Azt követeli, hogy tartsák tiszteletben Magyarország szuverenitását. 

Az új német szövetségi kormánynak tiszteletben kell tartania Magyarország szuverenitását – jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter a Die Welt című német konzervatív lapnak.

Varga Judit máris utasítgatni kezdte az új német kormányt

Fotó: Facebook/Varga Judit

A miniszter a Die Welt hírportálján pénteken közölt interjúban a Német Szociáldemokrata Párt (SPD), a Zöldek és a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) december elején megalakult koalíciójáról kiemelte, hogy az új német és a magyar kormány "ideológiailag alapvetően különbözik egymástól", de ez a különbség nem akadályozhatja az együttműködést.

Arra a kérdésre, hogy a jogállami elvek érvényesülése vagy a migrációs politika körüli viták nem lesznek-e negatív hatással a két kormány kapcsolatára, kijelentette, hogy "a jogállamisággal kapcsolatos konfliktus ideológiai jellegű", és nem konkrétumokról szól.

Az ilyen viták csupán a Magyarországgal szembeni fellépés eszközként szolgálnak – fejtette ki Varga Judit, aláhúzva: "követeljük, hogy az új szövetségi kormány tartsa tiszteletben szuverenitásunkat", méghozzá a migrációs politikával és a családpolitikával együtt.

Hozzátette, hogy "a német politikát nem szabad kiterjeszteni más országokra", így például ha a németek "bevándorlóországgá" akarják tenni hazájukat, akkor az csak az ő döntésük, és "ránk nem vonatkozik".

Arra a kérdésre, tapasztalja-e, hogy a német kormány migránsok befogadására kényszerít más országokat, elmondta, úgy látja, "az a cél, hogy kötelezettségszegési eljárást kezdeményezzenek ellenünk", vagyis "büntetéssel fenyegetik Magyarországot, mert innovatív megoldásokat szorgalmazunk a migrációs politikában".

Arra a felvetésre, hogy a kötelezettségszegési eljárásokat nem a német kormány folytatja, és a viták a magyar kormány és az Európai Bizottság között vannak, úgy vélte, hogy a német kormány "a jogállamiság ürügyén" bírálja a magyar kormányt, és a migrációval kapcsolatban azzal "vádol", hogy nem tartja be az európai uniós jogot.

Azonban a határok biztosítása nemzeti hatáskörbe tartozik, és "a migrációt mi nem irányítani akarjuk, hanem megállítani", a jogállamiságnak pedig nem csak egyetlen "sablonja" van, és az erről folytatott vita a magyar kormány elleni "ideológiai zsarolás eszközévé fajult" – fejtette ki az igazságügyi miniszter.

A Zöldek és a liberálisok állítása, miszerint Magyarországon problémák vannak a jogállamisággal, "nem jelenti azt, hogy ez megfelel a valóságnak" – hangsúlyozta Varga Judit, hozzátéve, hogy "nincs bizonyíték" az ilyen állításokra.

A közösségi és a nemzeti jog viszonyáról hozott legutóbbi alkotmánybírósági döntésről szólva kiemelte: "még az általában oly kritikus ellenzék is hallgat az ügyben", mert a döntés azt mutatja, hogy "Magyarország határozottan Európa-párti".

A témában Lengyelországban hozott döntésről a többi között elmondta, hogy a sajtó "rárontott Lengyelországra", miután a lengyel alkotmánybíróság kijelentette, hogy a nemzeti alkotmány egyes területeken az európai jog felett áll ott, ahol utóbbinak nincs kizárólagos hatásköre.

A miniszter kiemelte: "Magyarország részéről soha nem volt arról szó, hogy szembehelyezkedjünk az európai joggal", amelyet azonban "a realitásokhoz kell igazítanunk".

Példaként kifejtette, hogy az uniós migrációs szabályozások a "békeidőkből" származnak, amikor még "nem létezett tömeges migráció", így az elutasított menedékkérők "gyakran egyszerűen tovább maradnak" az EU-ban. Viszont amikor "mi az ilyen, és sok más lehetetlen dologra alternatív megoldást találunk, megbüntet bennünket az EU" – jegyezte meg.

Az EU-s támogatások kiutalását a jogállami elvek érvényesüléséhez kötő, úgynevezett jogállamisági mechanizmusról elmondta: "azért mentünk bele, mert láttuk, hogy Európát közösen kell kivezetnünk a korona-válságból, így visszavontuk az újjáépítési alap elleni vétónkat, mivel garanciákat kaptunk arra, hogy a kondicionalitási rendeletet (...) nem vetik be azért, hogy ideológiailag zsaroljanak bennünket".

Most azonban "becsaptak minket, egyrészt azért, mert az ideológiai zsarolás folytatódik, másrészt mert a gyermekvédelmi törvényünk miatt nem kapjuk meg a pénzünket az újjáépítési alapból" – mondta Varga Judit a Die Weltnek.

Forrás: mti.hu

34 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
hát ribi..ilyen amikor az erősebb kutya [email protected] ismerős?...ti itthon mindig így tesztek..
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
@Clavigo: Talán inkább az kéne érdekelje a szarfaszú bolsi germánját, hogy nem más, hanem ők mire költik a saját adófizetőik pénzét!
Németh István
@Clavigo: sajnos azt kell rendre utasítani aki, avagy amely személy renitens! Ami azt feltételezheti, hogy többeket sértő megnyilvánulása akár aljas ellenségeskedésként is kezelhető! >> mi több kell is kezelni! Az ilyet csírájában kell elfojtani, mert alkalmas lehet akár egy nemkívánatos többség uszítására is! Különben politikusnak születni kell - olybá tűnik te nem ebbe a körbe tartozol! De azért BUÉK!
vacsi
Agyalágyult firkász!
"Azt követeli, hogy tartsák tiszteletben Magyarország szuverenitását." - ez miért lenne utasítgatás?! Ha a rabló azt mondja neked, hogy add oda a pénzed, te meg ezt visszautasítos, az utasítgatás szerinted?! Hülye!
gina
Végre beismerhetnéd hogy leszbikus egy mocsok vagy, talán jobban reagál a szövegedre az EU
evacica
Nem tudom ez a nő mit képzel magáról? Egy arrogáns nagyképű senki, aki Orbán kegyelméből került oda ahol van és okoz kárt az országnak! Talán a Völner ügyről lefetyelne ne a németeket szapulná! van elég mocsok az ő háza táján is ahol volna mit csinálni!
simmering73
Ez a nő most az ügyeletes udvari bolond a fidesznél?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.