Kedden megérkezett az első, gyerekeknek szánt vakcinaszállítmány, 138 ezer adag oltóanyag, amelyből az első körben 69 ezer adagot fognak beadni az ország 77 kórházában kialakított oltópontokon, illetve a gyermekháziorvosi rendelőkben.

"El kellene venni a gyerekét annak aki beoltatja. Megölik őket. Idióták" – záporoznak az oltásellenes kommentek
Kép: Facebook/Koronavírus tájékoztató oldal

Mindeközben Nagy Anikó, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet főigazgató főorvosa szerda reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta, a járvány első hullámában az a nézet terjedt el, hogy a koronavírus a gyermekekre nem annyira veszélyes, de az elmúlt időszakban egyre több a tünetes gyermek a világban. 

Több ezer gyermeken történő bevizsgálást követően arra a következtetésre jutottak, hogy ez egy hatékony oltóanyag, és nincs nagyobb kockázata, mint bármilyen már védőoltásnak

- hangsúlyozta.

Hozzátette:

az immunológia reakció ugyanaz, mint a felnőtteknél, és a védettség időtartalma is várhatóan ugyanannyi lesz.

Ám most a Facebookon is képeket osztottak meg az oltási folyamatról, ahol azonnal megjelentek az oltásellenesek, és nekiestek mindenkinek. Mutatunk párat a kommentekből:

Az összes ilyen szülőtől el kéne venni a gyereket

Hogy merik oltatni a gyerekeket, hogy nem ismerik a mellék hatást huu én nem merném az ennyémeket ennek ki teni szívbajt kapnék

undorító,olyan mintha megásnák a gyermekeik sírjat

Kelazoltas hogy ujra megolhesuk egymast

TÉNY, hogy a Pfizer csalással tudta piacra dobni a vakcinát.

Címlapkép: Facebook/Koronavírus tájékoztató oldal

64 hozzászólásarrow_drop_down_circle

division
Tényleg be kellene adni már a valódi méreginjekciót ennek a sok agresszív, bunkó oltásellenes majomnak, lassan tényleg megérdemelnék! És akkor még ők mondják, hogy hagyjuk őket békén. 6 elemis barmok!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
lusta
Wrocławban a gyerek onkológián 6 gyerek halt meg a gyógyterápiájuk utáén. A legfiatalabb másfél éves volt. A szüleik természetesen nem voltak beoltva és természetesen a meggyógyultakat megfertőzték.
Dr Beviz Elek
A sok marha! Persze, vele együtt a politikus is, aki okoskodik!
division
Tényleg be kellene adni már a valódi méreginjekciót ennek a sok agresszív, bunkó oltásellenes majomnak, lassan tényleg megérdemelnék! És akkor még ők mondják, hogy hagyjuk őket békén. 6 elemis barmok!
jesz
akkurvaéletbe! ezek nem is akarják tudni mekkora kárt okoznak a már beoltott gyermekek lelkében?
a gyerekek mindent megbeszélnek az ikolában...aminek rettegés lesz a vége...

ha lenne beoltott gyermekem, akkor azt a szervezőpicsát pofánvágnám...
több tízezer gyerek lelkében keltenek jóvátehetetlen hpzavart...

börtönben lenne a helye annak a szervezőpicsának.
tudode
@Dr Beviz Elek: .
----- .Komoly gondok forrása az ÁNTSZ szervezeti átalakítása
medicalonline.hu/eu_gazdasag/cikk/komoly_gondok_forrasa_az_antsz_szervezeti_atalakitasa
.
"""""Esetenként az ország járványügyi biztonságát is veszélyezteti az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) legutóbbi szervezeti átalakítása, amelynek keretében a szolgálat egy részét népegészségügyi szakigazgatási szervként (NSZSZ) a kormányhivatalok fennhatósága alá helyzeték.""(...)
------------------
.
Amelyet az SZDSZ volt elnöke is alátámaszt azzal, hogy

