Kedves Amnesty International Néni, Bácsi (Nécsi)! kezdi a Magyar Nemzetben megjelent levelét Bayer Zsolt.

"Bayer Zsoltika vagyok igyekszem, de nem tudok meleg lenni" – levelet írt az Amnesty Internationalnak a publicista
Kép: YouTube

Azért írok önöknek innen a múltból, 1970-ből, mert nagyon nagy a baj, és segítséget szeretnék kérni.

- kezdi levelét, amelyben kifejtette azt is, hogy:

Bayer Zsoltika vagyok, a Virányos úti általános iskola 1/b osztályos tanulója. És akármennyire igyekszem, nem tudok meleg lenni. Nekem folyton Kerekes Csilla, Dobák Dalma, Matuska Zsuzsi, Király Anikó meg Boér Erika jár a fejemben, és amikor sóderozunk, mindig abban reménykedem, hogy egyszer majd én kapok puszit valamelyiküktől, ellenben eddig még egyetlenegyszer sem jutott eszembe, hogy mondjuk Müller Feritől vagy Molnár Tibitől szeretnék puszit kapni.

Ezzel valószínűleg, arra a plakátkampányra célzott, amelyről már is is beszámoltunk

"Legyél meleg..." – néhány méterről csak ennyi látszik az Amnesty International által kiragasztott plakátok szövegéből, amelyek az emberi jogok egyetemességére igyekeznek felhívni a járókelők figyelmét.

De hogyan is szól a teljes szöveg? Sokkal szelídebb, mint ahogyan azt az első két szó ígérné:

Legyél meleg, leszbikus, biszexuális, transznemű, interszexuális, aszexuális, queer, roma, hajléktalan ember, nő, zsidó vagy menekült, az emberi jogok mindenkit megilletnek.

A plakátokkal találkozhatnak a járókelők Budapesten, Pécsen, Debrecenben és Szegeden is.

Bayer teljes Magyar Nemezetes cikke IDE kattintva olvasható.

Címlapkép: YouTube

51 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Horizont
Jajj de utálom ezt az embernek látszó nem embert.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Horizont
Jajj de utálom ezt az embernek látszó nem embert.
Macskaszem
Hogyhogy nem tud meleg lenni? Akkor miből gondolja ő meg a többi fityfasz, hogy másokat csakúgy rá lehet beszélni? Persze tudják ők, hogy ez nem így működik, de a földbuta szavazóikat lehet vele hülyíteni, lehet vele gyűlöletet szítani.
Qqberci
Zsótika, te homo faszkalapikusz! Ereszmászó Józsi mejd felvilágosít, hogy hogy is van ez...
CsipkeRózsa
Bayer most azt hiszi, hogy mennyire jópofa, humoros írást sikerült megírnia. A környezete biztosan agyondicséri őt.
Pági
@CsipkeRózsa: hát elég nagy tuskó .
csipetke
Ez tényleg ilyen hülye,vagy részt vesz még valami tanfolyáson,hogy méginkább az lehessen?Pontosan tudja a gyökér,hogy hogyan folytatódik a plakát szövege,de nehogy már ne kössön bele.
csak úgy....
zsolti egy föltünési viszketegségben szenvedö buzeráns!-még,hogy neki ne menne...,hiszen józsi brüsszeli esete óta,szinte ragad a buzeráns témára!
ö egy igazi páncélozott magyar ájvenhó..
Nessy
Drága Zsoltika ! Ha már hideg vagy megette a fene. Meghóttad magad. Ennyire lökött vagy egyedül, vagy segít valaki?
Clavigo
Ezt a szardarabot vajon hol kukázta a csutkai Surmó ?
Maxipocak
@Clavigo: még a KISZ-ből valószínüleg.
Gyurka80
@Nessy: Félreértetted. Nem azt mondta, hogy ő hideg, hanem azt, hogy ő nem meleg (b.zi)!
csak úgy....
@Gyurka80: hogy mi mindent nem oktatnak nektek a marxista orbanistán...
Clavigo
@Gyurka80: Ennek a majomnak sparherd volt a jele az oviban... ,,, Neked meg " rezso "...,,mert a kezdeteknél is rém- hülye voltál...Aztán feltornáztad magadat 80- as IQ-ig...Respect...!!
ómió
Látod, Zsolti! Ezért nem leszel te soha "haladó"!
Giovanni Alba
A tisztelt kommenttársak közül többen is megjegyezték a plakát kapcsán, hogy az egybitesek csak az első két szóig jutnak el, aztán beindul a fröcsögési mechanizmus. Ez a bajer nevű provokátor éppen erre játszik rá, mert nem hülye, viszont végtelenül aljas.
telegdilaci
@Horizont:Gondolom már akkor is undorító gusztustalan féreg voltál azért nem akart senki puszit adni neked lehet ha egy beteg szamarat,megkértél volna lehet az adott volna egy nyálas puszit a mocskos [email protected],te Zsóti nem vagy meleg de végtelenül cinikus és aljas pondró vagy akit el kellene taposni!
Horizont
@telegdilaci: Hát el kéne tényleg...Na de ki???
K-2SO
A kurva anyád, Bayer Zsoltika, a világon élő összes mocskos zsidó közül egyik legmocskosabb!
(a gyengébbek, a fideszesek kedvéért: nem minden zsidó mocskos, csak a mocskos gané zsidók - ahogy vannak mocskos gané keresztények is, lásd: Orbán)
Ráadásul dugig van a Fidesz buzikkal meg pedofilokkal, hiába játssza az eszét, ez véglény.

