Minden nehézség ellenére Magyarországot nem törte meg a koronavírus-járvány – mondta a kormányszóvivő szombati videójában boldog új évet kívánva minden magyarnak határokon innen és túl.

Szentkirályi Alexandra a kormány hivatalos közösségi oldalán közzétett videóban kiemelte: a vírus nem csak az egészséget, hanem az eddig elért gazdasági sikereket, a munkahelyeket és a közösségi életet is megtámadta. Azonban minden beteget el tudtak látni, mindenkinek jut vakcina, és mára a lakosság nagy része felvette az oltást, a többség pedig már a megerősítő oltást is.

Hangsúlyozta:

a kormány intézkedéseinek köszönhetően a magyar gazdaságot növekedési pályán tudták tartani, a járvány ellenére is nő a gazdaság és a foglalkoztatottak száma.

Szentkirályi Alexandra rámutatott: a jó gazdasági teljesítmény teszi lehetővé, hogy a járvány miatti ezermilliárdos kiadások ellenére is folytatni lehessen a béremeléseket.

Január elseje béremelést hozott az ápolóknak, az orvosoknak, a rendőröknek, a katonáknak, a pedagógusoknak, a szociális- és kulturális dolgozóknak, valamint emelkedik a minimálbér és a szakmunkások minimálbére is

- ismertette.

A kormányszóvivő közölte: a gyermekes családok támogatásait nem csak megőrizte, hanem bővíti is a kormány. Februárban a gyermekes szülők családi adóvisszatérítést kapnak, és január elsejétől a 25 év alatti fiataloknak pedig nem kell személyi jövedelemadót fizetni. Az idősebbeket nyugdíjemelés, februárban pedig 13. havi nyugdíj segíti – jelezte.

Kijelentette:

a kormány a járvány ellenére is minden feltételt megad ahhoz, hogy megőrizze Magyarország biztonságát, már nyolcadik éve gondoskodik a határvédelemről.

Brüsszel újabban már nem csak a migránsok betelepítését akarja az országra kényszeríteni, hanem azt is, hogy engedjék be az LMBTQ propagandát az óvodákba és az iskolákba – mondta a kormányszóvivő. Hozzátette: a gyermekvédelmi népszavazáson erről mindenki elmondhatja a véleményét.

Magyarországnak idén aközött is választania kell, hogy megy tovább a megkezdett az úton előre, vagy visszatér a 2010 előtti kudarcos korszakhoz, amikor pénzügyi összeomlásról, munkanélküliségről, megszorításokról, rezsiemelésekről és adóemelésekről szóltak a hírek – mondta Szentkirályi Alexandra. Hozzátette: "Magyarországnak előre kell mennie, nem hátra".

Forrás: MTI

Címlapkép: Facebook

45 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Giovanni Alba
@Málna: ma, 12:39
Nem tudod miből lesz kifizetve, de szerinted nincs is jelentősége?
Nincs a közeledben egy józan, értelmes ötödikes, aki lektorálná a hozzászólásodat elküldés előtt?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Giovanni Alba
Kedvenc vesszőparipámmá kezd válni a családi adóvisszatérítés, meg a 25 év alattiak szja elengedése.
Lássuk hát: amennyiben a gazdaság teljesítőképessége lehetővé teszi az állami feladatok maradéktalan ellátásához szükséges források biztosítását, mellette lehet még osztogatni is (nyugdíj, közalk. béremelés, fegyverpénz), és még a gyermeket nevelők által befizetett szja-t is vissza lehet adni, akkor ez utóbbit eddig alaptalanul szedték be.
Nem így van?
De ha nem így van, akkor valaki valamiben nem mond igazat.
Málna
@Giovanni Alba: Miért szedték volna be alaptalanul? Erre is szükség volt eddig, hogy idáig eljussunk.
Giovanni Alba
@Málna: ma, 12:20
A 2021 adóévben gyermeket nevelők által befizetett szja-t a következő naptári év elején visszafizetik. Miből? A hitelekből, amiket innen-onnan "szereztek"?
Ha a tavalyi év elejétől befizetett pénzeket valami értelmes célra felhasználták, akkor az el van költve, a visszafizetés fedezete hol van?
Málna
@Giovanni Alba: Nem tudom, miből. Nem is látom jelentőségét.
Giovanni Alba
@Málna: ma, 12:39
Nem tudod miből lesz kifizetve, de szerinted nincs is jelentősége?
Nincs a közeledben egy józan, értelmes ötödikes, aki lektorálná a hozzászólásodat elküldés előtt?
Gazella
@Giovanni Alba: Ne vitatkozz ezzel a tapló roma románnal.. Zsirhájtól kapja a zsetont. Hogy itt nyomja a blőd süketelést
Qqberci
Ásványvizes Szandi, nem tudom, mi a bajod Brüsszellel: ott már Eresztény Józsinak is emléktáblája van!...
Málna
@Giovanni Alba: Én téged nem értelek. Állandóan olyan dolgokon aggódsz, amin teljesen felesleges. Ezt a pénzt ezek az emberek befizették az államkasszába, most pedig visszakapják. Nem plusz pénzt kapnak, hanem a saját befizetéseiket. Az, hogy az már el lett költve, és más forrásból kapják vissza, az magától értetődő. A nyugdíjjárulékodat is elköltik másra, nem teszik félre neked nyugdíjas éveidre. Mit kell ezen rugózni?
Gazella
Ne LMBTQ!! Jön az Ördög ügyvédje és rólad is elmondja hogy orgiázol rendesen!
simmering73
Január elseje nem béremelést, csak üres ígérgetést hozott.
Giovanni Alba
@Málna: ma, 12:53
Jó, rágjuk a gittet. Nem szükséges, hogy te engem megérts, én értem, hogy halovány lila elképzelésed sincsen a gazdaság működéséről, vagy pedig van, de akkor meg a narancsköd zavar meg annyira, hogy elképesztő tudatlanságról tanúskodó bejegyzéseket teszel.
A kérdésem kiemelve: ha az év végén visszafizetik az összeget, akkor miért kellett befizetni?
Vigyázat, most magas lépcső jön. Ha az év elejétől folyamatosan fizetett pénzt valamire elköltötték, de most egy akármilyen forrásból vissza tudják adni, akkor miért nem abból az akármilyen forrásból költöttek arra a valamire, miért kellett ezt a gyerekes dolgot belerakni?
Hogy ne csak kérdezzek, válaszolok is: azért kell ezen és még sok mindenen rugózni kedves polgártárs, mert itt az adófizető állampolgárok pénzérről van szó, és egyik kormányzati hajjakend se merészelje azt mondani, hogy az adófizetőknek nincsen közük az adóbevételek felhasználásához, mert igenis van.
Nem a középkorban élünk, nem jog nélküli jobbágyok vagyunk akik beszolgáltatták a tizedet, meg a kilencedet, meg az útvámot, kapupénzt, kéményadót stb. és onnantól kuss volt a nevük.
A miniszter - szolga, nem uraság, a nép szolgája. Kinevezett, jó esetben szakember, de nem megválasztott tisztségviselő. Végrehajtja a szakfeladatot, éppen úgy, mint a kazánkovács és a tetőfedő.
Az állampolgároknak joguk van az úrhatnám szolgálókat rendreutasítani.
tudode
Mi van?
.
----- Harmincöt éves kaszinókoncessziót kapott a kormányszóvivő férje és Orbán „kötélbarátja”
