A politológus évértékelőjében méltatta a kormány politikáját.

Boros Bánk: a kormány sikeres politikájának köszönhetően ez egy működőképes, fejlődő országFotó: HírTV/YouTube

A Médianéző Központ igazgatója az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában szerepelt, ahol politikai évértékelőt tartott – írja az MTI. A járványkezelés kapcsán elmondta: az emberek kezdenek hozzászokni a pandémiához, miközben a politika szempontjából ez rendkívüli állapot, hiszen előbb az egészségügyi, majd a gazdasági válságot kellett kezelni.

A magyar válságkezelés nemzetközi összehasonlításban is hatékonyabb, mint másutt: működik a munkaerőpiac, a vállalkozások, a szolgáltató szektor, javulnak a foglalkozási adatok és korábban nem látott mértékű a gazdasági növekedés

– vélekedik, miközben figyelmen kívül hagyja, hogy Magyarországon lakosságarányosan kiugróan magas a koronavírusban elhunytak száma. De arról sem ejtett szót, hogy a kormány támogatásai nélkül milyen sok kkv ment tönkre ebben az időszakban.

Ezután persze arról is beszélt, hogy eközben Brüsszel folyamatosan támadja Magyarországot – olykor az uniós joggal ellentétes eszközökkel. Úgy gondolja:

Ez az év is bebizonyította, hogy a koronavírus-járvány és a migrációs válság ellenére is lehet sikeres politikát folytatni.

Kijelentette: az ellenzéki pártok nem tudnak mit kezdeni Márki-Zay Péter ámokfutásával. Szerinte a miniszterelnök-jelölt belső feszültségeket generál, tovább rombolja az egyébként is törékeny ellenzéki együttműködést. Hozzátette: „ők sem bíznak abban, hogy megnyerhetik a választást, ezért csak a saját egzisztenciájukat próbálják biztosítani.”

Forrás: MTI
Fotó: HírTV/YouTube

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
Anyádat hülyitsd te országos köcsög...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Dr. Proktor
... egyeseknek!
Ezt elfelejtette hozzátenni...
volvós
Anyádat hülyitsd te országos köcsög...
namihami
Melyik is az az istálló, amelyik zaboltatja ezt?
Na ugye. Persze, hogy nem akar éhen maradni.
Maxipocak
Újabb győzelmi jelentés.
Egy hiteltelen pondró hiteltelen nyilatkozata.
A fideszpatkány anyádat!
Vótmá?
Gazella
Ennyi barmot kizárolag a politikusok és seggnyaloi között találhatóak...
Nessy
Lehet, hogy előszilveszterezni volt a nyilatkozat előtt , aztán még nem józanodott ki!
csipetke
Valaki szólhatna orbánnak,hogy ne ásson tovább,mert ez már itt a gödör alja,és Bulgária mögött már csak a szakadék van...
Fejlődünk mi?Mégis miben? Az egészségügy romokban,az oktatás szintén, soha nem volt ekkora az államadósság, és egyáltalán,ez egy nagyon nem hozzáértő kormány. 12 év stadionépítés,és a fociba ömlesztett száz,és százmilliárdok után most látta be orbán,hogy felesleges oda a sok lóvé.Ebbő a rengeteg pénzből csodát lehetett volna tenni az országgal.Ehelyett ittvagyunk nyakig a sz@rban, a többi volt szoci országhoz képest. Pénztáros lölő,és a nemzeti töklámpás vejkó,na meg a többi orbán-haver fejlődött ezerrel,de rajtuk kívül még mi?Igazán kifejthette volna ez a nyalogány
colibri
Mekkora nagy zsírfejet növesztett ez a fidesz csicska, amióta nem láttam szerepelni a tv-ben... Ezeknek kár megszólalni, a nagy dagadt fejük + hasuk tanusítja, hogy orbán kondájába tartoznak. Túl jól élnek! Ennek véget kell vetni már!
Sámannus
Nehéz lesz még ezt négy hónapig meggyőzően bizonygatni, különösen ha te sem hiszed el.
verőce21
Valójában tényleg sokat fejlődött Mo. az elmúlt 11 évben!

2010 óta 35-38 %-ot romlott a forint, és kb. 24-30 %-kal bővült a GDP. Tehát, hiába kétszerese nominálisan a 2021-es adósság a 2010-esnek, a két érték cca. azonos. Az uniós átlag államadósság 90%, nálunk ez 82%.

