Ahogy arról korábban beszámoltunk, Orbán Viktor a keddi Kormányinfón jelentette be, hogy Novák Katalint javasolják köztársasági elnöknek 2022-ben. A KlikkFM Politikai Nagyító című műsorának vendége Lakner Zoltán politológus volt.

Politológus reagált Novák jelölésére: "PR-szempontból izgalmas döntés. Pont szembemegy a Fidesz macsó jellegével."
Fotó: MTI/Mónus Márton

A politológus úgy fogalmazott:

A jelölés oly mértékben Orbán Viktorhoz kötődik, hogy a közjogi és pártszabályzat érdekes összjátékában a Fidesz adja a jogot a pártelnöknek, hogy ő ajánljon a frakciója számára olyan személyt, akit aztán a frakció majd köztársasági elnöknek jelöl. Voltaképpen a Fidesz belső szabályai alapján, kimondott az, hogy Orbán Viktor egyszemélyi döntése, hogy államfőt jelöljön.

Úgy gondolja, önmagában azzal nincs probléma, ha pártpolitikusból lesz a köztársasági elnök, más országokban is előfordul. A fülbevaló ügyet nem akarta felhozni, de szerinte ez egy nagyon erős lojalitás, amit Novák Katalin a saját párja iránt kifejtett.

Nyilván PR-szempontból izgalmas döntése ez Orbán Viktornak, de az egész a látszatról szól. Jelölt egy negyvenes éveiben járó, nyelveket beszélő nőt, aki a mostani politikai kurzusban befolyásosnak, fontosnak számító tárcát vezet a kormányban. Pont szembemegy a Fidesz valóban megalapozott, macsó jellegével.

Kifejtette:

Ez egy ellenkormányzás abból a szempontból, hogy milyennek szokás látni a Fideszt és nehezebb lesz érvelni ilyen értelemben a Fidesz macsóságával szemben, ha egy nőt jelölnek köztársasági elnöknek.

Forrás: Hírklikk.hu
Címlapkép: MTI/Mónus Márton

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
colibri
Nem tartok attól, hogy a fideszes bátrak c@rban hagynák orbánt és nem kerül be a Sándor palotába. Azt nagyon hiányolnám, ha ez a képzett, tanult több nyelvet beszélő negyvenes nő azután eldobná a gagyi fideszes, orbános narancs fülbevalóját.
simmering73
"PR-szempontból izgalmas döntés". Évente egyszer, szilveszterkor kell megszólalnia. Mi ebben az izgalmas?
Pági
@simmering73: ráadásul nem is horgászik
grincss
Pedig annyi ostoba 3,14csa van még rajta kívül, miért pont ő?
Ő a legostobább (?)!
verőce21
Most aztán megreccsent a DS...!

Helyreállhat a rend LMBTQstb téren is és visszakerül a hálószobáikba a beteges szexuális életük. Amíg utcára viszik a szexuális devianciájukat és gyerekeinket, unokáinkat szeretnék megfertőzni, addig ne várjanak tőlünk semmi toleranciát...!
ómió
És minden efftárs "macsó jelleget" vízionál a Fidesznek?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.