magyarnarancs.hu/belpol/harmincot-eves-kaszinokoncessziot-kapott-a-kormanyszovivo-ferje-es-orban-kotelbaratja-241537
------------
.
Ami Brüsszelt illeti, az ország szégyenére a Liberális Inernacionálé alelnök hasonLÓAN belerugott a EU-s Néppártba, aztán örök "győztesként,
.
----- Orbán az EU szélsőjobb vezetője akar lenni, de homofóbIÁ-val nem fog menni
hvg.hu/itthon/20210702_Orban_europai_jobboldal_homofobia
---------------------
.
Mi ebből a tanulság? Aki korpa közé keveredik megeszik a DISZnók, és
.
Az utcai harcos megete a kenyere legjavát, és még mindig nem találja a helyét!
.
Olyan BUÉK-unk lesz, hogy kezünk, lábunk összetekeredik!
Málna
@Giovanni Alba: Tartom, amit írtam, a semmin rugózol. Én ezzel nem tudok mit kezdeni, de ha neked jó, akkor csináld.
Nessy
A politikai propagandát nem lehetne legalább ünnepeken mellőzni ?
lampa laz
LMBTQ propagandát senki más, kizárólag ti idióták terjesztitek. Borsodba azt sem tudják, h mi a lófaszt jelent az az 5 betű.
Az óvodákból, iskolákból is csak titeket kell kitíltani, mert mint köztudott buzik, leszbik, pedofilok a fideszben vannak legtöbben. Ti használjátok ezeket a gyerekeket fotózkodásra, útátadásokra egyéb fideszes nemzeti népünnepélyekre. Vagy csak 'cukiskodni' beültök az ovisok közé propagandát szórni, micimackó helyett.
jesz
ez a nő kénytelen azt tenni, amivel Orbán megbízta...a férje milliárdok tömegét kapta az államtól, a nő meg hálásan viszi a szót...
Kíváncsi vagyok milyen is lesz a következő kormánytájékoztató?
Eladott Ország
Ez már olyan La Mancha lovagja szindróma. De ki a Sancho Panza? Van egy ötletem! … a felcsúti Maradona. Orbán most újabb véres csatát emleget. Folyamatosan háborút folytat nemlétező ellenség ellen.
scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/217742423_1148748978938341_4141775089939416767_n.jpg?_nc_cat=111&ccb=1-5&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=9NUHBwjYZ94AX8Lnt68&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=00_AT9-eFjFA9IdoKikPomxWc4OCQylmPtrmxSborD8BW8KGw&oe=61D62EB3
LMBTQ aktivisták szivárognak be az óvodákba, hogy nemváltásra beszéljék rá a gyerekeket! Ki a veszélyesebb veszélyesebb gyermekeink jövőjére? A kormány vagy az LMBTQ szervezetek?!
scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/218799876_1152635828549656_7772252850504918445_n.jpg?_nc_cat=108&ccb=1-5&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=ViU1w45M9p8AX90rcS0&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=00_AT98e5sPJnGiaGKZi6vYqwtZO_NXii0awi95lcfNLjgVdA&oe=61D4E575
A fidesz véglegesen elcseszett kormányzása miatt egy csípőműtétre közel másfél évet kell várni, de a fidesz szerint az a veszély..
scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/222720655_1152456488567590_7655230446224128948_n.jpg?_nc_cat=101&ccb=1-5&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=UbgEGGLsjwkAX9NyDrW&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=00_AT9W_MCkDwa5aP4vqrnsSPLsh1BxkKeouiPL4yspu_f5Vg&oe=61D61815
Minden idők legbátrabb utcai harcosa a híres kevlármanöken nem megy el Strasbourgba az EP vitára, amit a magyar pedofil törvényről rendeznek. Hihetetlen de a nyelve mindig kilóg a szájából.
scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/214346645_1142196922926880_6343220808149705620_n.jpg?_nc_cat=107&ccb=1-5&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=QAcNQNZmQOkAX_TeFLD&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=00_AT-muIdtKbb04dvDLD_CdX_sTL2nEgQ9NK1OwWY5bBfhCQ&oe=61D4ADD2
lusta
@Giovanni Alba: Ebben a mondatban minden hazugság benne van.
˝A 2021 adóévben gyermeket nevelők által befizetett szja-t a következő naptári év elején visszafizetik˝
A 2021-esév folyamán adóelőleget fizetett mindenki és a végleges öszegről 2022 máájus 20. napjáig kell elszámolni. Tulajdonképpen csak utána tudható mennyi adót is kellett a delikvensnek fizetnie.
Eladott Ország
