A koronavírus-járvány ellenére is erősödött a gazdaság, ezért tovább lehet növelni a béreket, tovább lehet csökkenteni az adókat és tovább lehet növelni a támogatásokat – emelte ki pénteki videójában a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.

Itt vannak 2022 legfontosabb változásai
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Dömötör Csaba az év utolsó napján, a kormány Facebook-oldalán közzétett videóban foglalta össze milyen változások lesznek 2022-ben.

Kifejtette:

január elsejétől a minimálbér 200 ezer forintra, a szakmunkás minimálbér pedig 260 ezer forintra nő, ami háromszoros növekedés a kormányzás kezdetéhez képest.

Folytatódnak továbbá a béremelések. Az ápolók keresete januártól – a több hullámban végigvitt béremelési program részeként – 21 százalékkal emelkedik.

Az orvosok is magasabb fizetésre számíthatnak. Egy három éve rezidensként dolgozó orvos átlagosan havi 788 ezer forintra számíthat, míg egy olyan orvos, aki több mint két évtizede van a pályán több mint 2 millió forintot is kaphat.

Megjegyezte:

mellettük mások is magasabb fizetésre számíthatnak. Emelkedik a bölcsődei dolgozók, a tanárok, az óvónők, a kulturális-, és szociális ágazatban dolgozók bére, mint ahogy a rendvédelmi dolgozóké és a katonáké is – sorolta az államtitkár, hozzátéve, hogy a hivatásos állomány tagjai hathavi fegyverpénzt is kaphatnak.

Dömötör Csaba hangsúlyozta:

szeretnék, ha a piaci szférában is tovább növekednének a bérek. Ezt a kormány további adócsökkentésekkel segíti. Ezért csökken a munka közterhe 17-ről 13 százalékra. A magyar vállalkozásoknak így nagyobb mozgástere lesz abban, hogyha van rá lehetőségük, akkor magasabb fizetést adjanak.

Felhívta a figyelmet, hogy 2022-ben minden korosztály számíthat plusz támogatásra. Mint fogalmazott: "egy régi adósságot" törlesztenek azzal, hogy visszaépítik a 13. havi nyugdíjat teljes egészségben. "2009-ben elvették, most visszaépítjük" – jelentette ki, hozzátéve: emellett januártól a nyugdíjak is emelkednek 5 százalékkal.

Mivel a gazdaság újra szépen erősödik, ezért jöhet a családi adóvisszatérítés is" – mondta, kifejtve: ez arról szól, hogy a gyermeket nevelő családok teljes egészében visszakapják a 2021-ben befizetett jövedelemadójukat. "Ilyen még nem volt korábban

- jelentette ki az államtitkár, hozzátéve: ez akár 50-100 ezer forintos támogatást is jelenthet.

Emellett egy másik kormányzati lépés, amelyre korábban még nem volt példa, hogy a 25 év alatti fiataloknak januártól nem kell jövedelemadót fizetniük. Ez átlagosan havi 41 ezer forint pluszt jelent

- ismertette Dömötör Csaba.

Tudjuk, hogy sok teendő van még előttünk

- fogalmazott az államtitkár, kiemelve:

mi 2022-ben is azért dolgozunk, az oltási programmal végre magunk mögött hagyjuk a járványt és mindeközben működjön, sőt erősödjön az ország és ezt mindenki érezze is a saját életében, éljen az ország bármely részén

Dömötör Csaba minden magyarnak köszönetet mondott, amiért helytállnak és helytálltak egy rendkívüli helyzetben és mindenkinek egy járványtól mentesebb új esztendőt, olyan évet kívánt, amely a "további építkezésről és gyarapodásról szól az élet minden területén".

Forrás: MTI
Címlapkép: MTI/Kovács Tamás

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
@ómió: kölcsönt csak a kínai és orosz efftársaktól vesz föl orbanisztán és azt rögvest titkosítja!
mod csak, hány éves is vagy te királyfi!? :)
simmering73
@ómió: Te ilyen hülyén fogsz átlépni az újévbe, bolsik fajgyökere? Te valami orbánjugendes bérfaszszopó vagy?
Nessy
Az államadósság, és a hitel állomány terhére! Lesz ennek böjtje! Igaz, nem hazánk nagyjainak, hanem nekünk!
ómió
@simmering73: Már a tetves bolsiságotokat is rám hazudnád? Az efftársi fajgyökereket akkor látod, bolsiék elmebetege, amikor az Internacionálétokat énekelve körülnézel a bolsi tetünyájban! A bérfaszszopók tömegében! Veled együtt!
ómió
@csak úgy...: Az viszont, olyan kölcsön, "királyfi", amiből építenek is valamit! Nem olyan, mint az efftársi volt, aféle államcsőd-elhárító, népzsebelésre okot adó!
Eladott Ország
“Csak tervünk van: a sikeres kormányzás “ ( Dömötör) Szóval már tervezik, hogy elkezdenek jól kormányozni.Tényleg itt lenne az ideje, már 11 év telt el. Az első kormányzásukkor született csecsemők ma már felső tagozatosok, az akkor vett új autók ma már réginek minősülnek, az akkor főzött lekvár már rég megpenészedett, az akkor munkába álló fiataloknak már megjelentek az első ősz hajszálai, az akkor divatos ruhák már ósdinak tűnnek, az akkori telefonokat már csak múzeumban vagy használaton kívül a fiók mélyén láthatjuk, nem siették el a jó kormányzást, na.
scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/203614611_536480084383383_7088190626961093607_n.png?_nc_cat=103&ccb=1-5&_nc_sid=9267fe&_nc_ohc=yQBRaFPOU0sAX8hJj3t&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=00_AT8coYg_YNH7ZvBfVwpfYomSc-Kn5EEj94mrSCEPECnuZQ&oe=61F341C7
MaciLaci képű Dömötör Csaba, egyem a szívét, már megint úgy hajlítja a valóságot ahogy nem szégyelli. Kiposztolta, hogy milyen alacsony a munkanélküliek száma Magyarországon, jól megtapsolta magát és most várja a fityeszesek tapsát is.
A valóság az, hogy a magyar munkanélküliségi adatok összehasonlíthatatlanok a többi ország adataival. A legtöbb országban 9-12-36 hónapig tartják számon azt a személyt aki elveszti a munkáját, így ezekben az országokban "papíron" rosszabb a statisztika. A valóságban nem.
Magyarországon ha elveszted a munkád, 3 hónapig munkanélküliként tartanak nyilván, aztán eltűnsz a statisztikából. Utána akkor sem szerepelsz munkanélküliként a statisztikában, ha esetleg továbbra is az vagy. Attól ugyan nem lesz munkahelyed, hogy már nem nem munkanélküliként vagy számontartva, viszont a statisztikát lényegesen javítja az a több tízezer munkanélküli ember, aki az adatok közt nem szerepel. A kormány üvöltözheti teli torokkal, hogy milyen jól állunk a többi országhoz képest. A magyar foglalkoztatási ráta cseppet reálisabb képet nyújt, eszerint 40 ezer emberrel csökkent a dolgozók száma a tavalyi adatokhoz képest. Érthető? A munkanélküliség nem nőtt csak a...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.