A hitelminősítők idén feljebb soroltak minket. Vajon miért?
RonaGyuri
Nagy kár az ádáz igyekezetért,

ha azt hitte, hogy ő hazudja a legnagyobbat .s vagy legdurvábbat, de még az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában is legfeljebb a második lehetett

Pedig az az igazság, hogy – legalább is az MTI beszámolóka szerint - a Médianéző Központ igazgatója (valami Boross Bánk nevű ócska vigéc, aki BB-s idétlen majomként is csak kezdő, legalább is csatorna ikonikus dagadékjához képest) még a műsorban sem sikerült a leghülyébbnek és leggátlástalanabb hazudozónak lennie. A járványkezelés kapcsán tudta mondani, hogy „A magyar válságkezelés nemzetközi összehasonlításban is hatékonyabb, mint másutt” illetve hogy a kormány „bebizonyította, hogy a koronavírus-járvány és a migrációs válság ellenére is lehet sikeres politikát folytatni”!
Ugyanis – reggeli ismétlésben láttam – egyik NER-társa egy kis kitekintést adott arról, hogy a környező országikban milyen szörnyű a helyzet. A legdurvábbnak azt találta, hogy az Ukránoknál – ahol, mint ismert hála Orbánék nagy barátjának (ez nem vicc; a mi derék külgarázdánk a minap kapta meg az örök megbonthatatlan orosz & magyar barátság érdemérmet) valóban közel hadiállapotok uralkodnak -
MÁR LASSAN ELÉRI A 95 EZRET HALÁLOS ÁLDOZATOK SZÁMA!!! =))
Miközben, mint ismert – pontosabban a csatorna firkászai nem, vagy legalább is abban bíznak, hogy a nézők nem tudják – Ukrajna népessége (44,1 millió) úgy 4,5 szerese a Magyarországénak (9,73)! =))
Tudom, mert nap mint nap tapasztalnom kell, hogy a társadalom nagy része ha nem is matekhoz (azzal úgy van, mint Orbán konzervativizmussal; fogalma sincs róla, de szeret róla zagyválni), de az elemi számtanhoz tényleg hülye, különösen az aránypárok, valódi törtek és százalékszámítás Bermuda-háromszöge ködös és rejtélyes világában képtelen eligazodni! =))
Úgy hogy leszek olyan kedves megfejtem a rejtélyt: NÁLUNK A HALÁLOZÁSI ARÁNY KÖZEL KÉTSZERESE AZ UKRÁNNAK!!!
Orbán & Co. ilyen jól teljesít! =))
Pálinkás Pál
most nézzétek meg ezt a pofát...kell bármit mondani?,..
simmering73
Szépen fejlődik te kis humorzsák. Csak nem előre, hanem hátra.
human
Az EU legszegényebb országa vagyunk, te idióta! Tény, hogy Orbán Ráhel és Mészáros Lőrinc a járvány okozta gazdasági válság ellenére gazdagodott.
ómió
Pedig az efftársak éjt nappallá téve próbálják az ellenkezőjét hazudni!
Emmersson71
@ómió: Azt nálunk, normálisaknál CÁFOLATNAK nevezzük ;)
ómió
@Emmersson71: Így kell "púderozni" a hazudozásotokat?
kissé felnőttem
egyetlen kérdésem te melyik évszázadban élsz mert amiket irtál arról nem derül ki max villámcsapás
kissé felnőttem
orbán meg folyamatosan DICSÉRI Brüsszelt bravo reggel délben este akkor mi is van most BÁNK BÁNK ??
kissé felnőttem
Ja látom már boros vagy akkor azért látod rózsaszinben én is akkor ma évvége el is kezdek inni,
Sámannus
@sgl: Megértem, ha pofákat vágsz. Biztosan sokat nézed a közszolgálati tájékoztatókat, vagy a zindexet olvasod. A mai világban inkább a tájékozódni képes ember fogja megérteni mi történik körülötte. Nem hiszem hogy a baloldal ki viszi az utcára az embereket. Volt ilyen a történelemben, de véresen végződött. A magyaroknak olyan segítői vannak akik inkább fosztogatni szeretnek. A mai ellenzék mögött egy konfliktust kerülő támogatók állnak, akik képtelenek magukat megvédeni.
Ahhoz sokkal harcosabbnak kéne leni akik képesek leordítani a békemenetesek fejét. Tetszik ez neked vagy nem ilyenek vagyunk Mióta nincs katonai sorozás, az emberek mint a pondrók kerülnek minden konfliktust. Ha másképpen lenne orbánék már kétezertízben a picsájukban a gatyájukban húzták volna el ebelüket a politikából
Sámannus
@sgl: Megértem, ha pofákat vágsz. Biztosan sokat nézed a közszolgálati tájékoztatókat, vagy a zindexet olvasod. A mai világban inkább a tájékozódni képes ember fogja megérteni mi történik körülötte. Nem hiszem hogy a baloldal ki viszi az utcára az embereket. Volt ilyen a történelemben, de véresen végződött. A magyaroknak olyan segítői vannak akik inkább fosztogatni szeretnek. A mai ellenzék mögött egy konfliktust kerülő támogatók állnak, akik képtelenek magukat megvédeni.
Ahhoz sokkal harcosabbnak kéne leni akik képesek leordítani a békemenetesek fejét. Tetszik ez neked vagy nem ilyenek vagyunk Mióta nincs katonai sorozás, az emberek mint a pondrók kerülnek minden konfliktust. Ha másképpen lenne orbánék már kétezertízben a picsájukban a gatyájukkal húzták volna el a belüket a politikából
Istenakinincsen
Fejlődő ország az lehet ahol nincsenek élősködők,rabszolgatartók,kizsákmányoló geczik,strómannjaik és a sleppjük.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.