A hét elején derült ki, hogy januárban a háziorvosoktól hétvégi vakcinázást vár el az országos tisztifőorvos – ha nem végzik el az érintettek, akkor akár 5 milliós bírságot is kaphatnak. A háziorvosok egyáltalán nincsenek elragadtatva.

Az Infostart (korábbi nevén: Inforádió) cikke szerint nagy a fölháborodás a háziorvosok között Müller Cecília országos tiszti főorvosnak a hét elején megjelent utasítása miatt, ami lényegében ingyenes oltómunkát vár el tőlük – amit ha nem teljesítenek, akár 5 millió forintos bírságot is kaphatnak.

Kiakadtak a háziorvosok Müller Cecília utasításán, nagyon rossz ötletnek tartják a bírságot

Fotó: YouTube/Magyarország Kormánya

"Az országos tiszti főorvosnak a december 27-i Hivatalos Értesítőben megjelent határozata szerint a háziorvosoknak a rendelési időn túl legalább egy hétvégén oltó munkát kell vállalniuk a januári oltási akciónapok keretein belül"

- olvasható a cikkben.

A háziorvosok országos  kollegiális szakmai vezetője, Békássy Szabolcs az Infostartnak arról beszélt, már így is eléggé le vannak terhelve a háziorvosok, akik eddig is jelentős szerepet vállaltak az oltási programok végrehajtásában mind tavasszal, mind ősszel. Utóbbi időszakban az emlékeztető (harmadik) oltások több mint 47 százalékát a háziorvosok adták be, épp ezért az újabb oltási akciónapok ismételten több terhet fognak róni a praxisokra, mivel az elképzelések szerint pénteken délutánonként és szombaton kellene pluszmunkát vinni – fogalmazta meg Békássy a szakma aggodalmait.

Reményeink szerint ehhez az önkormányzatoktól megkapjuk a megfelelő segítséget és támogatást, illetve a megyei védelmi bizottságok ezt előzetesen egyeztetni fogják, hogy mely településeken milyen feltételek mentén lehet biztosítani azt az oltási tevékenységet

- fejtette ki az elképzelését.

A szakember azt is hozzátette, egyelőre előzetesen nem lehet felmérni, hogy januárban mennyire lesz sikeres az akció, mert a legtöbb praxisban már jelentős mértékű az átoltottság.

Békássy azt is kijelentette, a háziorvosok messzemnőkig elhatárolódnak a bírságok kiszabásának belengetésétől (ha valaki nem végzi el a pluszmunkát, az 30 ezertől 5 millióig terjedő bírsággal sújtható). 

Nem gondolom, hogy a háziorvosi praxisok oltási tevékenységét bírságok kiszabásával kellene esetlegesen ösztönözni. A háziorvosi praxisokban eddig is jelentős oltási tevékenység folyt. A háziorvosi praxisok egyértelmű letéteményesei voltak az eddigi védőoltási programok végrehajtásának. Bízom abban, hogy mindenki a bölcs belátás szerint fog eljárni ebben a kérdésben, és megyei védelmi bizottság meg fogják vizsgálni azt, hogy egyáltalán hol van lehetőség ilyen oltási akciónapok megszervezésére

- magyarázta.

A szakember azt is elmondta, a Nemzeti Népegészségügyi Központ által kiadott határozatról, és annak tartalmáról nem volt szakmai egyeztetés. 

A legjobb tudomásom szerint ennek szükségességét az adta, hogy a hétvégi oltások finanszírozásának a technikai feltételei rendelkezésre álljanak, azaz a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő a háziorvosi praxisokat finanszírozni tudja a hétvégi oltási tevékenység kapcsán.

Természetesen nem szólt erről semmiféle szakmai egyeztetés, hogy az oltási akcióból kimaradó háziorvosi praxisok esetleg pénzbírságban részesülnének.

Azt hozzátette, hogy az országos oltási munkacsoporttal voltak egyeztetések az oltási akció meghirdetését megelőzően, az oltási akciónapokkal kapcsolatban a szakma oldaláról érkező javaslatokat továbbították az oltási munkacsoport számára.

Békássy Szabolcs azt is kiemelte, hogy sok praxisban már így is csak helyettesítéssel lehet a folyamatos betegellátást megoldani, ezért sem lenne szabad az oltási akciónapokkal kapcsolatban generális szabályokat hozni. Ezt érdemes lenne a helyi sajátosságokra, és a helyi szervezőkészségre bízni. Békássy szerint a háziorvosok és az önkormányzatok meg tudják oldani a feladatot és rugalmasan fogják kezelni a felmerülő helyzeteket is.

Forrás: infostart.hu

62 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
@Rizikó: Lehet, hogy szűkebb hazádban Romániában így működik. Nekem itt Magyarországon 5 percen belül mindig felvette a telefont a dokim, a gyógyszerfelíratás soha nem volt ilyen egyszerű, mint most. Csak egy telefon az asszisztenciának és már ott is a felhőben a háromhavi gyógyszer.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Rizikó
@Nessy: Netes protokoll a tegeződés. Ez apró adalék.
Sima aspirinnel nem olyan a hatás, de ezt te is tudod! Szóval a vérrögképződést az aspirin nem oldja meg!
Nessy
@Rizikó: Tudom ! De inkább magától, mint udvariatlan legyek . Régi szokásom . Nem síma aspirint írtam, hanem protekt aspirint . Nem ugyanaz a kettő .
Logogrif
@simmering73: Tévedés az adott nőszemély egy új hitet teremtett, - Nagyvenyimben !
simmering73
@Rizikó: Leszopod ezt a faszt? Franc a mocskos gusztusodat. Nincs gerinced?
Lepényleső
...még hogy van új a nap alatt,- a Kádár korban nem de ezt nevezték kommunista műszaknak?
(Amikor ugyan nem volt jó,de működött minden (mindegy milyen szinten), s az utcán "csak" a
műkedvelők feküdtek vízszintesen? (Akkor hihette e bárki,hogy leszünk sokkal ßarabb helyzetben,
kivált - sokszor csak rezsimnek nevezett klán hathatós tevékenységének köszönhetően?)
Rizikó
@simmering73: Mi a bajod metélt? Kiütött rajtad a fajtajelleg?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.