Hogy elkerülje a lebukást, úgy tett, mintha a büfében dolgozna, ki is szolgálta a vendégeket.

Elfogták a férfit, aki pultosnak adta ki magát, amikor egy gyorsbüfé kirablásán kaptákFotó: illusztráció, MTI/Beliczay László

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXII. Kerületi Rendőrkapitánysága lopás bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen, aki 2021. október 15-én éjszaka kiemelte egy XXII. kerületi gyorsétterem ablakát a helyéről, majd az üzletbe bemászott és onnan pénzt, valamint egy mobiltelefont lopott el – írja a police.hu.

Ugyanezt az elkövető aztán 2021. október 23-án éjjel is lecsapott: ugyanebből az étteremből szintén pénzt és egy táblagépet vitt el.

A XXII. kerületi nyomozók a lopások elkövetőjeként a 30 éves budapesti S. Róbertet azonosították, akit 2021. december 15-én az utcán fogtak el a XIII. kerületben.

A férfit a XXII. kerületi kapitányságra állították elő, ahol a nyomozók kétrendbeli lopás bűntett gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. S. Róbert elmondta, hogy összesen több mint tíz alkalommal tört be különböző gyorséttermekbe, virágboltba és egyszer egy hotel öltözőjébe is, amelyeket szintén a terhére róttak.

Két alkalommal a feltört étterem pultjába is beállt, ahol alkalmazottat színlelve, étellel szolgálta ki a vendégeket.

A rendőrök a férfit őrizetbe vették, majd előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, a bíróság pedig a gyanúsított bűnügyi felügyeletét rendelte el.

Forrás: police.hu
Fotó: illusztráció, MTI/Beliczay László

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.