Élete utolsó időszakában komoly anyagi gondokkal küzdött Damu Roland, aki tetemes adósságot halmozott fel. Ráadásul több kollégájának, barátjának is tartozott. Egy közismert színész árulta el nemrég, hogy Damu hat számjegyű összeggel tartozott neki írta meg a Ripost.

Milliós adósságot halmozott fel Damu Roland – fizethetnek az örökösök?

Még évekkel ezelőtt kért kölcsön százezer forintot, de sosem tudta megadni. Nem csak nekem tartozott, úgy tudom, többektől kért kisebb-nagyobb summát. Persze, a neki adott pénzt már nem tudom senkin számonkérni, elengedtem, lemondtam róla. Isten nyugosztalja Rolandot!

– mondta a kolléga.

A színész évek óta nem fizetett gyerektartást sem, négy év alatt kétmilliós tartozást halmozva fel. A Blikk egy családtagtól úgy tudja:

Damu albérletben élt, nem rendelkezett értékes ingóságokkal, ezért – noha a hagyatéki tárgyalásra még nem került sor – szinte biztos, hogy csak adósságot hagyott maga után, nem is keveset.

Épp ezért a színész özvegye, Damu Edina joggal aggódhatott amiatt, hogy a tetemes adósság az ő, illetve kislánya vállára nehezedik majd.

Kizárólag adósságot nem lehet örökölni, ugyanis az örökös csak a hagyaték reá eső értékéig felel az örökhagyó tartozásáért. Ráadásul a feleség csak akkor örököl, ha az életközösség fennáll, ellenkező esetben a gyerekekre száll az örökség. Ha a hagyaték csak tartozásból áll, az örökös visszautasíthatja, ebben az esetben az államra száll a tartozás, amely azonban szintén csak a hagyaték értékéig felel érte, vagyis nem lesz behajtható

– szögezte le dr. Neszmélyi Emil család- és örökségi jogra specializálódott jogász.

Damu Edina és a kislánya, Maja tehát fellélegezhet, adósságot ugyanis nem örökölnek, ám arra sincs immár semmi esélyük, hogy a kétmilliós gyerektartás összegét, amiért korábban még bírósági pert is indítottak, egyszer megkapják.

A lap ráadásul egy, a családhoz közeli forrásból úgy tudja, Damu Roland még Edinával töltött időszaka alatt telefonra és egyéb műszaki cikkre is áruhiteleket vett fel az asszony nevére. Ezt kötelesek kifizetni.

Az egyik szemünk sír, a másik nevet, hisz tartottunk tőle, hogy tetemes adósságot kell majd kifizetnünk annak ellenére, hogy Majácska sosem látott egy forintot sem az apjától. De sír azért, mert abban reménykedtünk, hogy a jogos követelésünket az állam érvényesíti, és legalább valamit látunk abból az összegből, amivel Roland a lányának tartozott

– mondta Katalin, Edina testvére, aki egyben a kis Maja gyámja is.

Forrás: Ripost

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Emmersson71
Ehhez elég a józan alcsútdobozi ész is ;)
jesz
mivel az adósság is örökölhető, bizony pengetni kell..
Emmersson71
@jesz: Most komolyan nem érted?!

"Kizárólag adósságot nem lehet örökölni, ugyanis az örökös csak a hagyaték reá eső értékéig felel az örökhagyó tartozásáért."

Segítek: Ha örökölsz egy 20 milliós hétvégi házat, de mellé 45 milliós adósságot, akkor visszautasíthatod az örökséget. Egyszerűen azért, mert nem rentábilis számodra. Véd a törvény!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.