Hegedüs Éva nyilatkozata szerint ez volt a logikus lépés.

A Gránit Bank igazgatója elárulta, miért adta el Tiborcz Istvánnak a részesedésétFotó: MTI/Kovács Tamás

Csütörtökön vált hivatalossá, hogy Orbán Viktor miniszterelnök veje újabb érdekeltséget szerzett magának, ezúttal az egyik gyorsan fejlődő magyar pénzintézet, a Gránit Bank került a kezébe. Most kiderült, hogy a Gránit igazgatója miért döntött úgy, hogy szinte a teljes részesedését eladja Tiborcz István cégének, a BDPST-nek. 

Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója és többségi tulajdonosa a portfolio.hu-nak tett nyilatkozatában elmondta:

Meggyőződésem, hogy a társaság további növekedési kilátásai kiválóak, de ezek megvalósításához addicionális tőkére, tőkeerős befektetőkre is szükség van. Logikus lett volna a tőzsdére lépés, azonban a kiszámíthatatlan pandémiás környezet mellett ezt nem gondolom rövid távon optimális döntésnek

– kezdte. Majd hozzátette, miért épp Tiborczék mellett döntöttek:

Ezzel párhuzamosan viszont kaptam egy ajánlatot a BDPST Grouptól, amely tőkét kíván emelni a bankban, bízik az üzletpolitikában, és a bank menedzsmentjében.

Hegedüs azt is elmondta, hogy sokáig mérlegelt, de végül úgy döntött, ez lesz a legjobb a bank szempontjából, de az is imponált neki, hogy az új tulajdonosi kör mellett megtarthatja a régi szerepét:

Az új befektető pénzügyi befektetésként kezeli a bankban történő részesedésszerzését, és kifejezett kérése, hogy továbbra is elnök-vezérigazgatóként irányítsam a bankot

– jelentette ki.

Forrás: portfolio.hu
Fotó: MTI/Kovács Tamás

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

PuPu
Szervusz Hölgyem, hallom, el akarod adni a bankod?
Hogy nem?
Dehogynem!
Hiszen már itt van a szerződés is, nem látod?
Na látod!
:)
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
mert kaptak egy visszautasíthatatlan ajánlatot! =))
Lepényleső
Logikus, Ady írta mert ő sem volt laikus; "Az Élet él,és élni akar!"
- mert ha nem,nem egy példa mutatja ez valójában mit is takar?
nezelodo
Nem is értem a gonosz pletykákat arról, hogy létezik olyan, hogy megjelenik valaki az illető cégénél, és alkalmazotti ajánlatot tesz az akkor még a saját tulajdonában lévő vállalkozásában. Olyan kecsegtető az ajánlat, hogy gondolkodás nélkül elfogadja.
Gazella
Most már világos hogy miért osztogatták a gratisz bank szórólapjait hogy válts bankot..a kórházban..
Csizmás Kond
..volt más jelentkező is, netán ellenzéki aki hoppon maradt vagy csak a szokásos irigykedési szarkavarás ?
PuPu
Szervusz Hölgyem, hallom, el akarod adni a bankod?
Hogy nem?
Dehogynem!
Hiszen már itt van a szerződés is, nem látod?
Na látod!
:)
Toller Béla
Tőkeemelés, vagy megvásárolta a nőci részét ? Mennyire friss az a tőke, másodlagos vagy harmadlagos ? Hol lenne annak a vőnek 4-5 mililárdja zsebben ? Ha meg hozomra adták el neki a bankot, az életben nem fogja kifizetni, majd a bank fizeti ki helyette, részesedésként ! Akinek esze van, elviszi onnan a pénzét ! Itt az újabb kamikaze bank ...
Maxipocak
Szép bankod van. Kár lenne ha történne vele valami...
verőce21
A vö nem veszi fel az első éves részesedését (teljes egészében), ez lesz a tőkeemelés. Így szerezte a nő is a tulajdonrészét...amit most megkap, és dolgozhat tovább. rabszolgaként...?
namihami
Biztos nem kellett már neki. Akkor pedig jobb szabadulni tőle.
teuton
Jo estet gyerekek! Meset mondok nektek...
Dr. Proktor
A magyarázat ettől a sumák indoklsnál nagyon egyszerű: " felülről" leszóltak...
Mint régen, az átkosban!
Sámannus
A mai jobbágyok szopok nyalok gombot varrok.
verőce21
Valahogy jobbnak tűnik így a mostani helyzet, mint amikor a magyar pénzpiac 98%-a idegen kézben volt, és a nemzetközi bankmaffia egy hazaáruló kormánnyal karöltve a fedezetlen CHF-es átveréssel szívta ki a tőkét az országból...
verőce21
Nebassz, nem kért engedélyt tőletek a Tiborcz? Hallatlan...!
volvós
Legújabb fidesz pénzmosoda...amig lehet, aztán jön a fekete leves !!!
terlasz
@Csizmás Kond: No,de Cirmike... Szerinted van olyan hülye ellenzéki ennyi pénzzel, aki a Nemzet Vejével akar, mer konkurálni?
Csizmás Kond
@terlasz: ...mert az kit érdekelne ha csak a szájtépés a lényeg egy üzleti dologban ?
Nem érdekelnek különösebben az üzleti dolgok csak rácsodálkozok mindig amikor az ellenzék folyton a mások dolgait piszkálja. Ez pontosan olyan mint amikor a semmiházi tekergő kommunista elvette azét aki véres verejtékkel megdolgozott valamiért és még fenyegetőzött hogy így meg úgy.
PuPu
@verőce21: "A magyar lakosság 2001. június 15-től vehetett fel devizahitelt.
Aki nem tudná, a miniszterelnököt Orbán Viktornak, a Magyar Nemzeti Bank elnökét Járai Zsigmondnak hívták.
Ehhez még hozzájött a lakáscélú kamattámogatási rendszer, amely révén beindult a hitelezési boom Magyarországon. A költségvetés számára ez egy nagyon drága tétel volt, így az MSZP-kormány beszüntette azt.
A hitelezés ugyanakkor nem fagyott be, kamattámogatás hiányában a fogyasztók az alacsonyabb kamatú svájci frank alapú hitelek irányába fordultak.
A végeredményt ismerjük."
Kivéve verőce21-et, aki el van foglalva a seggnyalással.
Soha nem értettem, hogy a tények miért nem érdekelnek senkit ebben az országban?
:)
ómió
Bige efftárs most birságra "gyűjt"?
nezelodo
Na szegény Tiborcz, neked sem lesz más a sorsod, ha az apósod úgy akarja, mint a Princz Gábortól Tarsolyig terjedő hosszú sorban szereplő bankároknak! Akkor majd nem a péntek reggeli öntömjénező műsorában emlékezik meg a hűtlenségedről, hanem rabszíjon fog vezettetni! Mert a Fülkeforradalom is felfalja saját gyermekeit.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.