudode
Tárgyilagosan!
.
Meghallgatva a V4 Macron csúcsot, az a következtetés vonható le, hogy
.
-- az egyeduralkodó "csak" falkában erős, összecsődítve a V4-eket
-- tényező az EU-ban, sajnánlatos módon negatív értelemben
-- megúszta a székházmutyi után a Pegasus botrányit minden hadicselét, mutyikirályként, jogi tanulmányaiból azt, hogy milyen módon leheta jog kiskapuin ki-, be caplatni
-- nagymellénnyel kijelentve: SZERETEM A VITÁT???
.
Ime:

---- Macron–V4-csúcs (2021-12-13) - HÍR TV
www.youtube.com/watch?v=whRjJ3TDAMs
==========
.
Első ballépésekor:
..
---- György Péter vs. Orbán Viktor
www.youtube.com/watch?v=8NS7JC4Ykis&t=21s
--------------
.
A Macron V4 csúcs során "is" bebizonyította, képtelen a csapatjátékra, annyi diplomáciával nem rendelkezik 32 évi (négyszer vesztettem, négyszer győztem) kirakatpolitiKÁJA során mint egy hangya!
.
Bár megbecsülte volna magát ahelyett, hogy átláthatatlan az, hogy mit hoz a jövő, saját szavaival élve "nincs hova hátrálni!"
.
---- Híres emberek idézetei:
.
.
quotepark.com/hu/idezetek/1965653-orban-viktor-a-helyzet-ugy-all-hogy-nekunk-nincs-hova-visszavo/
.
""""„A helyzet úgy áll, hogy nekünk nincs hova visszavonulnunk. […] Az ország nyakig úszik az adósságban, a költségvetés romokban, a gazdák kivéreztetve, a munkanélküliség nő, a magyar vállalkozók pedig alárendeltek a saját hazájukban, a felvett kölcsönök, száz és ezer milliárdok pedig eltűntek. Nekünk, magyaroknak nincs hova hátrálni! Az ellenfeleink kimutatták a foguk fehérjét, agresszívek, kíméletlenek és durva hatalomvágy hajtja őket. Nincs hova hátrálnunk!“"""

Forrás: quotepark.com/hu/idezetek/1965653-orban-viktor-a-helyzet-ugy-all-hogy-nekunk-nincs-hova-visszavo/
-----------
.
Alea iacta est!!!
.
???
ómió
Jogszabályok szerint működnek a titkosszolgálatok? Laborcz efftársék idején, bezzeg, voltak a működésükben "éles kanyarok"!
solidedge
Miért Orbánt kérdezik? Csak van ott a közelben normális ember is.
verőce21
Orbán retorikára tanítja éppen Macront...! :)
csak úgy....
@verőce21: Háááááá…Háááááááááááá…Hááá…!
orbán tud franciázni? :)
verőce21
@csak úgy...: Orbán szopatja microbit, már megint nem értesz semmit? :)
csak úgy....
@verőce21: "Macron kijavította Orbánt: nem az LMBT-ellenes törvény, hanem a korrupció miatt vonják el az EU-pénzeket "
szóval ki szopat kit? :)
különben a politika normáliséknál nem a szopatásról szól,persze ti fideszesek nem lehettek különbek a föninél...
Logogrif
Kecóka megint hülyének nézi a világot : "..bottom burp.." mondják erre másutt !
kulabombaafityiszre
Már megint hazudsz mihály.Apád kommunista párttitkár volt.
A hátad mögött meg stumpf apósa,a kommunista belügyminiszter horváth állt.
Clavigo
@verőce21: Szerintem ez egy barom... azuccai harcos szarni nem ner a tek nélkül..
verőce21
Macron elnök nem azért tárgyalt V4-ekkel, hogy felszámolják a hagyományokra épülő nemzetállamokat.

Orbán cserébe kérte Tőle, a jogállamisági lófasz csendes kimúlását... :)
csak úgy....
@verőce21: te ebbe fogsz egyszer totálisan belegyogyózni! -de rá se ránts,-fideszék a saját bolondjuknak fognak tekinteni és kapsz egy szobácskát a fidesz privát diliházában.. :)
verőce21
@csak úgy...: A diliházban most neked lógott a kezed épp a bilibe? :)
csak úgy....
@verőce21: néha vannak ügyes válaszaid,ez sajnos nagyon eröltetett és gügye!
verőce21
@csak úgy...: Nem, a gügye "te vagy Laci, te bizony!" :)
csak úgy....
@verőce21: ezt a versikét most költötted? ügyes..
van még valami okosságod mára? -ha nincs,akkor csöngess a növérnek..,gondolom a cselédlány már lefeküdt a nejeddel..
verőce21
@csak úgy...: Tevéled ki fog hálni Mammutsz@r?
csak úgy....
@verőce21: mára vége a dedós tanfolyamnak,mars aludni és álmodj viktorról! :)
verőce21
@csak úgy...: Unalmas vagy!
El fogsz tudni elaludni, ha nem a tiéd lesz az utolsó beírás Seggfej...?
Lepényleső
Pont annyira jogállam,mint amennyire jogosak a megfigyeléseik?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.