Kedden napközben először a Dunántúl déli részén eshet csapadék, amely a nap folyamán az Alföld északi részére és az Északi-középhegység felé húzódik. Eső és gyenge ónos eső mellett a magasabban fekvő területeken havazás is lehet.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint kedden többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de kisebb körzetekben északkeleten, illetve késő délután a Dunántúlon kevesebb felhős is lehet. 

Kedden napközben előbb Baranya megyében, majd a délutáni, késő délutáni óráktól már az Alföld északi felén, a főváros térségében, később pedig az Északi-középhegység környezetében is várható ónos eső, melynek pontos mennyisége bizonytalan, az említett térségekben a keddi nap folyamán narancs riasztás kiadása sem zárható ki teljesen. Kedden este az Északi-középhegység térségében újabb havazás kezdődik, melyet idővel délnyugat felől egyre többfelé fagyott eső, ónos eső vált fel, a havazás az északkeleti határvidékre korlátozódik. A térségben kedd éjfélig összességében lepel – 3, 4 cm friss hó hullhat. Emellett késő este az Észak-Dunántúlon is elered az eső.

A többnyire mérsékelt délkeleti szél az Észak-Dunántúlon időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 0 és +4 fok között változik, északkeleten lehet nagy területen fagypont alatt. Késő estére -5, +3 fokra hűl le a levegő.

Eső, gyenge ónos eső, kedd délutántól pedig havazás is lehet több helyen

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO

Keddre a meteorológiai szolgálat az ónos eső veszélye miatt elsőfokú (citromsárga) figyelmeztető előrejelzést adott ki Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád, Pest (benne Budapest), Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Baranya megyékre. Ezeken a területeken néhány tizedmilliméternyi gyenge ónos eső várható

Kedd éjjel túlnyomóan borult lesz az ég, de a Dunántúlon hosszabb időre is csökkenhet a felhőzet, de ez is csak átmeneti lesz. Többfelé várható vegyes csapadék: a Dél-Alföldön és a Dunántúl nagy részén eső lesz, de kisebb körzetekben havas eső, ónos eső is előfordulhat. Északkeleten, az Észak-Alföldön viszont nagyobb esélye van az ónos csapadéknak, de emellett az Északi-középhegység északi részén és a magasabban fekvő helyeken havazás is várható. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -6 és +2 fok között alakul.

Szerdán eleinte túlnyomóan borult idő valószínű, majd napközben vékonyodik, helyenként fel is szakadozhat a felhőzet. Hajnalban ködös területek lehetnek. Több helyen hullhat csapadék: általában eső valószínű, de főleg az északi, északkeleti megyékben ónos eső, fagyott eső, havas eső, kisebb havazás is előfordulhat. Sokfelé megélénkül a déli, délnyugati, majd északnyugati szél. A minimum-hőmérséklet -6 és +2, a maximum 1 és 9 fok között alakul, északkeleten lesz a hidegebb idő.

Forrás: met.hu

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.