A nemzet gázszerelője alig 9 milliárd forinttal tudta növelni vagyonát az egy évvel korábbi állapothoz képest – Csányi Sándor ezzel szemben 74 milliárdos gyarapodást ért el. 

A Forbes tette közzé az 50 leggazdagabb magyar listáját szerdán (a 2021-es listát teljes terjedelmében a magazinban lehet olvasni), ennek alapján Mészáros Lőrinc (és családja) lett az első, a becsült vagyonuk a lap szerint 488,1 milliárd forint.

Mészáros Lőrinc a leggazdagabb magyar, de Csányi Sándor szorosan a nyomában van – Gattyán György is ott van a top 10-es listán

Mészáros Lőrinc, a V-Híd Építő Zrt. tulajdonosa beszédet mond a cég gépbemutatóval egybekötött születésnapi rendezvényén Debrecenben 2020. szeptember 18-án

Fotó, címlapkép: MTI/Czeglédi Zsolt

A második helyre Csányi Sándor OTP-vezér került 467,9 milliárd forintos becsült vagyonnal.

"Az elmúlt három év egyértelműen Mészáros felemelkedésének története volt, jól tükrözték ezt az elmúlt évek milliárdoslistái is: azóta, hogy 2018-ban Mészáros Lőrinc vagyona túlszárnyalta Csányi Sándorét, rendre 65–85 milliárdot vert az OTP-vezérre.

A sorrend idén sem fordult meg, de soha nem volt ilyen szoros a verseny Magyarország két leggazdagabb embere között"

- olvasható a cikkben. A lap szerint idén szinte stagnált Mészáros vagyona, mindössze 9 milliárd forinttal lett gazdagabb. Eközben azonban Csányi Sándor közel 75 milliárd forinttal gyarapodott, az okok között a lap főleg a Bonafarm csoport növekedését hozta fel, de Csányi Sándor OTP-pakettjének értéke is jelentősen emelkedett.

A 24.hu Mészáros kapcsán azt jegyezte meg a témával foglalkozó cikkében, hogy a felcsúti milliárdosnál és családjánál a mérleget már nem csúfította el a Mátrai Erőmű, "amelyet – miután kivették belőle az osztalékot – átpasszoltak az MVM-nek, így a lignites erőmű évi több tízmilliárdos veszteségét már az állam állja".

A nagy erősödés azonban (Tigáz és Titász bekebelezése, egy új szuperbank létrehozásában is érdekelt a Mészáros-csoport) az Opus tőzsdei árfolyamán nem látszott meg, a 24.hu a Forbes-ra hivatkozva arról ír, hogy emögött az állhat, hogy a piac nem hiszi el, hogy az Opus és Mészáros mögött nincs egy "láthatatlan kéz", egy állami hátszél, ami segítheti őket. Állami hátszele Csányinak is volt a cikk szerint, a Magyar Nemzeti Bank decemberi 200 milliárd forintos kötvénykibocsátása is ide sorolható. Agrártámogatásokból is szépen jutott mindkét szereplőnek.

Az abszolút tízes lista így néz ki 2021-ben a Fobes cikke szerint (zárójelben a 24.hu szerepelteti a tavalyi összegeket):

Mészáros Lőrinc és családja 488,1 milliárd forint (479,4)

Csányi Sándor 467,9 (393,4)

Felcsuti Zsolt 286,4 (246,1)

Veres Tibor 282,9 (258,6)

Rahimkulov Ruszlan 270,7 (240)

Gattyán György 253,8 (245,6)

Rahimkulov Timur 211,4 (257)

Demján Sándorné és családja 197,2 (214,3)

Szíjj László 190,5 (184,4)

Jellinek Dániel 189,2 (140)

További részleteket a nyomtatott Forbes magazinban, illetve a 24.hu cikkében lehet találni.

Forrás: forbes.hu, 24.hu

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Néro
A leggazdagabb a legokosabb a legbecsületesebb a ...
Meg a legszomszédabb.
A Fitymák Nemzethy Vállalkozó Sikere.
Bár igazságtalan vagyok az igazi sikerük a borsodi cigánygyerek aki átvette a vakcina beszerzési céget ami pár hónap alatt tízmilliárdokat kaszált. Ja meg tízezreket a halál is így aztán mindenki megkapta a maga jussát.
ómió
Az efftársi milliárdosoknak meg semmi "plusz-privatizáció"? Elakadt a "városháza-projekt"?
nezelodo
Jé ezek okossági sorrendben gazdagodnak! Érthető, hogy a zöldbankos csak a második! Hú de megkérdezném az okosságról a Lölö általános iskolai tanárait!
C_3PO
Na, a felsoroltakat kellene valahogy "összeadni" , s valahogy rábírni, hogy egy évig csak a hazájukat szolgálják!
Néro
Még valami . Van valahol a világban egy egy sárga sejtű agykapacitással rendelkezőn kívül valaki aki úgy gondolja , hogy ez az izé egy elnyomott zseni aki száz milliárdokat tud keresni egy szabad versenyben ahol csak az ész és a tudás számít ?
tudode
Félre bánat, félre bú!
.
Mészáros Lőrind elődje, akinek hasonLÓ szereposztása volt, mint annak, aki már gazdagabb II. Erzsébet királynőnél
.
------ Simicska Lajos: Ez az ország túlélte az oroszokat, és Orbán Viktort is túl fogja élni
168.hu/itthon/simicska-lajos-ez-az-orszag-tulelte-az-oroszokat-es-orban-viktort-is-tul-fogja-elni-13375
-------------
.
---- Kelly Anna: Minden elmúlik egyszer (Es geht alles vorüber, es geht alles vorbei)
www.youtube.com/watch?v=XiUeIwSXqVU
---------------------
.
Megélve a Horthy rendszertől napjainkig ezt a brahi kurmányt, összehasonlíthatatlan, olyan FelCSÚTIAS szintű!
human
Attól függetlenül, hogy Csányiról az a véleményem, hogy "Az anyját is, ha lát benne profitot.", de azért hogy második legyen egy Mészáros Lőrinc után? Ugyan már. Ez magában bizonyíték az állami korrupcióra.
kereső
Szárnyal a magyar gazdaság!!! A járvány második évében mészáros CSAK 75 milliárddal növelte a vagyonát, csányi közel ennyivel-és a többi sem panaszkodhat. Én ehhez csak gratulálni tudok.Meg a bttó. 200 ezer forintos minimálbérhez is.
human
@Néro: Gondolom költői a kérdés. Egyébként nézegess Békemenetes riportokat.
Néro
@human: Minek? A kérdés meg nem költői mivel nem is tettem fel kérdést.
Ludas Matyi
Nagy ügy. Lölöt az Orban tette gazdagga a Csanyit meg a buta OTP ügyfelek!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.