Alig pár hónappal a tavaly október 23-i Békemenet után, az idén március 15-ére újabb nagyszabású vonulást hirdet a kormányhoz nagyon közeli Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA).

Minden eddiginél hatalmasabb Békemenetet akarnak a fideszesek: 700 ezer embert várnak
Kép: YouTube

Erről újévi köszöntőjében beszélt a nemzet legjobbjait tömörítő, a haladás és a magyarság felemelkedésének zálogaként funkcionáló szervezetek vezetője, Csizmadia László. 

Március 15-én, a parlamenti választások előtti kampányhajrában tehát újra Békemenet lesz Budapesten, ahová csaknem 700 ezer embert várnak. Az újabb akcióval

Brüsszel felé bizonyítani kell, itthon pedig meg kell mutatnunk az erőnket

– mondta a hvg.hu által idézett, a 444 által felfedezett videón Csizmadia László.

Csizmadia szerint a március 15-i Békemeneten az a cél, hogy kétszer annyian legyenek az utcán, mint a tavaly őszin, amikor is a finálén szerinte 340 ezer fős tömeg hallgatta Orbán Viktor kormányfőt az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződésében. Mint mondta:

Minden normalitással bíró magyar embernek arra kell törekednie, hogy a szomszédja és a szomszédjának a szomszédja is lássa, hogy mi történik Magyarországon.

Forrás: Hírklikk 
Címlapkép: YouTube

56 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gauntlet
Mi folyik itt?
Egy jogászokból álló bűnszervezet megdöntötte az alkotmányos rendet, saját magát nevezte ki törvénynek, szétosztotta az ország javait, lepaktált az ellenséggel.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
ezeknek a tahó fideszcigányoknak nem erősségük a matematika..
Macskaszem
"Minden normalitással bíró magyar embernek arra kell törekednie, hogy a szomszédja és a szomszédjának a szomszédja is lássa, hogy mi történik Magyarországon."