"Legyél meleg..." – néhány méterről csak ennyi látszik az Amnesty International által kiragasztott plakátok szövegéből

Ennek a hülye Bayernek ennyi jött át az egészből, ráadásul elég árulkodó, hogy magára is vette...
Egyébként meg ki tudja, hogy jól bebaszva, bekokózva mit csinált Zsoltika másokkal és mások mit csináltak vele pl. egy swinger partin. Már régóta tudható, hogy a Fidesz mekkora hazug, tolvaj, csaló banda és milyen mocskos titkaik vannak, de ennek ellenére mennyre szeretnek sütkérezni a "jobboldali erkölcsi fölény" iránymutató embereiként.
Úgyhogy, ha kussolt volna Zsoltika, akkor jobban járt volna, mert ez a "mentegetőzés" kicsit freudi elszólásnak tűnik...

Elkezdi a cikkíró: "Bayer teljes Magyar Nemzet cikke IDE kattintva olvasható."

Hát olvassa el az IQ, EQ, SQ betyár, akinek Szájer Józsika a másik anyja !!!
Emmersson71
"Bayer Zsoltika vagyok igyekszem, de nem tudok meleg lenni"

Te [email protected]!
Értem én, hogy az akarat, a kívánalom megvan benned, mert irigyled Szájer barátodat, de ez nem így működik :P
Ezt nem eldöntöd - vagy meleg vagy, vagy nem. Ha az akarat mondjuk megvan benned, a kíváncsiság, akkor esélyes, hogy legalábbis valami "bi" hajlamod van. Mindenképpen javaslom, beszélgess szakemberrel, mert az elfojtás nem jó hosszú távon..Jozefinának sem jött be ;)
kissé felnőttem
akkor nézd meg 100 x is a videot 2017 május 7 " taknyukon és vérükön rángatná ki " az embereket a parlamentből (Elmebaj? ) tagkönyves ? majd ezt is mint a pirosat elégetted? az elv -társaság megszüntével?
Lepényleső
Vagy így van,vagy nem,- hogy ki milyen,meg nem határozza a vélt nem?
A nem viszont meghatározza; embernek ki milyen?
K-2SO
Van undorítóbb féreg a földön, mint egy olyan zsidó, aki egy éppen kiépülő fasiszta pártálam prominens tagja, egyik szószólója? Van undorítóbb féreg egy fasiszta zsidónál?

Hiába hárít a sok köcsög, MZP-nek igaza volt, amikor azt mondta, hogy Magyarországon fasiszta pártálam épül.

Felfedték a fasizmus titkát

"Arendt a valóságot alakíthatónak, változékonynak látja; az igazságot nem. Számára értelmetlen bármilyen vita egy fasisztával. A fasiszták valójában arra törekedtek, hogy hazugságaiknak „post facto alapot adjanak a valóságban” – gyakorlatilag elpusztították az igazságot, nem csak elkendőzték azt. Arendt szerint az ideologikus politizálásnak ez a módja elkerülhetetlenül az általunk ismert valóság pusztulásához vezet: a fasiszták hazugságai alternatív valóságot teremtettek."