----- :Kis János: „Ez a tragédia személy szerint Orbán Viktor lelkén szárad”
magyarnarancs.hu/belpol/kis-janos-ez-a-tragedia-szemely-szerint-orban-viktor-lelken-szarad-234434
.
Részlet a cikkből:
.
"""KJ: Orbán ellenzékből megbuktatta az egészségügyi reformot „az egészség nem üzlet” demagóg jelszavával, kormányra kerülve pedig magára hagyta az egészségügyet. Tíz éven át a füle botját sem mozgatta, miközben folyamatosan zajlott a kórházi orvosok és szakápolók menekülése külföldre, a magánszférába vagy más szakmába, a maradék független sajtó pedig tele volt kórházi fertőzésekről, a sürgősségi ellátás katasztrofális állapotáról szóló beszámolókkal. A tények tagadásán kívül egyetlen dolog jutott az eszébe: centralizálni, centralizálni, és még jobban centralizálni. Volt egy jól szervezett tisztiorvosi hálózatunk, elismert szakemberekkel, laboratóriumokkal, önálló hatósági jogkörökkel. Az ÁNTSZ a saját szakmai normái szerint, autonóm intézményként működött. Sikeresen szétverték, a maradékát besorolták a humánerőforrás-minisztériumba. Maradt nekünk Müller Cecília, háta mögött két rendőrtiszttel."""
-------------
.
!!!
Nessy
@division: Nagy az Isten állatkertje, és alacsony a kerítése. Ha belelép egy marha egy rozsdás szögbe, nehogy adjanak neki Tetanusz oltást, mert annak is lehet mellékhatása. Milyen komoly járványt okozott a szomszédunkban a nem beadatott kanyaró elleni védőoltás. Volt kisgyerek, aki belehalt, volt aki egy élten át cipeli a szövődményét.
division
@Nessy: Az oltáselleneseket semmi nem érdekli, a tudományhoz abszolút hülyék, az iskolázottságuk általában alacsony. Szerinted képesek belegondolni bármibe is? Ezek még a halálos ágyukon fekve bizonyítottan a covidtól sem ismernék be, hogy tévedtek. Nekem minden gyerekem oltva van, a két legkisebb is, és semmi bajuk, de nekik itt vagyunk mi, akik képesek vagyunk elmagyarázni az oltás fontosságát, és nem érdekli őket ez a sok barom, sőt visszavágnak ha kell bárkinek, mégpedig abban a formában ahogy itthon hallották, és jót nevetnek alpári társaikon, akik meg a saját szüleiket idézik általában. Majd sírhatnak, ha ott ülnek a kórházi ágy szélén, miközben fohászkodnak a gyerekeikért.
lusta
@division: Közben ezek a nagy oltásellenesek a gyerekküknek minden további nélkül veszik és adják a virslit. Abból is a legolcsóbbat.
division
@lusta: Na igen, meg a Tesco gazdaságos szaloncukrot, a tartósítószerekkel teletömött kakaót sosem látott cukros csokikat, a kóláról már nem is beszélve. Érdekes módon ezek senkit nem érdekelnek, holott főleg az utóbbiról ódákat lehetne zengeni a később jelentkező egészségügyi gondok miatt (amelyek ráadásul régóta bizonyítottak).
division
@Nessy: Na meg ha elolvassa az ember ezt a kommentet, már lehet következtetni a szülő szellemi szintjére, de arra pláne, hogy max. a tesi órákra járt be, a nyelvtan órákra biztosan nem:
"Hogy merik oltatni a gyerekeket, hogy nem ismerik a mellék hatást huu én nem merném az ennyémeket ennek ki teni szívbajt kapnék"
Gazella
@Nessy: te láttad a vakcina üvegen a hatóanyag leírásról a címkét??
Elolvastad hogy mi van az üvegcsében??
Mert szerinten nem...
Ahogy én sem láttam az üveget amikor beadta a kolléganő nekem, úgy te sem lathattad.
Gazella
Az oltottak miért is kerülnek lélegeztetőgépre??
Miért nem ismeritek a kémiát...
Al X
A védőoltás beadatása, mint gyilkosság? Ritka nagy baromság! Ilyen "erkölcsi intelmet" én is ki tudok találni: "A gyereket már azzal halálra ítélték, hogy megcsinálták. Nekem azért nincs gyerekem, mert senkit nem vagyok hajlandó halálra ítélni."
K-2SO
@Al X: " Nekem azért nincs gyerekem"

