Nem lehet vita abban, hogy az alkotmányt csak olyan többséggel lehet módosítani, ahogy azt a hatályos szabályok megengedik, továbbá abban sem, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) tagjai elmozdíthatatlanok – hangsúlyozta a testület elnöke a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Sulyok Tamás: az Alkotmánybíróság tagjai elmozdíthatatlanok

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Sulyok Tamást azzal kapcsolatban kérdezték, hogy kedden nyílt levélben reagált azokra

"az utóbbi hónapokban egyre erősödő politikai jellegű elképzelésekre, amelyek egy kormányváltás esetén az Alaptörvény tollvonással történő eltörlését és az Alkotmánybíróság testületének feloszlatását helyezik kilátásba".

Elmondta: eddig az Ab elnöke nem került olyan helyzetbe, hogy nyílt levelet kelljen intéznie a hatalmi ágak képviselőihez e tárgyban.

Mint emlékeztetett, Magyarországon a rendszerváltás óta valamennyi politikai erő között konszenzus uralkodott "az alkotmányosság mindenáron való betartásáról". Soha, senki nem vonta kétségbe, hogy csak alkotmányos eszközökkel lehet jogszabályt módosítani és bármilyen politikai jellegű cselekvést elvégezni – fogalmazott.

Sulyok Tamás egyúttal rögzítette, hogy az alkotmánybíráskodás egész Európában két nagyon fontos cölöpön nyugszik: az alkotmánybírósági határozatoknak mindenkire kiterjedő hatállyal kell bírniuk, továbbá az alkotmánybírák hivatali idejük alatt nem mozdíthatók el semmiféle parlamenti többséggel.

"Semmilyen politikai erő el nem mozdíthatja őket, még rendkívüli jogrend esetén is biztosítani kell az Ab működését" – szögezte le.

Hozzátette: ha az alkotmányos renden csupán egy rést is ütnek, akkor annak egésze összedől. Aki az alkotmánybírók elmozdításában gondolkodik, "az nem sakkozik, hanem felborítja a sakktáblát" – vont párhuzamot, majd azt is leszögezte, hogy a demokratikus diskurzusban nincs helye az alkotmányellenes megoldásoknak.

Kifejtette: az alkotmányos rendnek jogszerű alternatívája nincs, a másik lehetőség a bizonytalanság, a puccs, egy olyan politikai helyzet, ami nálunk soha nem fordult elő. "Azt gondolom, nem is fordulhat elő" – mondta Sulyok Tamás, és egyúttal figyelmeztetett, "minden demokratikus erőnek azon kell dolgoznia, hogy ilyen ne is fordulhasson elő".

Az alkotmány tartalmáról lehet vita, de arról nem lehet, hogy az alkotmányt csak olyan többséggel lehet módosítani, ahogy azt a hatályos szabályok megengedik, és abban sem lehet vita, hogy az Ab tagjai elmozdíthatatlanok – emelte ki Sulyok Tamás, majd úgy folytatta: a hatályos alaptörvény világosan meghatározza, hogy mely szerv jogosult alkotmányt elfogadni vagy módosítani, és azt milyen többséggel jogosult megtenni.

"Ezek kőbe vésett szabályok, ezekkel nem lehet vitatkozni"

- hangoztatta.

A testület elnöke kitért arra is, hogy alkotmányos szabályok alkotják a jogrend alapját: a jogrend és a jogbiztonság megingása az emberek személyi és gazdasági biztonságának sérelmével jár.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

