Ahogy arról korábban beszámoltunk, közösségi oldalain és tévéműsorban is beszélt Szilágyi Liliána Európa-bajnoki ezüstérmes úszó azokról a bántalmazásokról, amelyekkel apja sújtotta őt bő két évtized alatt. Liliána apja nyílt levélben reagált a vádakra. A Magyar Úszó Szövetség elnöke, Dr. Wladár Sándor teljesen megdöbbent a hír hallatán és vizsgálatot indít a nyilatkozat nyomán.

Megszólalt Szilágyi Liliána húga is az ügyben
A brit Katie Shanahan, Szilágyi Gerda és Szabó-Feltóthy Eszter (j-b) a 200 méteres női hátúszás előfutamában a budapesti vizes Európa-bajnokságon a Duna Arénában 2021. május 22-én. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Az édesapját zaklatással vádoló Szilágyi Liliána húga, Gerda hosszú levélben reagált mind ifjúsági olimpiai bajnok testvérének vádjaira, mind Wladár Sándor üzenetére – írja az Origo.hu.

Az Origó által közzétett levél itt olvasható:

Tisztelt érdekeltek! Előszőr is, Tisztelt Wladár Úr!

2021. december 30. napján megjelent nyilatkozatára ezúton kívánom jelezni, hogy élek, jól érzem magamat és nagyszerű eredmények birtokában zártuk az évet, mind az egyesület, a Stamina TK, mind én magam is.

2021. november 11 és 14 között az Országos Felnőtt Bajnokságot és az egész évet 2 darab aranyéremmel fejeztem be, egyéni csúcsaimat megdöntve. Felháborítónak találom, hogy a Magyar Úszószövetség Elnöke ezekről nem tud vagy esetleg nem akar tudni. Ahogy nyilatkozatában is kifejezte: nem tudja, hogy hol vagyok hónapok óta. Továbbá jelezni kívánom, hogy Elnök Úr soha, semmilyen okból nem keresett engem, nem is tudja, hogy ki vagyok, gondolom ezt amiatt, is, hogy az uszodában többször elment mellettem köszönés nélkül.

Ezért nem is értem, hogy hogyan mer a családi életembe beleavatkozni, anélkül, hogy ismerne engem, és a környezetet, amiben nevelkedem és aminek eredményeként hozom a jobbnál jobb eredményeket. Ezeken túl felháborítónak találom azt is, hogy mint vezető, az Úszószövetség első embereként folyamatosan lejárató taktikát folytat s rossz fényben tünteti fel mind édesapám személyét, mind az én személyemet. Ellentétben, amit Ő s Szilágyi Liliána állít, édesapám soha nem abuzált, ahogy Szilágyi Liliánát sem. Azért merem ezt így kijelenteni, mert 2003 – azaz születésem – óta ennek a családnak tagja voltam s ott éltem velük – tehát a jelzett időszakban már nagyon is tudatomnál voltam, s ha ezek a dolgok megtörténtek volna tudomással bírnék róluk. Édesapám soha nem akarta, hogy úszók legyünk.

Mindig azt tartotta szem előtt, hogy a mi álmaink és céljaink megvalósuljanak. Többek között, soha nem kívánta, hogy mérlegre álljunk, súlyunkat mérjük, illetve, hogy korlátozva együnk. Az Ő mondása: egyetek rendesen, mert energiára szükségetek van a napi feladatok elvégzéséhez.

Kérem a T. Szövetséget, hogy kis egyesületünket támogassák mivel a csapat jókedvűen, vidáman teljesít, mind a medencében mind a privát életben. Egyesületünk 10 tagja felső oktatási intézménybe jár, ami szerintem a magyar úszósporton belül csodaszámba megy. Ugyancsak ezúton is kérem T. Wladár Sándor urat, hogy rám való tekintettel (16 éves korom óta többszörös felnőtt magyar bajnok vagyok) hagyjon minket nyugodtan felkészülni a versenyeinkre, ne próbálja szétszedni a csapatunkat, melynek igencsak fontos része édesapám is.

A szörnyűségek, melyeket Szilágyi Liliána állít, hazugságok, ezt ő is nagyon jól tudja. Amikor ő kiválóan teljesített, minden nap arról álmodtam, hogy szeretném, ha én is ugyanilyen osztatlan figyelmet kaphatnék. 6 éve, hogy édesapámmal vagyok, mely az én döntésem volt, rengeteg pozitív élménnyel gazdagodtam. Ha megengedik egy pár példát fel is sorolnék. Kiváló eredménnyel érettségiztem, álmaim egyetemére sikerült bejutnom, sportban pedig országos csúcstartó, valamint háromszoros felnőtt magyar bajnok vagyok. Junior VB-n hatodik, míg ifi EB-n ötödik helyezest értem el, egyébként meg kiegyensúlyozott vagyok (amennyire egy tizennyolc éves ember lehet). Mindezt úgy, hogy hosszú évek óta Édesapám egyedül nevel engem ereje felett teljesítve, részemre minden anyagi és nem anyagi támogatást megadva.

