Nagy osztogatással fejezi be miniszterkedését Novák Katalin, aki jövőre a Fidesz államfőjelöltje lesz – értesült a Magyar Hang.

Kormányközeli személyeket díjazott a hivatalából távozó Novák Katalin
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Saját hatáskörében az alábbi személyeket díjazta Novák:

Bölcsődékért díjban részesült Gál Katalin, az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatói tanácsadója, aki munkahelyi bölcsődét alakított ki a vállalatnál – ő korábban a Fidesz női tagozatának alelnöke volt. Hasonló kitüntetést kapott az a Tarnai Gergely is, aki vezető tanácsadóként dolgozik a Miniszterelnökség építészetért felelős helyettes államtitkárságánál.

Magyar Fiatalokért díjat kapott Schanda Anikó, a Magyarországi Református Egyház cigány szakkollégiumainak fenntartói képviselője – ő a fideszes Schanda Tamás parlamenti államtitkár felesége, 2017-ben pedig az Emmiben dolgozott kabinetfőnökként, Novák kollegájaként.

A Design Terminal ügyvezetője, Böszörményi-Nagy Gergely szintén a fiatalokért kapott kitüntetést. Ő már 2010 előtt a Fidesz-közeli Nézőpont Intézetnek dolgozott, később a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese lett. Cége, a Creacity Kft. havi félmillióért elemzett nemzetközi trendeket a miniszterelnökségnek, a szélesebb közönség viszont már 2011-ben megismerhette, amikor a Mandineren, bloggerként szexet javasolt a Nem tetszik a rendszer című kormánykritikus dal énekesének, Karsai Orsolyának.

A Magyar Hang kiemeli: Novák díjazta Frivaldszky Editet, az Emberi Méltóság Központ igazgatóját is, aki a Citizengo petíciós oldal aktivistájaként a melegházasság lehetősége ellen küzdött, szervezete pedig a kormánynál lobbizott, hogy ne írják alá a nők- és családon belüli erőszak ellen megszületett Isztambuli Egyezményt (sikeresen, egyébként).

Novák emellett kitüntette Máthé Zsuzsát is, aki az idén júniusban alapított Szent István Intézet ügyvezetője. Ezt az intézményt a fideszes Hollik István, Nacsa Lőrinc és Fülöp Attila alapította egy alapítványon keresztül.

A miniszteri jutalommal kategóriától függetlenül 500 ezer forint is jár. 

Forrás: hang.hu

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
Most sem a saját milliárdjaiból (f)osztogatott, mi lesz ha köztársasági elnök lesz ???
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
verőce21
Ne higyje senki, hogy N. Katalin valaha is államfő lesz!
Néro
Nem semmi ez az ország egységét megtestesíteni akaró Fityma vászoncseléd. No de semmi gond hisz a pofátlan végkielégítés 95 százalékos adója vonatkozik a tetvek jutalmazásárai is így nagy része visszakerül a közkasszába.
Ja nem. Fitymáknak már nincs pofátlan végkielégítési törvénye. Rájuk pofás Türvény van. Jó nagy zsebes.
Rohadt alja tolvaj tróger banda ez a Fityma-Köpnömkő moslékkoalíció. Pont olyan mint a támogatói.
Lepényleső
A jó Isten kegyelmezzen,- ha mint miniszter ül államfőként a sikeren?
(Egyébiránt ahol köztársaság nincsen - ahogy miattuk már közvagyon sem - a nincsnek miért kell,hogy elnöke legyen?)
Eladott Ország
Eszméletlen milyen kormányközeli háttérintézmények, beosztások ( napnál fűtő) vannak, több százezres/milliós fizetésért.
Hogy sújt minket ez a gyönyörű qrvaélet...
uploads.disquscdn.com/images/93711dc1e889cc482033da871865da1fc18440ad2e8ba109bbacf4fb40225739.jpg?w=800&h=1350
2 – 5 millió Forint/aláírás
uploads.disquscdn.com/images/338522a11a65701ac988583a33f2218fd971587aa605d8d691b53bb4b019e254.jpg?w=800&h=953
ómió
Azokat az efftársakat kellett volna "vigaszdíjaznia", akiknek nem sikerült őt elgáncsolniuk?
kereső
"A Magyar Hang kiemeli: Novák díjazta Frivaldszky Editet, az Emberi Méltóság Központ igazgatóját is, aki a Citizengo petíciós oldal aktivistájaként a melegházasság lehetősége ellen küzdött, szervezete pedig a kormánynál lobbizott, hogy ne írják alá a nők- és családon belüli erőszak ellen megszületett Isztambuli Egyezményt (sikeresen, egyébként)."- ez külön tetszik.És köptem is hozzá!Novák! Te a női nem szégyene!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.