Ezzel egyetértek Csizmadia efftárs, szerencsére egyre többen látják, hogy mi történik Magyarországon, be is vagytok fosva rendesen. Ezen már a birkamenet nem segít. Elég volt a moslék lopós fajtátokból!!!
Gauntlet
Mi folyik itt?
Egy jogászokból álló bűnszervezet megdöntötte az alkotmányos rendet, saját magát nevezte ki törvénynek, szétosztotta az ország javait, lepaktált az ellenséggel.
Emmersson71
A másik cikknél még csak 680.000 volt!
Eladott Ország
A békemenettel ideig-óráig lehet, hogy képesek lesznek elfeledtetni az emberekkel azt, hogy hetekig az ellenzékről volt szó, de egyetlen eseménytől nem érdemes csodát várni, márpedig itt most pontosan ez történik. Mi lesz egy héttel a Békement után? Semmi. Az előválasztás eredményére viszont hónapokig emlékezni fogunk, mint ahogy arra is, hogy az emberek országszerte összefogtak azért, hogy véghez tudják vinni ezt az országos szintű eseményt. A békemenet egy központilag szervezett menetelés lesz, aminek semmi köze nincs a kormánypárt valódi erejéhez. Ha valóban ettől várják a csodát, akkor nagy pofáraesés lesz jövő tavasszal.CÖF-Nem nagyon tudom elképzelni – pedig bármit el tudok már képzelni -, hogy van ennél a szolgalelkű, ügybuzgó, csúszómászó szervilizmusnál undorítóbb, mint ami ennek a kormánypárti bérkommandónak minden megnyilvánulását jellemzi.Egyvalami van. Parttalan cinizmus. A Csizmadia-Bencsik-Stefka-Bayer-Lomniczi-Fritz és népes zenekaruk megfelelési kényszeres nyálcsorgatása van. Továbbra sem érthető, de talán a CÖF-CÖKA tagsága és az őket nagyvonalúan pénzzel tömő gazdák és szurkolók meg tudják magyarázni azt a kérdést (legalább maguknak), hogy miért fontosabb tudniuk a magyar embereknek, ha egy civil szervezet Sorostól kap 7,2 millió forintot, mint az, hogy egy álcivil szervezet közpénzből kap fél milliárdot. Merthogy változatlanul igaz: Soros ügynökei összesen nem kaptak annyi támogatást, mint ez a kivénhedt munkásőr-tagozat, amelyről sokat tudna mesélni a Dobtáras Stefka Pista, Bencsik András munkásőrrel együtt. Nem engedhetjük meg hogy az ellenzék visszahozza a demokráciát szarunk az emberek nyomorára Mi jól élünk a mutyi milliárdokból és az emberek nyomorából!
scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/51721759_559604257852819_7130925482765189120_n.jpg?_nc_cat=107&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=mSzDwrpqeJwAX_EEGlc&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=00_AT8UmFGTF_oPwYRO7vq0jCeKTKnu62DmBjhBjVKKefuT5g&oe=61F7443D
simmering73
Ne csinálj magadnak semmiféle bálványszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön vagy a föld alatt a vízben vannak.
2Móz 20.4
tudode
A testbeszéd is beszédes!
.
Úgy hűzódtak/nak el a zemberek őszentségétől mintha LEPrás lett volna/lenne!
.
---- „Menjünk innen, de gyorsan”: Nem szerették Orbánt Göncz temetésén
mandiner.hu/cikk/20151107_menjunk_innen_de_gyorsan_nem_szerettek_orbant_goncz_temetesen
-----------------
.
----- A mellébeszélésről fecseg az, akinek szavak szintjén "Nekünk az emberek a fontosak"
.
m.facebook.com/orbanviktor/posts/10158762986321093?comment_id=1518690714983978
-------------------------
.
Veszélyhelyzetben, járvány idején a zemberek nem fontosak annak aki a nagybetűs nép között egy bazi nagy nulla!
JAJMÁR
Összevissza vannak be...ijedve!
Meg is van rá minden okuk, akár fogják a keresztet, akár nem, de szerintem nagyon fura képet vágnak.
laja70
Lesz az a lengyelekkel meg a románokkal együtt hetvenezer is!!!
Eladott Ország
Lopunk csalunk segget nyalunk, mert mi fideszhívők vagyunk. Goebbels hagyományait követik, a fasiszta propaganda nagykönyvéből tanultak. A békemenet is egy álcázott fasisztoid alakulat, ráadásul a CÖF nem más, mint állami, értsd közpénzen kitartott álcivil, valójában futószárra kötött Habonyista osztag, lelki kútmérgezők, csahos gyülekezete. Bizniszegyesület, kifizetőhely, vazallusoknak/csinovnyikoknak és pártkatonáknak. Kicsit olyan, mintha az ÁVH lenne újraélesztve, báránybőrbe bújtatva. Fideszes kulturkampf..
uploads.disquscdn.com/images/8f2d4831aeb2e3a853951d102700c025ac8b53f58a02bc476c8090568a8d753c.jpg?w=600&h=398
Csizmadia: A fidesz sikereit is vegyék tudomásul vagy kilépünk az Unióból
scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/134983006_111170370875414_5295425835482408806_n.jpg?_nc_cat=108&ccb=1-5&_nc_sid=9267fe&_nc_ohc=W50TkExlQawAX9NcMkd&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=00_AT99yNtYOU9H2EiHzNjoDuiCWHT1h9OXwzBwt96CDeOsZA&oe=61F664EC
Ez a kettő a leggyilkosabb méreg amit valaha is láttam...
scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/166710001_4335037203190828_8406523985969011032_n.jpg?_nc_cat=108&ccb=1-5&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=WlBs5OinkNwAX899nSY&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=00_AT8iKR5iwju5sSX-85G97Sy5KeJYZzPf76Tod7h6n1GP3w&oe=61F65691
teuton
En nem banom, tölem akar 2 millioan is lehetnek, aztan nehany hettel kesöbb a valasztaskor mar min. 20%kal kevesebben lesznek a covid miatt, Hulljon a fergese!
Nessy
Bájos, amikor a volt jól kereső elvtársak osztják az észt Brüsszelnek, meg nekünk , akik párton kívül voltunk, és vagyunk ma is!
lusta
@Emmersson71: Ha a Rákay gyerekre bízzuk, akkor lesznek itt 2 millióan, vagy még többen is.
Én előre szóltam.
dr. prédikátor
a fitymasz számolása szerint lesz az húsz milla is!!!
verőce21
Az idei választás elvesztésének feldolgozása a baloldaltól igen kérdéses lesz...
Ezúttal azt is el kell viselniök, hogy végleg a politikai sūllyesztőbe kerūltek.
Sámannus
Szerintem, ha ki akarjátok húzni a gyufát szervezzetek csak. Le rendezzük egy nap alatt ki a hunyó.
RonaGyuri
Számlálás és számolás, mint komoly dilemma