A fenti eredményeket ezúton is jelezném a MÚSZ Elnökének, aki, mint említettem, nem is tudja, hogy úszó vagyok, ami a nyilatkozataiból is kiderült számomra. Felvetül bennem a kérdés, hogyha az Elnök Úr nem ismeri a sportolói eredményeimet, akkor a családi életemmel kapcsolatos információk honnan kerülhettek a birtokába? Talán olyan források útján, akik hosszú évek óta nem képezik a családunk részét, és nem vesznek részt az életemben? Wladár Úr tudottan nem tagja a családomnak, ezért kérem tartózkodjon a családom minősítésétől, mert egyébként megfelelő jogi úton fogok lépéseket tenni – hiszen már én is jogásznak tanulok. Felháborítónak tartom a MÚSZ Elnökének ilyen mértékű beavatkozását a családi életembe. Folyamatosan lejáratja mind az édesapám, mind az én személyemet.

Kérdésként felmerül bennem az is, hogy Wladár Sándor, aki becsmérlő nyilatkozatot tett egy volt úszónőről, amely nyilvánosságra is került, hogyan mer minősíteni ezekután bárkit is, hova tovább egy köztiszteletben álló embert, aki ebben az esetben nem más, mint az édesapám. Édesapám lejárató-kampányát, karakter gyilkosságát is felháborítónak tartom, mert Ő nem tett mást a magánéletben és az úszó sporton belül is, mint adott (sokakkal ellentétben, akik csak elvesznek). Édesapám személyiségét becsmérlő nyilatkozatok és személye ellene irányuló cselekmények, az én személyemet és a jövőképemet is sokban rongáljak. Wladár Sándor Úr tegnapi nyilatkozata, melyben az édesapám ellen folyamatban volt eljárást említi félremagyarázó, fél információkat tartalmaz, és nem a teljes valóságot tükrözi, ahogy egyébként az egész szerda óta fennálló eseménysor sem.

Tehát a T. Elnök Úrnak ekképpen is felhívnám a figyelmét az adatkezelési és személyiség jogi szabályok betartására. Félek, hogy az úszószövetség ezek után ellenem is bosszúhadjáratot fog indítani, de úgy éreztem, hogy a nyugalmam érdekében meg kellett szólalnom. Szeretném, ha Elnök Úr ténylegesen a magyar úszósport érdekeit képviselné, hiszen az úszás nem az Elnök Úr személyéből áll, hanem az egyesületek, csapatok és segítőik kemény munkájából. Megköszönném, hogyha ezt a nyilatkozatot mindenki komolyan venné, illetve nem próbálnának bele magyarázni dolgokat, melyek nem igazak.

Azért merem mind ezeket leírni, mert ahogy korábban is említettem, egyik legnagyobb büszkeségem, hogy én magam is jogásznak készülök. Záró akkordnak meg annyit, hogy el a kezekkel édesapámtól és a Stamina TK-tól, nem Statika, illetve Staminé TK, ahogy eddig a T. Elnök Úr nevezte egyesületünket, nem egy alkalommal.

Szilágyi Gerda

Forrás: Origo.hu
Címlapkép: MTI/Kovács Tamás

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
hol vagy horizont?.--erre mit mond az írónőd?...
Rizikó
Nagyon olyan színezete van az ügynek, hogy igazi koholmány és lejáratás.
Nyírfa
Ez a lány fogalmazni sem tud, ő akar jogász lenni? A jogi képviselet ellátáshoz nemcsak a paragrafusok ismerete szükséges, hanem a megfelelő kommunikáció, az anyanyelv magabiztos, kulturált használata is. Kínszenvedés volt végig olvasni ezt a levelet, amely , persze, hogy az origónál landolt. Mint a papáé.
Felmerült bennem, hogy esetleg nem is ő írta, hanem az édesapja diktálta.

Nagyon durván bonyolódik ez az ügy, sok embert fog magával rántani.
Dr. Proktor
@Nyírfa: Nem a lány írta, maximum ügyvéd apuka diktálta...
Yoda69
Ezzel azt hiszem pontot is tehetünk az ügy végére.
Nyírfa
@Dr. Proktor: Ez a legvalószínűbb, de ez még az apa első levelénél is pongyolább.
Nyírfa
@Horizont: Egy Gyarmati Dezsővel, Bara Margittal indítva. Hiába a tehetség, ha minden más hiányzik, amitől jó élni.
Nyírfa
@Yoda69: Ez inkább 2022. botránysorozatának ígérkezik.
Yoda69
@Horizont: @Nyírfa: Ugyan miert? A hug levele perdontoen felmenti az apat. Liliananak semmi bizonyiteka sincs. Feljelentest sose tett. Itt cvalami mas dolog all a hatterben
Nyírfa
@Horizont: 16.18

Azt hiszem, nem is akarom tudni, hogy a családban a feltételezett aberrációk, tévelygések meddig vezethetőek vissza. Mindenesetre illúzióromboló.
Nyírfa
@Yoda69: 16.25

Értem, tehát jogi szempontból írod. Az tény, hogy a húg tanúskodása az apa mellett, és a nővér ellen, perdöntő lehet, hacsak nem lépnek be újabb tanúk Liliána oldalán.
Nyírfa
@Horizont: Ami a négy fal között történik, hacsak nincsenek külsérelmi nyomok, lehallgató készülék stb , szinte bizonyíthatatlan. De csak szinte, mert valami mindig kiszivárog. Nincsen tökéletes bűntény, gondolom, azért, mert eleve nem bűnözőnek születünk, így a tervünkbe könnyen belecsúszik egy-egy banánhéj.
Yoda69
@Horizont: Mivel egyutt elnek igy nehezen tudna az apa leplezni a csalad tobbi tagja elott hogy abuzalja az egyik lanyat. Bizonyitani pedig annak kell aki vadol. Azt sem ertem, ha mar evek ota ez folyik Liliana szerint akkor miert csak most fordul a nyilvanossaghoz. Es miert nem inkabb feljelentest tesz, ahelyett hogy a mediahoz fordul>? Nekem ez tul zavaros.
simmering73
Várjuk ki a végét. Én nem vagyok biztos ebben a történetben. Itt valami komoly családi balhé van és apukát ki akarják csinálni.
jesz
Azt mondja Wladár, hogy ő nem tudott erről, nem is sejtette...nem a faszt nem...

Csakhát a valagát védi mindenki, mert ha bukta van, akkor a hátralévő kellemes életnek reszeltek..
Emmersson71
Szerintem valami miatt kettészakadt a család. Nem tudjuk, mi van a háttérben, mi történhetett. Úgy tűnik, anyu-Liliána és apu-Gerda szövetségek alakultak.
lampa laz
Hogy miért most borult ki a bili? A pszichológus elmondása szerint akit ilyen sorozatos bántalmazások érnek, nem tud azonnal reagálni rá, hosszú évek kellenek, h önmagában is fel tudja annyira dolgozni, h egyáltalán beszélni tudjon róla, vagy, h jogi útra terelje azt.
A kistesót biztos nem érte bántalom apuka részéről, hisz kiköpött mása az apjának. A levélke tényleg pocsékra sikeredett, egy általános iskolás is komolyabb fogalmazást ír mint ő egyetemista létére. Azt már figyelembe sem veszem, h jogásznak készül. Ha meg közös alkotói munka volt apuval, még rosszabbra az eredmény -2 jogász?-
Csizmás Kond
...szép kis családi hacacáré alakult ki...:)
Németh István
@jesz: @Emmersson71: @lampa laz: Most felmerül a kérdés > nem-e a Wladár Sándorral akar a papa aljas módon furkálódni, semmibe taposva akár két úszótehetség karrierjét, a saját gyerekei karrierjét! A két sportoló testvér, mint ilyen az apának a gyerekei akiért az apa az egyik felelős! Valamiért nagy valószínűséggel elváltak a szülők az ő dolguk és nem közügy! Azonban levél, levelek írogatása fenemód érdekes>> egy jogi képzettség nélküli, de ezt tanulni kívánó elsőéves egyetemista, bármennyire értelmes egy ilyen összeszedett levelet, valójában gyerekdednek tűnő stílus keveréssel nem tud megírni! Hivatkozva jogszabályi tájékozottságra egyben fenyegetődzni, megint csak érdekes dolog! Tehát ezt a levelet a papa írta, mert tök be van trotyizva a vizsgálattól! Mivel A Wladár Úr meg lett támadva ezért igencsak le kell folytatni a vizsgálatot - ha másért nem egyrészt az Úszószövetség tisztessége okán, másrészt a két fiatal úszó tarthatatlan lelki pressziójának mielőbbi rendezése okán!
BÁR gyanítom - csupán természetes emberi reakcióként, ha igaz a történet, ha nem - a két úszó pszichésen ki van készülve úgy, hogy belőlük élsportoló nem nagyon lesz! Köszönjük meg a szilágyi papának aki feladta a magas labdát a saját gyerekeinek, a családjának! BUÉK
Baker
@Németh István: Olvasd vissza magad! Te beszélsz "összeszedett levélről"? Kezdve azzal, hogy "nem-e" :)
vitamin51
Ezt a levelet az apuka diktálta 18 éves lányának. Minden sora árulkodó! Ilyen hosszan nem írna a lány ha magától írta volna, apuka jól felhúzta magát, eléggé idegesre sikeredett az egész védekezés.
Németh István
@Baker: te tényleg egy @Baker: vagy, véletlenül sem kívánlak eme BUÉK alkalmával degradálni, de > nem tudhatod, hogy mi az indíték egy olyan - általam vélelmezett link személytől - aki arra képes, hogy a családját pszichésen megdolgozza! Vélelmezem egy erőszakos, kíméletlen ember, aki a sikertelensége okán támad, akár minden fele, vagy amolyan fuldokló, aki csapkod összevissza remélve kimászik a maga csinálta mocsokból! Az írásom nem véletlenül csapongó, miként több embernek ugyanarról a dologról, eseményről még-többféle véleménye is lehet!
De azért BUÉK!
Baker
@Németh István: Azért vagy csapongó, mert képtelen vagy értelmesen fogalmazni :P
magyar1
Na ugyan ezt a kisebbiket megvette vagy megzsarolta vagy megfenyegette?
Németh István
@Baker: end @Baker: Az a helyzet, hogy három esszém lett díjnyertes, mégpedig a Jókai Annácska - nekem néni - részéről átadott díjról vagyon szó! Persze ezúttal egy bíráló bizottság jeleskedett megismerni írásaimat! Volt mondanivalójuk! ÉS STÍLUSA IS! De sebaj! BUÉK!!
@magyar1: Lehetséges! A kalapban benne van! Van egy mondásom >> ha ménnél szélesebb körben (periférikusan) kezdünk el gondolkozni akkor az események valószínűsítésének tükrében kevésbé érhet minket meglepetés! Számos példa igazolhatja ezt, különösen a politikai események vonalán tapasztalhatóak ilyen események. De maradjunk a mostani esetnél, amely felkeverte az indulatokat >> Ki is kezdte emlegetni Wladár Urat? Egyáltalán miért kellett belekeverni az úszószövetséget egy családi perpatvarba? Avagy nem kell foglalkoznia egy szakirányú sportszövetségnek egy élversenyzőjét zavaró életkörülmény rendezésére? Aztán te meg én, meg ő, mit tudunk a tényekről? Arról tudunk amit közölnek, arról alkotunk véleményt? Igen, de nem tudjuk a belső hátteret, az indítékokat, stb. Na nem cicomázom a témát tovább, mindenki másként csinálja..., miként másként gondolja, amihez szuverén joga! BUÉK!
Németh István
A lényeg! Ami a LEGFONTOSABB > hogy; piros lett a paradicsom nem sárga,Magyarország előre megy nem hátra; merthogy van egy szupi kormánya, az ellenzéket meg a dili rágja, el is mennek a bús csudába!
Csuhaj-la! Hej-de rü-tyű-tyű!HI-hi-hi!
magyar1
@Németh István: Igen, igazad van, de egy gyerek felnőttkorában nem mond ilyeneket a szüleiről semmilyen körülmény között - kivéve ha igaz. BUÉK!
Baker
@Németh István: büdös az öntömjénezés ;)
Yoda69
@Horizont: Ha ketten állítják, hogy nem történt ilyesmi, eggyel szemben, az azért duplán erősebb tény állítás. Főleg úgy hogy se feljelentés nem történt, se latlelet, se más tanúvallomás nincs. Igy azért elég gyenge vad. Csak arra jó hogy tönkre tegyen egy embert es egy családot. Persze ha mégis megtörtént a bűncselekmény, akkor a törvénynek le kell sulytania a maximalis erejevel.
boldog
@Pági: Érdekes, hogy csak az újabb, 10, 20 év utáni perpatvar közben jut a mamának eszébe, hogy a pénzszerzésre és bosszúra rendes okot találjanak, és ebbe mindenkit beszervezzenek a cél érdekébe. Szörnyű...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.