45 hozzászólásarrow_drop_down_circle

telegdilaci
Milyen konszenzusról beszél ez az Orbán seggéből előrángatott,bíró,hiszen minden alkotmány bírót,kizárólag a Fidesz,nevezett ki vagyis egy személyben Orbán Viktor,az ellenzéknek nem volt semmi beleszólása,tisztességes Ember nem is vállalta volna hogy elfoglalja az egy személy akaratából kinevezést!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
rokker33
Ez így helyes! Nehogy már politikai befolyásolja az alkotmány bírók döntését ezt az ellenzék sem gondolhatja komolyan!
Béla333
Fosol Tomi? Fosol? Hogy egyszer számon lesztek kérve!?
A maffia felszámolásában ti is benne lesztek!
Mocskos bűnpártoló senkik!
telegdilaci
Milyen konszenzusról beszél ez az Orbán seggéből előrángatott,bíró,hiszen minden alkotmány bírót,kizárólag a Fidesz,nevezett ki vagyis egy személyben Orbán Viktor,az ellenzéknek nem volt semmi beleszólása,tisztességes Ember nem is vállalta volna hogy elfoglalja az egy személy akaratából kinevezést!
Nessy
Jézus Mária! Csak nem beton öltönyt kapnak karácsonyra?
kissé felnőttem
de bocsika hol van itt demokratikus DISKURZUS a mai parlamentben ez már hosszú ideje inog recseg ropog Kövér meg egyszerüen lenézi lekezeli ledegradálja az ellenzéket,se sajtó se ellenzék ne szóljon mert az őt irritálja.Hát? ne már hogy köztársasági elnök legyen mert az országot is elhagyom mert jellem nélküli ember megrögzött kommunista ma is, ezt nem tudja levetkőzni.
Béla333
Sosem felejtem el hogy hogyan asszisztáltak az alkotmánybírák pl. a manyup pénzek ellopásához és egyéb maffia bűncselekményekhez.
Úgyhogy jobb, ha most nem jönnek itt a törvényességgel, az igazsággal! Örüljenek, ha megússzák...!!!
Szerintem amit csinálnak az bűnpártolás, az ország szétlopásában való közreműködés, amit meg börtönnel kellene jutalmazni!
Mocskos szemét banda!
Maxipocak
Nyugodjon meg sulyok nertárs, így vagy úgy de mindenki elmozdítható. Ezt pont a nertársai bizonyították be a nagyérdeműnek. Csak akarat, szándék és némi kreatívitás szükségeltetik.
Clavigo
" kőbe vésett szabályok "..:):):) kb. annyira kőbe vésett,,,mint a vajkeménységű gránitba,vagy mi a szarba v3sett alaptörvényetek...,
Eladott Ország
Te csak egy fidesz seggnyaló, gerinctelen, szarjankó vagy! Állj a tükör elé és köpd pofán magad! Van még bőr a pofádon?!
Giovanni Alba
@Nessy: ma, 11:11
Csak csizmát, kedves Nessy, csak csizmát. Úgyis annak van most a szezonja :-)
Horizont
Senkire és semmire ne mondják, hogy nem elmozdítható. Minden és mindenki.
Lepényleső
Ez már a menekülési útvonal keresése,vagy a most még törvények felett állók jövőbeli reménysége?
Béla333
Bűnpártoló senkik! Ti is börtönbe valók vagytok!
Eladott Ország
"Ha valaki erősebb a másiknál, az nem jogosítja fel arra, hogy a szabályokat menet közben átírja. A választási csalást sem menti, ha az erősebb párt anélkül is győzött volna." ( Bozóki András, politológus, szociológus és egyetemi tanár )
karma1
Nagyapam megmondta: amit ember teremtett, azt ember meg is tudja valtoztatni! Szoval nem kell ez az oheber duma - ki lesztek [email protected] foleg, hogy benneteket a mosono szajerne handol tunde rakott pozicioba, elhajtva barmilyen fuggetlen, vagy ellenzeki szellemisegu, halado jogaszokat!
Sehol sincs olyan torveny lefektetve, hogy az Alkotmanybirosagon kizarolagfideszesek dolgozhatnak csak - mert orban igy akarja!
Béla333
Az ország tönkretevői, az életünk elrontói ezek a maffia seggnyalók!
Remélem börtönben rohadnak meg mindahányan!
Pálinkás Pál
ezt majd akkor mondd amikor visznek a sittre,fideszcsicska...érzik ezek a patkányok hogy sűllyed a hajó...
tudode
Stop!
.
Ezek szerint az alkotmányjogászok között sincs összhang, már amit írt az újság 2012-ben:
.
Tehát kiegészitendő Sándor István megállapítása, hogy nem csak megélhetési ügyészek, megélhetési alkotmánybírók "is" szemethuny/tak/nak a sunyi félművelt, kaparkurta parasztok országlásán, számítva a laikus társadalom/ellenzék asszisztálására!
.
Szégyen!
Nyírfa
Gyerekek, ezt a tekintetet figyeljétek! Csupán a nézése alapján ki merem jelenteni, hogy a szelektív hulladékomat sem bíznám rá, nemhogy az alkotmányosság védelmét.
Giovanni Alba
@Nyírfa: ma, 12:40
Erősen előítéletes vagy, bár ez nem zárja ki azt, hogy igazad van :-)
Törvényesség és jogállamiság?
Mit is fogadtak el az alkotmányozásról Horn Gyula országlása idején, amikor az akkori szociknak bőven megvolt a kétharmaduk? Nem azt mondták-e, hogy az alkotmány megváltoztatásához össznemzeti akarat kell, minimum 4/5-ös felhatalmazással?
Milyen sunyi és aljas módszer is volt, amikor az Alkotmány helyett besuvasztották az alaptörvényüket az álszent preambulummal?
Törvényesség és jogállamiság, az ...
tudode
Stop!
.
Laikus emlékezettel: Mit is írt 2012-ben az újság, végignézve az un. alkotmányozási vircsaftot?, amelyet alátámasztott .egy szakavatott, egyenesgerincű, volt alkotmányjogász professzor:..
.
---- Eltemetett demokrácia – Vörös Imre volt alkotmánybíró szerint államcsíny történt
www.vasarnapihirek.hu/fokusz/eltemetett_demokracia_voros_imre_volt_alkotmanybiro_szerint_allamcsiny_tortent
----
..
Amelyet anno még, a ma már sóhivatalnak minősülő, megélhetési "Alaptörvény jogÁSZOK" sem cáfoltak
.
Majd az felCSÚTI egyeduralkodó adott egy marha nagy fülest,
.
amely ÉLT: 1989.10.23 12:00:00-tól 2011.12.31 23:59:59-ig...

