Falus András elmondta, hogy eddig titoktartás kötelezte hallgatásra, azonban mivel a dokumentumokat a per eredményeképp nyilvánosságra hozták, semmi nem gátolja, hogy véleményét kifejtse. Az immunológus azért hagyta ott az OGYÉI szakértői gárdáját, mert kiderült számára, hogy a szervezet felülről "érkező hatás" miatt engedélyezte az orosz vakcinát, az érdemi vizsgálatok lezárulta előtt.

Eddig titoktartás kötelezte, de most megszólalt az immunológus a Szputnyikról: "Fentről erőltették, hogy az OGYÉI adjon rá engedélyt"

Az orosz Szputnyik V koronavírus elleni vakcina első adagjának üres ampullái a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház oltópontján 2021. július 16-án. MTI/Krizsán Csaba

Falus András immunológus is tagja volt annak a szakértői gárdának, akiket az OGYÉI arra kért fel, hogy a keleti vakcinák teszteredményeiről szakvéleményt fogalmazzanak meg. Az akadémikus szerdán a Klubrádióban beszélt a szupergyors engedélyezési folyam részleteiről. Elmondta, hogy eddig titoktartás kötelezte hallgatásra, azonban mivel a dokumentumokat a per eredményeképp nyilvánosságra hozták, semmi nem gátolja, hogy véleményét kifejtse.

Falus elmondta, hogy az oltóanyagok biztonságosságát vizsgáló tesztek része az, amikor tengerimalacokon, egereken próbálják ki a vakcinát. Ezeket a teszteket hosszadalmas, vizsgálatokkal kiegészített, részletes jegyzőkönyvek összeállítása követi, és csak ezt követően kezdhetik meg a hatékonysági vizsgálatot. Falus szerint

az orosz oltóanyag esetében, hiába kapták meg a dokumentációt, azok lényegesen rövidebbek, ennek megfelelően hiányosabbak voltak, mint az akkor már elérhető AstraZeneca dokumentációi.

A hiányzó adatokra rákérdeztek ugyan, de azon kívül, hogy egy kiküldött delegáció megtekinthette a Szputnyik V gyártását, nem kaptak bővebb tájékoztatást.

Egy rápillantás a gyártósorra, az égvilágon semmi információt nem ad

– közölte Falus, ezért több szakértővel együtt otthagyták az tesztfolyamatot.

Egyértelműen felülről jött hatás miatt döntött úgy az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) vezetősége – nem is tehetett volna másképp –, hogy a Szputnyikot átengedik

– mondta Falus, aki elmondta azt is, hogy később ugyan kiderült, hogy a Szputnyik működő vakcina, de ezt bemondásra nem lehet elhinni. A fő probléma az orosz oltóanyaggal az elégtelen gyártási kapacitás volt.

A Transparency International Magyarország peres úton szerezte meg a keleti vakcinákkal kapcsolatos engedélyeztetési dokumentumokat az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézettől (OGYÉI). Ezekből kiderült, hogy magyar szakemberek már a kezdetektől aggodalmuknak adtak hangot a keleti vakcinákkal kapcsolatban.

Forrás: Klubradio.hu24.hu

Címlapkép: MTI/Krizsán Csaba

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kissé felnőttem
akkor ez nem a hatalom visszaélési sara mert ugye mi nem á nem ti mind angyalkát játszotok kalákában közben meg a felelősség elsikkad? szép egy bünszövetkezetesdi
tothjani
És egy Fasiszta Pártállamban ez miért is csoda??
ómió
És a "fentről erőltetés" miatt hogy "kiszúrtak a néppel"! Ez tényleg az "efftársi abcúg"! Képesek voltak tízezrek életét megmenteni vele!
Nyírfa
@Eladott Ország: dec.22. 16.34

Ezek nagyon szellemesek! :)
Nyírfa
Falus András mondott valamit, ami érthetővé teszi a magyar társadalom bénultságát.
Véleménye szerint, miután fentről megkapta az OÉGYI az utasítást, engedelmeskedniük kellett, nem is tehettek mást!
Hát, így hajt fejet az MTA, a népegészségügy, a MOK, a pedagógusok és sorban minden szervezet, párt, a szomszéd, sok millió ember. Hogy közben élet-halál kérdésekben, a gyerekeink jövőjének az eldöntésében engedelmeskednek jobb meggyőződésük, hitük, esküjük ellenére, az másodlagos. Majd meg-, kimagyarázzák.
Pedig gyáva népnek nincs hazája, hagyjuk is elveszni: ez a dicstelen jelen.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.