Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Transparency International Magyarország perelte ki a gyógyszerhatóság engedélyezési dokumentumait, amelyből az derült ki, hogy mindkét keleti vakcinától tartottak a szakemberek. Az orosz esetében végül megnyugtató eredménnyel zárultak az állatokon végzett vizsgálatok. A kínai vakcinánál azonban úgy történt az engedélyeztetés egy kormányhatározat után, hogy nem volt minden részlet tisztázva. Hadházy Ákos közösségi oldalán reagált az üggyel kapcsolatban.

Hadházy: "Ilyen rizikót csak egy őrült vagy egy bűnöző vállal be egy normális országban"
Fotó: MTI/Mónus Márton

Kiderült, hogy minden eddigi aggály és gyanú igaz volt

- kezdi bejegyzését.

A kínai engedélyének "dokumentációja" két papírt jelentett: az egyik egy kétnapos, két fő által végzett gyárlátogatás jegyzőkönyve (a helyszínt és a vizsgálók személyét kitakarta a hatóság), a másik Szijjártó egyoldalas igazolása, miszerint a nagykövetségek szerint néhány országban már beadtak összesen 2,5 millió adagot. Semmilyen dokumentáció nem volt azonban a hatékonyságról és a fiolák tartalmáról sem.

- tette hozzá Hadházy.

Úgy adtak be több százezer öreg embernek ilyen vakcinát, hogy semmilyen vizsgálat nem állt rendelkezésre arról, hogy mekkora védettséget kapnak (azóta kiderült, hogy sokkal kevesebbet, mint a nyugati vakcináknál). Ilyen rizikót csak egy őrült vagy egy bűnöző vállal be egy normális országban, igaz, normális országot nem vezetnek őrültek vagy bűnözők.

- írta.

Úgy gondolja az orosz dokumentáció ennél részletesebb, de "nem kevésbé durva". Az orosz vakcina hatékonyságára "legalább vannak adatok, míg ugyanez a kínai vakcináról idős emberek esetében nem mondható el". Szerinte különösen a kínai beszerzés körülményeiről mondható el, hogy "az elmúlt 30 év legsúlyosabb korrupciós ügyei közé emelkedik".

A teljes bejegyzés itt olvasható:

Forrás: Facebook
Címlapkép: MTI/Mónus Márton

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Rockxy
a zorbán kelet felé nyal, az áki meg nyugatra.
kérdés, hogy mellik a hazaárulóbb nyalás?
K-2SO
@Peller Anikó: Mi néha értjük egymást.
Nem kell mindig érteni egymást ahhoz, hogy mindig értsük egymást.

www.youtube.com/watch?v=CHiYGo8K2lk
Pálinkás Pál
" Az orosz esetében végül megnyugtató eredménnyel zárultak az állatokon végzett vizsgálatok. "...nos lássuk mi is az...?

" Az utóbbi megnyugtató eredménnyel zárult: tizenkét tengeri malacot osztottak három csoportba, két csoport kapott 0,5 milliliter Szputnyik vakcinát (ekkora adagot kapnak az emberek is), a harmadik volt a kontroll csoport. „A vakcinázást követően az állatok testtömege nem csökkent. (…) Sem oltás után helyi reakció, sem általános klinikai tünet nem volt megfigyelhető. A vizsgálat során az állatok végig jó egészségi állapotúak voltak”

nos...ez volt az állatkísérlet...jelentkezzen akit megnyugtat...téged igen ,peller?..
T-Boly
Na ! Barátilag: Ezért kell a kormányváltás után az összes"illetékes elvtársat " 20 évre bevarrni !
Nemzet elleni bűntett! Vagy a lakosság szándékos kiirtása volt a cél ???
simmering73
@T-Boly: 20 kevés lesz. Tényleges életfogytiglan a népirtásban résztvevőknek.
Clavigo
@T-Boly: Kicsit lekönnyítették a nyugdíjkassza " terhelését "...
kulabombaafityiszre
@Rockxy: ma, 17:33
Ebből a cikkből hol olvastad ki a végkövetkeztetéseidet,mert itt két vakcináról van szó,ráadásul a drágán vett kinai fos beszerzésénél egy pár ember milliárdos lett,
namihami
Mi a probléma? A kínai vakcinával még nagyobb számú kisérletet hajtottak végre---rajtunk. (már persze azokon, akik azt kapták)
És még a Petink is keresett rajta egy kis karácsonyfa alá valót.
Rizikó
Ez egy primitív proli és látszik, hogy nem normális. Hadházy tuti elmebeteg.
csak úgy....
@Rizikó: shiki,te vagy primitív buta proli!
Szun Vukung
dr. Orbán Viktor Mihály amatőr vakcinológus és profi bandavezér nem kockáztat. Mármint a hatalmát nem kockáztatja - kerül, amibe kerül a póroknak.
Szun Vukung
@Rizikó: Akkor mit szólsz farkasflóri szövetségeséhez?
Rizikó
@Szun Vukung: Na az egy tolvaj cigány politikusnak álcázva. Nem ő az egyetlen.
surdilloFUJT
@Rizikó: te is benne vagy a szarban???A korruptakat sittre vágják jövőre,vagy háboru lesz!!!A mocskos maffiavezér teljesen romlásba viszi az országot,lógnia kell mielőbb!!!
Rizikó
Ha háború lesz, csomagolj, mert nem ejtek foglyot!
ómió
Sajnos normalitás-szérum nem létezik. Pedig Hullaházy efftárs lénye visítva kiált érte!
Pipás
@ómió: Rólad ne is beszéljünk. Te félkegyelmű román.
ómió
@Pipás:Félkegyelmű románt láttál a tükörben, bolsiék elmebeteg latrinabúvára!? És muszáj volt mindjárt másra is hazudnod? Úgy az efftársi?
sgl
Ó, hogy milyen boldog vagyok, mert végre megtalálta az ellenzék mivel lehet a kormányt leütni, a fideszt leváltani szavazáskor: hát a kiváló gazdasági és legjobb pandémia kezelésükkel!
Ezért vagyunk az eu alján és ezért vagyunk a halálozási adatok tetején, mert minden fasza!
Gratula!!!
Végre tudnak ellenzékiek is hatékonyan kommunikálni!!
simmering73
@Rizikó: Mi van kis budiforradalmár. Birkózószart ettél, bozgor?
Rizikó
@simmering73: Ne köhögj, mert hátba veregetnek a végén! Neked csitt van öcsike!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.