már mint az "alapjogoknak", a rendszerbe szervezett, törvényesített korrupcióval! Amit be lehet osztani: Az élethez és az emberi méltósághoz való jogot szinre, szagra vallásra való tekintet nélkül, amelynek tiszteletbentartását az un. alkotmánybíróság sem kéri számon!!!:
.
Aztán madárléptekkel, az un. alkotmánybíróság asszisztálásával
.
---- Magyarországon befejeződött a diktatúra kiépítése - Vörös Imre a Klubrádióban (2020.08.11.)
www.youtube.com/watch?v=Jt6vTh3as5U&t=1439s
----
.
----- Elkúrták az alkotmányozást
zuzda.blog.hu/2011/03/09/elkurtak_az_alkotmanyozast
.
Részlet:
.
"""""A Horn kormánynak is megvolt a "kétharmados felhatalmazás
.
de önkorlátozó módon nem élt vele, hanem négyötödhöz kötötte az alkotmányozást. "" (...).
-------------.
.
Részlet:
.
A Horn kormánynak is megvolt a "kétharmados felhatalmazás

de önkorlátozó módon nem élt vele, hanem négyötödhöz kötötte az alkotmányozást.
.
Érdekes módon, ezzel egyetértettek az akkori ellenzéki pártok, például a Fidesz és a KDNP. Orbán Viktor sem tiltakozott, hogy kedves Horn Gyula, kétharmados felhatalmazásod van, kutya kötelességed alkotmányt elfogadni, akkor is, ha mi nem értünk vele egyet. Na ezt a korlátot törölték el, hogy lényegében egyetlen politikai erő, minden kompromisszum és egyeztetés nélkül, egymaga dönthessen...
Nyírfa
@Giovanni Alba: Talán a jog asztalánál rendelkezem a legkevesebb ismerettel, így elsősorban a józan eszemre hagyatkozom: eszerint a mind erkölcsileg, mind törvényességében megkérdőjelezhető alkotmányozási folyamat eredményei vizsgálhatóak, a társadalom többsége által felülbírálhatóak, s megváltoztatásukra népszavazás kiírható.
Vagyis, ahogy az EU új rendelkezést hoz a többségi szavazás érdekében, mert a vétók miatt megbénulhat a rendszer működése, úgy itthon is szükségessé válik a minden téren fenntartható társadalom megalkotása.
Nyírfa
@tudode: 12.51

" Orbán Viktor sem tiltakozott, hogy kedves Horn Gyula, kétharmados felhatalmazásod van, kutya kötelességed alkotmányt elfogadni, akkor is, ha mi nem értünk vele egyet. "

:))) Előbb esik piros hó az égből, minthogy Orbán, ha csak egyetlen pillanatra is, de magához térjen!
Nessy
Nem értem az egészet. Nem létező Alkotmánynak hogy lehet bírósága? Mi alapján hoz döntéseket? Jelenleg csak többször módosított fidesz Alaptörvény van
K-2SO
Egy diktatúrában lehet, de egy demokráciában senki sem elmozdíthatatlan.
Te se dőlj hátra, vén geci!
Ez is, hogy néz ki... Hihetetlen az a sok kívül-belül undorító ember, akik összegyűltek a Fidesz-KDNP-ben. Nyilván nem véletlenül...
teuton57
Persze, a Sztalin- es a Lenin-szobrok is elmozdithatatlanok voltak. Vagyis nem. Törveny sem kellett hozza, meg parlamenti döntes sem, a döntest a nep hozta meg...
human
@teuton57: Mondjuk pár embernek ehhez az életét is fel kellett áldoznia. Jelenleg azért az életét senki ne adná a rendszerváltásért.
tudode
@Nyírfa: .
Arról amilyen módon nyírta ki a kisgazdákat első országLÓként, amilyen módon 2006-ban legyőzte, na nem a szocialisákat, dicsekedve azzal, mintha a kizárólagos hatalom birTOKOSA csak őfélesége lehet, azzal a talentummal, amellyel rendelkezik, az jön elő, hogy az első titkárnője, miután beteg gyermekét ápolta, kirugta asztalra tett lábbal, mint a macskát!
.
----- Orbán első titkárnője nyilatkozott. Az Isten óvja meg tőlük Magyarországot! civilhetes.net/velemeny/orban-viktor-elso-titkarnoje-nyilatkozott
.
propeller.hu/itthon/3155960-orban-elso-titkarnoje-nyilatkozott-isten-ovja
--------------
.
Kiszabadúlva a családi fészekből, már a Bibó-kollégiumot is át akarta szervezni, el is érte azt, hogy a lányok odaköltözzenek, ahol szállást kapott