24.hu/kultura/2021/12/19/fasizmus-matine-konyvajanlo/

Látsz hasonlóságot Orbán rendszerével? Nem véletlenül!
Azt hiszed Orbán kitalált valami újat? Egy lófaszt!
Orbán, tanult a történelemből. Az összes mocskot eltanulta és azt másolja.
A sok idióta meg bekajálja és még csak fel sem fogja, hogy kit, mit éltet. valójában.
simmering73
Minden látens buzi tagadja, hogy meleg. Honnan tudjuk, hogy ez a mocsok nem buzi. Mert ő azt mondja?
Gyurka80
@Emmersson71: Te valamit nagyon félreértettél!
Gyurka80
@simmering73: Milyen tájékozott vagy buziügyben , te gyanús vagy!
Gyurka80
@Macskaszem: Ahhoz, hogy az iróniát megértsd sokat kell tanulnod!
Emmersson71
@Gyurka80: Nem..bayerzsótány értette félre az Amnesty International plakátját - direkt, hogy aztán beugathasson a primitív fasz!
Gyurka80
@human: TE is félreértetted! De mocskos a fantáziád:
human
@Gyurka80: Csak meg ne lepődj még később :)
Nessy
Zsoltika szövegeiben nincs mit félreérteni! Egyértelműen alpári, . Azért elvtárs korában visszafogottabb volt ő is, meg Bencsik et.is!
kulabombaafityiszre
Tudjuk, selypítős zsótika,te már nem meleg vagy hanem egyenesen forró.
Nyírfa
Zsoltika, kisfiúként talán nem kéne foglalkoznod a nemi identitás kérdésével, meglepő ez a korai érdeklődés. Törődnek veled eleget a szüleid?
Ha rád szóltak, hogy ne játssz a fütyikéddel, én azt mondom, ez ebben a korban is természetes, csak ne vonja el a figyelmed a korodnak megfelelő foglalkozásoktól.
Ha nyugtalanító gondolataid vannak, fordulj bizalommal az iskola pszichológusához.
Egy felnőtt a jövőből.
Horizont
Bayer állandóan a melegekkel foglakozik !!!
Nem lehet, hogy ő is álházasságban él és ő is meleg???
Más magyarázatot nem találhat épeszű ember.
Sámannus
Rossz a felvezetés.
Nem jól vezették fel a témát Nem, "Legyél meleg, leszbikus, biszexuális, transznemű, interszexuális, aszexuális, queer, roma, hajléktalan ember, nő, zsidó vagy menekült, az emberi jogok mindenkit megilletnek."
Hanem így: Legyél roma, hajléktalan ember, nő, zsidó vagy menekült, meleg, leszbikus, biszexuális, transznemű, interszexuális, aszexuális, queer.
Szerintem ettől az agya jobban beszűkül, hogy ki sem lát a fejéből
Sámannus
Mint ahogyan Márki-Zaynak is azért tudják szétszedni demagógék a mondanivalóját mert egészben ollózzák ki a mondatait, kiszakítva azokat a környezetükből. Ha már a hanganyagok felhasználásával visszaélnek.
Nyugodtan mondhatná hogy rezsicsökkentés kell a hajléktalannak, és faluszéli roma telepeknek is! Ne legyen senkinek amíg mindenkinek nem lehet.
Gyurka80
@Horizont: Hülye magyarázatod van. A plakátra válaszolt.
adrenalink
@Horizont: tegnap 19:15-re "nem ember" Zsolt szavaival: sejthalmaz...
Horizont
@Gyurka80: Állandóan a melegekkel foglalkozik szoktam tájékozódni a Hír tévén hogy röhögjek rajtuk hogy fosnak.
human
@Gyurka80: Szájeren sem lepődtél meg?
Gyurka80
@Horizont: Csak akkor, ha valamelyik lmbt stb, téma kerül előre,
Gyurka80
@human: És te a libbant b.zikon meglepődtél? Mert azok jóval többen vannak! Olvasd: www.origo.hu/kereses/index.html?q=lmbt
human
@Gyurka80: Ezzel mindig öngólt lőtök :)

A balliberális oldal soha nem mondta, hogy melegnek lenni perverzió és nincs helyük a soraikban. Ilyet a fideszesek állítanak. Szóval a mi oldalunkon nincs mit számon kérned.

És a liberális oldalon sem botránkoznak meg azon, ha valaki elválik. Ti beszéltek a család és a házassá szentségéről. Pont ezért nem a liberálisokat kell elővenni, mikor a látványosan gazdagodó fideszesek sorra cserélik le öregecskedő feleségüket fiatalabb kiadásra.
Szóval a képmutató fidesz nőügyeit se azokon kérd számon akik soha nem mondták, hogy ez bibliai bűn.
jesz
nocsak...nocsak...cukifiú...mit jelent nálad az "igyekszem"?..
Gyurka80
@human: Te lőttél öngólt, mert működik a kettős mérce nálad!
r2d2
@Rockxy: Őszentsége?! Ááááááááááááááááááááááááááááá!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok