Vádat emeltek a Deák téri kettős emberölés ügyében – tájékoztatta a fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-t.

Ibolya Tibor közölte: tavaly májusban az emberölés vádlottja 18. születésnapját ünnepelte egy 19 éves testvérpárral. Este az V. kerületi Deák téren, a gördeszka pálya melletti padoknál tartózkodtak, amikor a társaságukban lévő 17 éves lány elvett egy padon alvó fiatal férfi mellől egy hangfalat.

Folytatódik a Deák téri kettős emberölés ügye – vádat emeltek a 18 éves elkövető ellen

A Mi Hazánk Mozgalom megemlékezése a Deák téri késelés áldozatairól a bűnözés ellen szervezett felvonulás végpontján, a József Attila utcában 2020. május 28-án. A Deák tér szomszédságában, a József Attila utcában május 22-én több ember összeverekedett, kettőt halálosan megkéseltek. MTI/Kovács Tamás

Emiatt a vádlottak és az alvó férfi társasága között szóváltás alakult ki, és a három vádlott férfi megütötte a sértetteket, a 18 éves vádlott pedig az egyik sértettet késsel combon szúrta, ököllel arcon ütötte, majd az ütés erejétől hátra eső férfit megrúgta – ismertette a főügyész. Hozzáfűzte: a sértettek ezután is követték a társaságot, hogy visszaszerezzék tőlük a hangfalat, a további verekedést viszont egy elhaladó járőrautó félbeszakította, amelynek láttán a vádlottak elszaladtak a helyszínről.

Később, hajnalban az V. kerületben, a Hercegprímás utcai gyalogátkelőhelynél két társaság között dulakodás alakult ki, amelybe a 18 éves vádlott és két 19 éves társa is bekapcsolódott. A verekedés közben a 18 éves vádlott késsel háton, majd többször mellkason szúrt egy 16 éves fiút, aki a szúrások után összeesett, de még eszméleténél volt, amikor az egyik 19 éves vádlott – testvére támogatásával – többször fejbe rúgta.

A szúrások miatt eleve nagy fájdalmakat átélő, még életben lévő sértettnek a bántalmazás fokozott fájdalmat és szenvedést okozott, de még felállt a földről, tett néhány lépést, majd összeesett és a helyszínen meghalt. Halálát a mellkasát ért szúrások okozták.

A késelő egy 20 éves sértettel is dulakodni kezdett, akit szintén halálra szurkált

- írta a főügyész.

A Fővárosi Főügyészség az akkor 18 éves késelőt több ember sérelmére elkövetett emberöléssel, a 19 éves testvérpárt – egyiküket mint bűnsegédet – különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérletével, két másik verekedőt csoportosan elkövetett garázdasággal vádol. A hangfal elrablása és az azzal összefüggő bántalmazás ügyében – amelyben az akkor 17 éves lány is vádlott – felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás, valamint súlyos testi sértés kísérlete a vád – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Ugye, ezek már soha többé nem jönnek ki? A csaj se fiatalon megy férjhez, mire kikerül?
134.bátor
Vannak esetek,mikor csak a
halálbűntetès a megfelelő îtèlet. Ez egy ilyen eset ..
namihami
@134.bátor: A halálbüntetésnek van egy nagyon nagy hibája---visszafordíthatalan (pl egy tévedés esetén).
Egyébiránt, nem tudom eldönteni, hogy egy életfogytos vagy egy halálos itélet lehet az elborzasztóbb. Az se leányálom, ha tudod, hogy innen nincs kiút. És itt a végállomás.
Persze, előzetes szabadulás nyista.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.