@lusta: ma, 14:04 • Rárakták a pénzügyi terheket az új kormányra. Más farkával verik a csalánt.
CsipkeRózsa
Ez a nő a kinevezése után rögtön szerepel, a kormány újévei köszöntőjét mondja el a kormányfő, igaz őt sem fogadnám örömmel.
Áder nem elmondatja a köszöntőjét, hanem elmondja, amit szintén nem hallgattam meg.
CsipkeRózsa
@Málna: Az adóját minden ember befizette, az egy kötelező eljárás, miért kellene visszafizetnie az adóhivatalnak? Ez a visszafizetés egyes embereknek jár, a többinek miért nem?
Vagy, ha olyan jól állunk, miért nem az Áfa-t csökkentik, törvényesen, az mindenkit érintene.
Eladott Ország
Ez mind hagyján ahhoz képest, ami Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő hites urának ügyében elhangzott, aki a 35 évre (2056-ig) kiadott NER-kaszinókoncessziók egyik toplistás kedvezményezettje. Amikor arról kérdezték a szóvivő asszonyságot, hogy nem érzi esetleg aggályosnak, nem tartja erkölcsileg vállalhatatlannak, hogy ő a kormányban visel pozíciót, az ura meg közben hatalmas bevétellel kecsegtető, évi sokmilliárdos hasznot hajtó (nem elsősorban a magyar államnak, hanem saját magának) üzletet köt a kormány jóvoltából, akkor első körben előszedte a semmitmondó blablát arról, hogy azt senki sem vitathatja, hogy a magyar államnak hasznosabb és megtérülőbb lesz az eljövendő rendszer, mint amilyen eddig volt. Majd második körben a kiütéses cinizmus jegyében kioktatta a kérdésekkel provokáló újságírót: a fogalmakat teljesen felesleges keverni. Tudniillik, kapaszkodjunk, én is tegnap óta kapaszkodom:
"A jobboldali kormányzásban nincsen annak hagyománya, hogy üzletemberek kerülnek a kormányzat közelébe."
Toller Béla
Taln az ellenkezője ! Magyarország biztonsága eltűnőben, nemzetközi presztízse romokban, mindenféle tartalékai pedig kimerülőben. És akkor jön egy táncosnő, és csak azért is az ellenkezőjét állítja, minden tudás, tapasztalat, képzettség és meggondolás híján ! Elképesztő, hogy mindezt a kormány, a mindezért felelős kormány oldalán teszi ! Még kabarénak is ripacstempó !
namihami
És a kortesbeszéd egy mondatában még az újévről is sikerült megemlékeznie.
Szép teljesítmény...
Nessy
@namihami: Mennyivel jobb lett volna, ha csak annyit mond :
" Boldog újévet Magyarország! "
csipetke
Nem lehetett volna csak úgy egyszerűen boldog újévet kívánni?Nyilván a gazda kiadta,hogy mindenbe keverjenek lmbtq-s embereket,migráncsokat,Sorost,Gyurcsányt,és most újabban MZP-t. Lehet,hogy kisorsolják a csahosok közt,hogy melyiket ki mondja. Azt mondja ez a tyúk,hogy M.o.-ot nem törte meg a járvány. Ehhez vajon mit szólna a közel 40 ezer halott hozzátartozója? Merthogy itt pl járványkezelés nem volt. Kivel is lett volna?Müllerrel,és káslerrel,a két megroggyant,belassult nyuggerrel?Akik idiótábbnál idiótább dolgokat találnak ki?Az ország pedig Európa szegényháza. Nincs ezen mit szépíteni..
csipetke
@Giovanni Alba: 12:14 Most mindent hitelből osztogatnak,az szja visszatérítést is,a rendőrök fegyverpénzét, a nyugdíjasok 80 ezer ft-ját,stb,stb. Ha orbán bukik,pont lesz@ja,hogy ki és mikor,mennyi idő alatt csengeti vissza.Ha meg maradnak, lesznek olyan megszorítások,hogy a fal adja a másikat. Másképp ez nem fog menni.
csipetke
@Giovanni Alba: 13:09 Ne strapáld magad,nem biztos,hogy felfogja,sőt ahogy olvasom,nem fogta fel.De ő ezzel keresi a kenyerét,bár pénzért trollkodni gáz,ahelyett,hogy tisztességes munkája lenne. Ja,és a fiatalok,akik most szja-t kapnak vissza,mivel ez bevétel,ennek egyrészét vissza kell csengetni a kincstárba. Az osztogatás pedig svájci,és kínai hitelekből folyik
Málna
@csipetke: Te se strapáld magad, tökéletesen értettem, amit kérdezett. Nem is volt rajta mit nem érteni, épp a primitívségével nem tudtam mit kezdeni.
Fogalmad sincs róla, hogy mivel keresem a kenyerem, tehát ne beszélj ostobaságokat.
A visszakapott SZJA pedig adókedvezménynek számít, ebből következik, hogy nem kell visszafizetni belőle a kincstárba.
Szalay Miklós
Egy alapfokú gender összefoglaló:

egyvilag.hu/temakep/050.shtml

Kb annyi, amennyinek tényleg van értelme.
teuton
@Málna: Van fogalmam, te valszeg berkommentelesböl elsz, mert napi 25oraban nyalsz a fidesznek, ünnepnapokon is. DE 1 megjegyzesem van: Vannak orszagok, nyugat-europai DEMOKRACIAK (!!!), ahol nincs ilyen "matyaros" adovisszaterites! Miert? Mert nemhogy a minimalber es minimalnyugdij adomentes, hanem az afeletti összegek is bizonyos hatarig! Az elelmiszerre pedig 20%-kal kevesebb afat kell fizetni... Csak 1 kis összehasonlitas alapvetö ellemiszerre: a nemet minimaloraberböl 8-9 liter MAGYAR napraforgoolajat lehet venni. A magyarbol?
Málna
@teuton: Te egész életedben minimálbért kaptál? Vagy miért ez a mániád? Én magasról teszek rá, mivel nem annyit keresek. És értékelem, hogy nálunk nem a tanulatlan réteget jutalmazzák.
Yoda69
@csipetke: Pontosan ezert csinalja O1G, hogy ha az ellenzek nyerne, akkor megszoritasokra kenyszeritene, igy lakossagi elegedetlenkes lesz, amit kihasznal majd hogy puccsot csinaljon es visszamasszon a hatalomba.
telegdilaci
@Giovanni Alba: Hát hitelből miből másból,most is el mondhatná Kósa,és Kövér elvtárs,hogy csődközeli helyzetben van az Ország,hátha még jobban meggyengülne a semmit nem érő forintunk!
ómió
Pedig, ugye, "efftársilag köztudott", hogy LMBTQ ugyanúgy "nincs is", ahogy migráncs! Brüsszel meg abszolut!
csipetke
@Yoda69: 03:46 Sajnos simán elképzelhető...
csipetke
@teuton: 20:10 Én is ezt feltételeztem,és feltételezem,hogy abból él a bogyósgyümi,és/vagy mazochista,ha olyan helyen írogat,(gusztustalan,és kioktató modorban) ahol utálják,vagy levegőnek nézik.Ráadásul elég sok ostobaságot ír, ezért nem érdemes rá reagálni.Ha megfigyeled,a témához soha nem ír hozzászólást,hanem mindig talál valakit,akit vegzálhat. Fura egy némber...
Yoda69
@csipetke: Szerintem tuti. O1G ugy van vele vesszen minden es mindenki, ha nem o marad hatalomban. Errol a mocsokrol siman lehet feltetelezni. simicska is megmondta Orban 1 Geci.
teuton
@Málna: Hülyegyerek! Azt kell összehasonlitani, ami összehasonlithato! Ez a statisztika egyik alapja! Te kivel vagy összehasonlithato, aki napi 25 oraban kommentel? Volt egy ilyen itt, a hascsikari, neha hajnali 4töl este 22ig napi 50-100 kommentet adott le. Te vagy az, vagy ugyannak a cegnek dolgozol? Hogy miert a minimalbert hozom fel mindig összehasonlitasi alapnak? Mert abbol minden embernek meg kellene elni tudni! Legalabbis normalis orszagokban, demokraciakban, szolidaris tarsadalmakban! Ezek neked persze ismeretlen fogalmak, pedig magyarul vannak! Az allaskeresesi jarulek/munkanelküli segely sem annak jar a rothado nyugaton aki nem AKAR dolgozni (mert arra törvenyi rendelkezesek vannak!), hanem aki valami ok miatt nem tud! Az atlagbert azert nem lehet, mert MOon a dolgozok 2/3a az atlagber alatt keres! Nem CSAK EN hasonlitgatok össze, hanem pl. az energiaarakat a Nyugattal a kormany! Csak azt "felejtik el" összehasonlitani, hogy mennyi a fizetes, ill. abbol mennyit lehet ugyanabbol a termekböl vasarolni es mennyi megtakaritas marad meg a ho vegen belöle? Rendben, akkor hasonlitsuk a te fizetesed egy nemettel, ne a minimalbert! Mit "dolgozol" a berkommenteles mellett es mennyiert? A trollkodast nem lehet összehasonlitani, mert azert a nemeteknel nem fizet senki! Nehogy kifogasokkal titkolozz, en elarulom, kb. 12 euros oraberbert kapok es 90%ban en szabom meg, mikor dolgozom. Havi kb. 500 eurot tudok megtakaritani, neha meg többet is. Na most te jössz! Persze, hogy nem fogsz valaszolni... Ja, meg 1 megjegyzes: Nemetorszagban a letminimum alatt keresöknek (havi kb. 420ezer ft NETTO) nem kell sem jövedeladot fizetni, sem nem vegrehajthatok, függetlenül az eletkortol. Mi a helyzet a magyar 80ezres kisnyugdijassal? Az utolso fillerig mindene elvihetö...
Clavigo
@teuton: Ennek " román putris félkegyelműnek " ,(,Málna nevű hulladék ) ,,nem kellene magyarázkodni...
Málna
@teuton: Analfabéta! Az agyadra ment az állandó összehasonlítás és minimálbérezés.
Képzeld, nagyjából én is annyit keresek itthon, mint te ott, de én 100%-ban eldönthetem, hogy mikor dolgozom. Na, puff...:-)
teuton
@Málna: Analfabeta! Ha eldöntheted 100%ban mikor dolgozol, akkor miert vagy itt napi 25 oraban? Ja, a matek kifogott rajta... Azt meg nem arulod el mit es hol dolgozol. Talan Andersennek hivnak, vagy Münchhausennek...
Málna
@teuton: Hogy eldönthetem, mikor dolgozom és hogy itt vagyok egész nap - ebben hol az ellentmondás? Mit nem értesz, analfabéta?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.