Folytatódnak a 2021-es tendenciák.

Már 2021-ben is elviselhetetlen az áremelkedés, de jövőre ugyanez várhatóFotó: MTVA/Bizományosi: Róka László

A 24.hu elemezte a KSH információit, és arra jutott, hogy a hivatal által vizsgált termékek és szolgáltatások 80 százalékának emelkedett az ára tavaly novemberhez képest, és majdnem 60 százalékuknak jobban, mint amekkora a jegybank által 2021-re várt infláció mértéke.

Egyelőre jövőre is hasonló áremelkedésekre számíthatunk számos területen.

Jelenleg mindössze tíz olyan tételt találtunk a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) listáján, aminek ugyanannyi volt az ára idén novemberben, mint tavaly ilyenkor, és 17 olyat, amelyé csökkent. Utóbbiak közül kilenc áru kevesebb, mint 1 százalékkal lett olcsóbb. 

Eközben az árfelírók az említett időszakban sokkal több terméknél és sokkal nagyobb mértékű drágulást tapasztaltak. Ebben az időszakban

a benzin (+39%), és a gázolaj (+37%) drágult a legnagyobbat.

Húsz százalék felett drágult a napraforgó étolaj (+29%), a konyhaasztal (+28%), a tejes margarin (+25%), az akácméz (+23%), a kései burgonya (+23%), a finomliszt (+21%) és a női szandál (+21%).

Eközben a Magyar Nemzeti Bank idei inflációs prognózisát 5,1 százalékra emelte december 15-én. Ez alapján a lap megvizsgálta, hogy az MNB-s előrejelzéshez képest hogyan állunk eddig. Árlistájukban 45 olyan dolog van, ami 5,1 százaléknál kisebb mértékben, és 101, amely több mint 5,1 százalékkal drágult.

Ez azt jelenti, hogy a KSH által vizsgált termékek és szolgáltatások többsége novemberig éves szinten jobban drágult, mint a jegybank által várt 2021-es átlagos infláció.

A jegybank inflációs jelentése alapján arra lehet számítani, hogy jövőre 4,7–5,1 százalékos infláció lesz. Ehhez adódik hozzá a termelési költségek emelkedése, a kínálat visszaesése. Emellett a gazdaságélénkítő lépéseknek is lehet még inflációgerjesztő hatása.

Ami mindenkit érint, az az élelmiszerek drágulása.

A 75 vizsgált élelmiszer közül 61-nek ment feljebb, kettőnek nem változott az ára, és tizenkettő lett olcsóbb. 47 élelmiszer drágult a várt átlagos, 5,1 százalékos inflációnál jobban, ez a termékek csaknem kétharmada. Tíz százalék feletti drágulást 24 élelmiszernél mért a KSH, vagyis a vizsgált termékek harmadánál.

Számítani lehet arra is, hogy a búzahiány miatt a malmok 40 százalékkal emelhetik a liszt átadási árát januárban, ezért a lisztből készült végtermékek árában két számjegyű drágulás várható jövő év elején. 

De drágul az alkohol, a cigi, a ruha és az iparcikkek is. 

Emellett a 24.hu által „egyéb” kategóriába sorolt 26 termék mindegyike drágább lett, ide tartozik például a gyermekkocsi (+19,28%), az olajtöltésű villanyradiátor (+17%) és a férfi kerékpár (+16%) is.

Az építkezésekhez kapcsolható laminált parketta tíz, a csempe 11 százalékkal lett drágább egy év alatt a KSH statisztikája szerint.

A megvizsgált 15 szolgáltatás közül kettő kivételével az összes drágult, leginkább az autóvezetési tanfolyam (+14%), és a temetések (10-13%). 

A 15 higiéniai, egészségügyi termék közül egyetlen egy ára mérséklődött 2 forinttal, a samponé. Ezzel szemben 10 százalék felett drágult a vérnyomás- és a lázmérő is, valamint 5-10 százalék között a szemüvegkeret, a WC-papír, a mosópor, a kontaktlencse és a papír zsebkendő.

Forrás: 24.hu
Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Akkor ezzel a fizetés es nyugdíj emelés ment is a kukába.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
rokker33
Januárban emelik a béreket de már megírták, hogy elbocsájtások várhatóak több területen is, akkor Orbán mit csináljon?? Ha nem emel az a baj, ha emelés lesz akkor meg azért háborognak!
Néro
@Namely: Kösz tudom. de lehetek én is olyan idióta Fidióta mint itt pár egy sárga sejtű félig elrohadt hal maradék farka , vagy marhalány ó mij jó stb. akiknek bármi ami kifolyik Nagy Orr Bánjuk hátulján az égi manna meg a megvilágosodás Isteni szavai attól függ hanggal jön ki vagy anélkül. Ilyen írás után hátra dőlők és megállapítom lehet valami igazuk olyan megnyugtató érzés hülyének lenni.
Lepényleső
Ez beleteartozik a szólamba; ~ "mi mindenben,mindenkor,mindenhol mindenkinél jobban teljesítünk!"?
Bár ebbe lassan beledöglünk? Miért kell nekünk,hogy ismét az ötvenes években éljünk?
ómió
És a 24.hu nem pályázott még a KSH helyére? Pedig tuti "precízebben" meghazudna mindent!
Namely
@Néro: Na, ezzel pont nem magyaráztál meg semmi mást, mint azt, hogy a hülyeség az hülyeség, bárhogyan is magyarázod, vagy nevezed át.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.