Ezzel az elgondolással az a baj, hogy elvetted tőle az örök élet lehetőségét (is).
Al X
@K-2SO: @K-2SO: Nem állítottam, hogy egyetértek az idézetemmel. Ateista vagyok (materialista), az "örök élet" gondolata nem része a világnézetemnek.
dr. prédikátor
REMÉLEM HOGY AZ ÖSSZES HALOTT AZ OLTÁS ELLENESEK KÖZÜL KERÜL KI!!!
Al X
@dr. prédikátor: Sajnos a tények makacs dolgok. Ez már most sem igaz. Én nem remélném, hogy a múlt megváltozik.
K-2SO
@Al X: Ez egyéni szocprobléma (mármint, hogy ateista vagy).

Az ugye meg van, hogy ha nem hiszel valamiben, attól az még létezik?
Nem a te "hited" vagy "hitetlenséged" tesz valóságossá dolgokat.
Rizikó
Mindenki oltasson aki akar és minden korlátozást feloldani. Aki belehal, úgy járt. Pont.
Al X
@K-2SO: Nem szándékom hitvitába keveredni. Tisztelem a másik ember világnézetét (a tiédet is), nem akarom ráerőltetni senkire a saját nézeteimet. Csak megjegyzem, nincs küldetés tudatom, nem óhajtok senkit megtéríteni a materializmusra.
Pági
@Rizikó: de még mielőtt "úgy járt "lehet, hogy elintézett pár embert.
Dr Beviz Elek
@tudode: Köszi! Hivatalból ismerem az anyagot! Persze, nem ezért oltásellenesek a barmok! Tudod, ez is egy attitűd! Ha nem hajlandó oltakozni, maradjon csendben, de ne szervezzen tüntetést, ne terjesszen valótlan információt, ne manipuláljon!!!
DR PRÉDlKÁTOR
@dr. prédikátor: hüje-e vagy frédikántor?
dr. prédikátor
@DR PRÉDlKÁTOR: KUSS LEGYEN BEDE MERT TELEFOSOM A MOCSKOS GECI POFÁDAT TE FÉREG SPICLI!!! megyek és megszopatom a kurva anyádat, utána meg szétkúrom!!!
Rizikó
@Pági: Amíg az oltott megbetegszik, addig az oltatlan elpusztul. Mit érdekelnek engem az okoskodók elméletei?
CaptainFaceless
Jó hát nyílván olyan kommenteket kell betenni a faszpörgettyű (propeller) oldalára ahol a nyelvtankönyvet használták gyújtósnak. Fogjátok már fel a kis eszetekkel hogy az igazi bajt a média s a hozzáköthető hisztikeltés jelenti. Van olyan ország ahol teljes az átoltottság mégis terjed a koviubi tehát az otás értelméről kb ennyit. Nem vagyok "oltásellenes" csak baromságellenes ha tényleg működne az a szar hanyatthomlok szaladnék. Nyílván 2-3 év múlva ha elég oltott barmot felboncolnak kifejlesztik az igazi vakcinát addig marad a kísérlet. Gyerekek után jöhetnek a háziállatok beoltása :-D a zsidók bosszúja elér mindenkit!!
Veszettügy
@Dr Beviz Elek: Ne hirdessen valótlant? :D Ha olyan jó az a kurva oltás, akkor miért nem akarnak olktakozni a politikusok és miért lett elutasítva, hogy legyen kotelező számukra? Beteg állat maga orvos létére. Valaki nincs beoltva, már nem is fogadná, meg ordítozna a másikkal, hogy takarodjon, oltassa magát, és csak akkor jojjon vissza. A régi korok orvasai legalább emberi életet mentettek, amikor olyan járványok voltak, hogy gyógymódot nem tudtak rá, maguk meg félték a szaros kis életüket. Maguk nevezik onmagukat orvosnak?
Dr Beviz Elek
@Veszettügy: Tény az, hogy 10-ből 8 oltatlan fekszik a Covid osztályokon!!! A 2 oltott mindig felépül és hazamegy! A többit szerintem tudod te is!!! A politikusok attitűdje nem érdekel, mert VESZETT-ÜGY! Ők egy más állatfaj! Önző, irígy, stb.
