Olyan kötelezettségeket írnak nekik elő, amik részben lehetetlenek a háziorvosok számára, másrészt több kárt okoznak, mint amennyi hasznot hajtanak.

Teljesen kiakadtak a háziorvosok Kásler Miklós irreális utasításaitól

Fotó: MTI/Kiss Dániel

Megütközéssel kapták kézhez a háziorvosok György István államtitkár úr felkérését, Müller Cecília tiszti főorvos asszony elrendelő határozatát és Kásler Miklós miniszter úr utasítását.

Az orvosok felesleges terhelésnek látják, hogy januárban minden háziorvosnak vállalnia kell egy hétvégét, amikor oltani fog. Ősszel ugyanis többségében már beadták a harmadik adagot azoknak a pácienseknek, akik csak a háziorvosi rendelőbe tudtak elmenni érte. Mivel egy-egy praxisban várhatóan kevesen fognak jelentkezni,

„az oltóanyag racionális felhasználása megoldhatatlan, bizonyosan nagy mennyiségű oltóanyagot kellene kidobni felhasználatlanul”.

Azt is kérik, hogy az elrendelt kötelezettséget praxisközösségek, ugyanazon a telephelyen dolgozó háziorvosok és más alapellátási szerveződések is teljesíthessék.

Másrészt szeretnék, ha felülvizsgálnák azt az utasítást, miszerint a háziorvosoknak minden nem fogadott hívásra reagálniuk kell. A MOK szerint ez „a praxisok döntő többségében technikailag nem biztosítható”.

Harmadrészt kritizálják azt is, hogy Kásler elrendelte, a háziorvosok valamennyi covid-gyanús betegnél végezzenek gyorstesztet, ha máshol nem megy, akkor „a beteg tartózkodási helyén, vagy közös megállapodás alapján bárhol máshol.” Azt írják, ez „az omikron variáns árnyékában az ellátó személyzet indokolatlan és felesleges veszélyeztetésével jár”.

Forrás: hvg.hu

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kissé felnőttem
az évszázad szégyene ez a párositás amugy egyik sötétebb mint a másik a kettő együtt meg az ördög vigye már őket haza a viktor tán mosogatni még tudnának, de ez sem biztos. ránézésre is méla undor hát amikor bájmosolyra állnak át meg hazugságra?
Gazella
@rokker33: mocskos.. tudod mi a mocskos??? A szád de nagyon!! Osztrákoknál vagy...mit háborogsz
Gazella
@rokker33: másik...a háziorvosok minden betegséggel foglalkoznak...
rokker33
@Gazella: csak épp a koronával nem akarnak! Az oltásból is kiakartak maradni meg most ez az 1 napot kibirják, akkor miért kell állandóan panaszkodni?? Jól meg fizeti őket az állam ,akkor dolgozzanak meg érte!
division
@rokker33: Meg is kell őket fizetni, az orvosok azért nem átlag emberek. Az én háziorvosom például mindig szólt eddig is mindenkinek, amikor mehettek oltásra, nekem is ő adta be mind a hármat. Itt az a gond, hogy amennyiben van két ember, aki megy magát oltatni hétvégén, akkor mehet a kukába az oltóanyag jelentős része.
Dr. Proktor
Az irreális ezen esetben a hülye megfeleltetése...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.