Aztán bársonyfotelból saját hazáját saját szája szerintire buzerálta, de az EU-ban már az EU-s szélsőjobb vezetője is akar lenni,
----------------
.
A kollégiumi belépője sem egy urigyerekhez volt néltó:
.
---- Szeplőtelen fogantatás (10)
nol.hu/archivum/archiv-20733-10120
.
(...) """"- Negyedéves korunkban érkezett Simicska, Orbán Viktor és társaik a Budaörsi úti kollégiumba - idézi fel Gyekiczki András. - Belépőjük nagyon visszhangos volt. Berúgtak, az üvegajtó kitört, de még nagyobb visszhangja volt annak, hogy alapjaiban akarták megreformálni a kari életet.""" (...)
====
,
Minden bizonnyal a KONFRONTÁCIÓ élteti, mivel amennyi kritikában, megaláztatásban volt része, főleg az EP-ben, normálisan működő emer képtelen lenne eü. károsodás nélkül elviselni!
------
.
Azzal együtt, hogy GYŐZELMI KÉNYSZERREL rendelkezik, és a 2002-es narancsuktája után:
.
----- Vallott az ideggyógyász: A Gyurcsány-Orbán vita után járt először Grazban Orbán Viktor
titkoshirek.wordpress.com/2018/03/30/vallott-az-ideggyogyasz-a-gyurcsany-orban-vita-utan-jart-eloszor-grazban-orban-viktor/?fbclid=IwAR0ikvFGogI-Qs44WW8NvsKwISYk59W2cAm-cicZn5UP2AjaYp7RZ6uDDsc
------
.
Rémes!
Rockxy
1. az alaptörvény nem alkotmány
2. áder nem köztársasági elnök
ezért nem:
www.sec.gov/edgar/browse/?CIK=889414
namihami
Hiányozna a pénz, paripa, fegyver. Az eszteromi csapat, amelyik állandóan Budapesten lebzsel. De a költségtérítés, gépkocsihasználat és egyéb költség hiányozna.
Elvekről, tisztességről szó se essék.
simmering73
"Sulyok Tamás egy köztörvényes bűnöző, aki egy fasiszta diktatúra kiszolgálója a cimboráival együtt. Ez a kiindulópont elnök úr. Felejtse el, hogy a jogállamokban az alkotmánybíróságokat mi védi, mert ez nem jogállam, az a szevezet, amit önök alkotmánybíróságnak neveznek, az nem alkotmánybíróság, hanem egy szervezett bűnözői csoport testülete, amely egy puccsot, államcsínyt takargat, védelmez és kiszolgál. Hogyan képzeli megvalósíthatónak, hogy ezt a bűnözői csoportot, amit most “alkotmánybíróságnak” hívnak, nem lehet elmozdítani? Börtönben van a helyük."
nepszava.us/sulyok-tamas-elnok-szerint-elmozdithatatlan-az-alkotmanybirosag-mikozben-birosag-ele-kellene-allitani-oket/
Nessy
Eddig is ragaszkodtak a jogrendhez. Ugye Sulyok nertárs? Melyik változatot védik most éppen a 9 közül? Ugyanis Alkotmány nem létezik. A kinevezésük körülményeit még fedje jótékony homály. Tisztességes bíró szégyelné.
Eladott Ország
Sulyok Tamás te fideszes geci, te pofázol jogállamról és elmozdíthatatlanságól?! Mi van itt örökösödési hatalom?! Az alábbiakat te is véded!: Orbán vezírnek' azért kell egyre többet lopnia, mert egyre nagyobb létszámú a családja. Orbán csak azért tehette meg, mert az egész társadalom tétlenül tűrte, egyesek a kapott koncért még segítették,( mint Sulyok) segítik ma is. Senkinek nincs felmentése, hogy Európa közepén, EU tagként felépített egy nárcisztikus, súlyosan magatartászavaros ember egy középkori, félfeudális egyeduralmat. Mindannyian felelősek vagyunk azért, hogy olyan diktatúrában élünk, melyben a gátlástalan diktátor minden kontroll nélkül bárkivel, bármit megtehet. A néma tűrés hiba, de az Orbánt támogatók bűnrészesek abban, ami az elmúlt években történt az ország vagyonának, az emberek lelkének elrablásával. Ez vonatkozik a jogászok szégyenére Sulyok Tamásra is! (doktor nélkül!) Ló[email protected] vagy nem jogász!
scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/254302853_622462582451799_304957469558276980_n.jpg?_nc_cat=105&ccb=1-5&_nc_sid=9267fe&_nc_ohc=NB3duPFXBaMAX9KJHKM&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=00_AT9cZoj4Rnwv-He_T2FEEq9v5yKfMfvkzb2tYlvWjdOcvw&oe=61C3D958
vitriol
Remélhetőleg sulyok tamás ebben téved!
Néro
1 . Csutilandnak nincs Alkotmánya csak egy a-Laposa.
2. Fitymáknak soha nem volt 75 százaléka még 50 sem.
3. Akkor pofáztatok volna ilyen vehemensen amikor a buzitok a laptopján összeírta a Párt-tákolmányotokat.
Takarodjatok a picsába ingyenélő pofátlan népség.
Dr. Proktor
"Ha a jognak asztalánál mindenki egyformán foglal helyet..." - na akkor szarban vagytok!
Dr. Proktor
Nem Sulyok Tamás ez hanem Bólogató János, Orbán marionett figurája...
ómió
Pedigb efftársilag egy "elmozdítás" már több, mint 100 éves "ujjgyakorlat"!
Béla333
Érdemes belegondolni: ezek az ingyenélő (pontosabban a mi adóforintjainkből élő) bírák a pillanatnyi jólétükért eladják a lelküket: képesek kiszolgáltatni az országot ennek az éhes maffiának, ami most élősködik rajtunk!
A történelem szemétdombján a helyük! Mocskos hazaáruló senkik!
K-2SO
Orbán Viktor már 6 éve megmondta, mit gondol ő az Alkotmánybíróság függetlenségéről

"Sulyok doktornak alighanem valóban igaza van abban, hogy “ha az alkotmányos renden csupán egy rést is ütnek, akkor annak egésze összedől”.

Csakhogy ez a rés már nyitva van, a Fidesz-KDNP maga ütötte rajta azzal, hogy a választók kevesebb mint 50%-ának támogatásával elfoglalta a politikai intézményrendszer egészét, és feltétel nélküli kiszolgálójává tette az Alkotmánybíróságot is."

b1.hvgblog.hu/2021/12/20/orban-viktor-mar-6-eve-megmondta-mit-gondol-o-az-alkotmanybirosag-fuggetlensegerol/
ómió
@Clavigo: Már megint tükör előtt állva mondogatsz ilyeneket? Egyébként, úgy helyes!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.