Summa summarum: gondold át a névváltoztatást!!! Ezzel a NICK-el olyan lesz az életeded is!
simmering73
@CaptainFaceless: Értem. Tehát a zsidók meg a Soros. Köszönjük ezt a zseniális eszmefuttatásodat. Ezért kár volt, hogy ideevett a fene.
Nessy
Nem lehetne ezt "vihart az éjjelibe" megszüntetni? Aki nem akar oltást, és megkapja a fertőzést, ami súlyossá válik, csendben szenvedjen. Saját döntése.Muszáj ez a tüntetés, balhézás? Gorombasággal nehéz bárkit, bármiről meggyőzni!
Veszettügy
@Dr Beviz Elek: Tobb az oltott mint az oltatlan. Szóval azért kétlem, hogy olyan reális lenne, hogy oltatlanokból feküdnének tobben bent. Akár hány emberrel beszéltem eddig, mint paszkodta, hogy kár volt felvenni az oltást. Meg hogy nagyon sok ismerősük lett rosszul tőle, került kórházba. Vagy hogy azóta is rosszul vannak tőle.
Legalább Hollandiába volt annyi az emberekbe, hogy papírt íratnak alá az emberrel, hogy ez csak ember kísérlet, és úgy vegyék fel az oltást. Kint élő magyar nő mesélt erről. Maguk se tudják mit csinál az oltás, csak rá erőszakolják a másikra.
nezelodo
@division: tegnap 23:52. Igazad van, és az energiaitalokat még meg sem említetted, amit a fiatalok úgy isznak mint egykor az anyatejet...
Horizont
Komolyan mondom megérett a világ a pusztulásra. Honnan szabadult ki (fel) ennyi barom gondolkozásra, megértésre nem alkalmas embernek látszó förmedvény? Nem értem. Mit kell belepofázni más ember életébe? nem oltatsz? Nem oltatsz . Vállald a felelősségét. Ha feldobod a talpad hát úgy jártál. Ha meg oltatsz és a gyerekedet is hát úgy döntöttél vállald a felelősségét. A saját gyerekével azt csinál amit akar, mi köze ehhez ennek a sok agyatlan köpködőnek? Ennyi. Lenne. Kinek mi köze a másikhoz? Komolyan úgy érzem hogy sok embernek még mindig a diktatúra a megfelelő amikor kuss van, persze internet nélkül. Mert az fb. az élet megrontója.
Annyira felháborító már ami megy ebben az országban. Ocsmány és undorító. Ahogy az ideíró oltásellenesek is azok. Ne oltassatok basszátok meg ki nem szarja le!!!
Horizont
@Rizikó: Írd már le ide milyen korlátozások vannak?
DR PRÉDlKÁTOR
@dr. prédikátor: Na, ez egy feljelentés apropója lehet hülyegyerek! Innen nem tudod törölni a hozzászólásaidat. Neked most annyi. Foshatsz, öreg!
CaptainFaceless
Szimering a zsidózást a szentté avatot karikóra értettem. Régebben a népítárst, az emberkísérleteket még büntették s olyan csúnya jelzőkkel illették hogy "antikrisztus" s lásd milyet fordult a világ. Egyébként csodálkoztam is volna ha egy magadfajta emberutánzat felfogja az iróniát netán a szarkazmust
dr préditákor
@dr. prédikátor: "megyek és megszopatom a kurva anyádat, utána meg szétkúrom!!!"
EZ MIT JELENT ???
A sajátoddal ezt szoktad tenni???
ómió
Eszerint "haladóink" keveslik a halottat!
Rizikó
@Horizont: Olvasd a sajtót. Én is azt teszem.
szaboria1
KÉRDÉSEM AZOK AKIK MOST OLTÁS ELLENESEK, HA GYERMEK KORUKBAN NEM KAPTAK VOLNA VÉDŐ OLTÁST VAJON MOST ÉLNÉNEK E?
1955 ben még nem kaptam meg diftéria elleni védő oltást. Majdnem bele haltam. Sajnos annak a szövődményei máig is kisért.
Horizont
@Rizikó: Nincsenek korlátozások. Csak a maszkhasználat a boltokban. Ennyi.
Horizont
@szaboria1: Szerencse, hogy felgyógyultál. Bizony ezek nélkül a védőoltások nélkül sokan nem élték volna meg a felnőttkort sem. A szomszédunkban egy velem egykorú kislány élt. Szegény mindig csak az ablak előtt ült tolókocsiban, mert beteg lett a járványos gyerekbénulásban. Hogy örültek a szüleim aztán én is anyukaként a Sabin cseppeknek. Beteg ez a világ. Agyilag (is).
Tunes1106
@szaboria1: Tudod van különbség az védőoltás aminek olvasd el a meghatározását, ez meg kisérleti vakcina vészhelyzeti engedélyel.
dr. prédikátor
@dr préditákor: MÉ NEM A RETKES CIGÁNYKURVA ANYÁDDAL SZÓRAKOZOL
TE FASZJANKÓ!!!
division
@Gazella: Állítólag te nem adattad be, mit hazudozol itt Gazella Pali? A kolléganőd? Takarító nem adhatja be egy másik takarítónak...
csak úgy....
@DR PRÉDlKÁTOR: @dr. prédikátor: rátok férne egy eredetiség vizsgálat! :)
Horizont
@Tunes1106: Minden oltást valakik elsőre kapták meg.
Dr Beviz Elek
@Veszettügy: Kint több az oltott, de bekerülni többségében oltatlanok szoktak! Az egy másik halmaz! Ha emlékszel a matematikaórákra!
Tunes1106
@Horizont: Sertés infulenza elleni oltást egy halálos eset után leállították. Itt mennyit titkolnak a haszon és a teljes kontroll miatt? Niért kell titkolni az adatokat. Usában 75 év alatt akarják kiadni a fujzer engedélyeztetési adatait! Most hívott a kollégám kovidos egy olyan kollégától aki két oltás után másodszor kovidos szépen tünetmentesen fertőzött! uncutnews.ch/fda-will-jetzt-75-jahre-fuer-die-freigabe-von-pfizer-impfstoff-dokumenten/
Horizont
@Tunes1106: Oltás és vírustagadóktól nem engedem befolyásolni magam.
Tunes1106
@Horizont: nem vagyok tagadó sem ellenes csak olvasok, voltam kovidos elmondtam a doki kérdésére hogy jobban félek a mellékhatásoktól mint a betegségtől. Ugye amik majd 1-2 éven bellül derülnek ki a világban folyó gyógyszer kisérletből!
Tunes1106
@Horizont: Ha vissza nézed a profilomat akjkor látod a hozzászólásaimat is . Nem gondolom hogy van bennem uszítás.
magyar1
Egy 4 tagú család beoltatta magát csak a legkisebb gyereket nem, 2 nap múlva lebetegedtek csak az oltatlan kicsi nem kapta el.
Horizont
@Tunes1106: Nem írtam olyat, hogy uszítasz. Csak ez az örökös befolyásoltság. Hagyjuk már rá mindenkire ki mit szeretne(addig amíg nem lesz kötelező). Én is voltam covidos tavaly augusztus végén. 2 hétig szó szerint döglődtem. Amikor valaki azt írja nincs is vírus felháborodok. De felháborodik az otlásellenes azokon akik oltakoznak és fordítva is. Mindenki tudja tutit.
A legeslegnagyobb baj az , hogy a politika rátette mocskos kezét erre is. Hagyni kellett volna szakmára. Nem tették.
magyar1
@Horizont: Ami pénzbe kerül nem lehet leválasztani.
Horizont
@magyar1: De igen! Hagyni kellett volna a szakmabelieket dolgozni!!!
Persze nem egy Müllert nem egy Merkelyt.
magyar1
@Horizont: Amit a pénz vezérel arra mindig ráteszi a kezét a politika, én még sosem hallottam csak szakmait semmilyen tekintetben.
Tunes1106
@Horizont: legnagyobb baj az uszítás egymásra a világban . ezzel szépen eltudják terelni másról a figyelmet
Horizont
@Tunes1106: Régen, régebben nem volt ilyen, olyan jó volt .

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.