már a mennyi az annyi is kétséges, na de, hogy firkászék még számolgatnak is

A Párt hűséges önzetlen és önkéntes hívei a Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) bejelentette, hogy „Alig pár hónappal a tavaly október 23-i Békemenet után, idén március 15-ére újabb hasonló, vonulást hirdetnek”.
Csizmadia szerint a március 15-i Békementen – amelyet tehát a parlamenti választás kampányhajrájára időzítenek – az a cél, hogy kétszer annyian legyenek az utcán, mint a tavaly őszin!
Amihez hozzáfűzte, hogy „340 ezer fős tömeg hallgatta Orbán Viktor kormányfőt”, amit többen dekódoltak 680 illetve közel 700-ként.
Sokat elmond, hogy hozzáfűzte: „Minden normalitással bíró magyar embernek arra kell törekednie, hogy a szomszédja és a szomszédjának a szomszédja is lássa, hogy mi történik Magyarországon”!!!
Ja csak szólok; ha már gyűnnek egyúttal regiszrálhatnának is igazolandó, hogy valódi személyek! =))
verőce21
@sgl: Ezt a sok fasságot te is székből tolod?
Gazella
@bakcsubakka: isten szóljon belőled!!
volvós
Álmodozzatok csak buzi f@szkalapok PRIDE Kft seggriszáló tetvek ...
telegdilaci
@bakcsubakka: Aljas férgek,elfogyott az adófizetők pénze amiből rajtunk élősködtök,milyen jellemtelen aljas Emberek vagytok,hogy a saját nemzetetek ellen uszítatok,kiálltok egy korrupt,tolvaj kormány mellett,gondolom van az a pénz ami miatt képesek vagytok lejáratni magatokat! be vagytok Fosva ha Orbán megy kiesik a csecs a mocskos pofátokból,nem kaptok több lóvét,ahelyett hogy a szegény rászoruló Magyar Embereket,támogatná Orbán az ilyen gyalázatos élősködő gazemberek helyett!
ómió
Na, azért majd az Andrássy úton is összejön majd párezer efftárs!
Feró25
Azért ilyen idióta ország nincs még egy ahol a kormány mellett vonulnak normális országban a kormány ellen mennek,mert nem jól mennek a dolgok.Ezek a birkák meg azért vonulnak mert nagyon jó nekik az ha kilopják még a szemüket is.
kissé felnőttem
hát ha még igérni sem tudnának ??? de hogy kit érdekelnek? azt ugyan a kutya sem méri fel közpénzen ?
buszozni? satőbbí lekvár egy szintársulat .
kissé felnőttem
@sgl: naiv vagy se pénz se tv rádio sajtó és ki fogja lelövetni magát ? nenesitsd meg ? ja hőbölgés vedd aminak akarod az elképzelésnek itt és ma meg évek óta esélye sincs. Akkor kellett volna amikor az elsőt elkövette meg a másodikat meg a 987 iknél épp most tart megállitod??? NEM akkor tán a gipsz jakab tól várod vagy az ördögtől? ne álmodozz az unió is ludas, de oda folyik ám a pénz az itteni befektetőktől ,Mercedes Audi stb 6-700 ezret kizárnak a szavazásból??? és akkor még a
1 milliós lesz a trükkös túristákból??? MAX.: NYELHETSZ
fergeteg
1 millióan leszünk. Nem kérünk a liberálfasiszta tolvaj összeverbuvált neomarxista baloldalinak mondott
elllenzéki bandából.
Nemzetáruló senkik gyülekezete egy vérkomcsi és egy teknővájó cigány vezetésével.
Hajrá Fidesz !
csak úgy....
tavaszra leellenek a birkák ,ha sok lesz a bárány és a vendégbirkák is mennek,akár lehetnek is 700 ezren! :) remélem fideszék bírni fogják takarmánnyal és fuvargöltségekkel a nagy bulit..,ha csak egy ezrest számolok birkánkét,persze ha ök ebbe akarnak befektetni..
fergeteg
BUkik a bal most is. Nem kell a balos katyvasz.
Nemzet,vallás,család, apa-anya kell. Nem szivárványos buzi gender politika.
fergeteg
Gyurcsány elvtárs ! Nem kell elmenni !
A süllyesztőbe maradtok itthon. Csak most már a betonba lesztek döngölve ami 90-ben nem sikerült
most meglépjük.
Nessy
Erről jutott eszembe: Egy a jelszónk, tartós béke/menet/ , állj közénk és harcolj velünk...
Ha nem a fejeket, hanem a lábakat számolják, meg lesz a millió is! Majd több buszt indítanak szerte Európába , városnézésre invitálva az embereket ingyen és bérmentve! Apropó! Nem akarják a "bűnös város" helyett mondjuk Debrecenbe tartani??
Nessy
@lusta: Kormány rendezvény esetében nincs!
Istenakinincsen
Békemenet?Ez?Fogalomzavarokkal küzd a fideSS.Oké elfogadom,de túl sűrűn van és inkább össze kéne vonni egy jó hosszú,eddiginél hatalmasabb(minimum1000km) menetelés legyen és ne jöjjenek vissza,mert ez inkább"tatárjárás"vagy birkamenet mint békemenet.
Peller Anikó
@Nessy: Lehetne a Hortobágyadton plé. Vagy a Mariana árokban.
Nessy
@Peller Anikó: Inkább a második! A Hortobágy a négylábú marháké, Nem a menetelőké!
Istenakinincsen
@KisTehen: Ne aggódj!Nem foglaljuk el a helyedet.Itthon maradunk,menjetek jó messzire és soha ne gyertek vissza!
Istenakinincsen
@KisTehen: Te hülye vagy.?Mi az hogy rátok???Szerinten én egy rátok vagyok te szerencsétlen!
Bennem még nem csalódott senki,ennek ellenére én már sokmindenkiben csalódtam.
Eladott Ország
@sgl: január 2., 07:41 ♦ CÖF - Nem nagyon tudom elképzelni – pedig bármit el tudok már képzelni -, hogy van ennél a szolgalelkű, ügybuzgó, csúszómászó szervilizmusnál undorítóbb, mint ami ennek a kormánypárti bérkommandónak minden megnyilvánulását jellemzi. Egyvalami van. Parttalan cinizmus. A Csizmadia-Bencsik-Stefka-Bayer-Lomniczi-Fritz és népes zenekaruk megfelelési kényszeres nyálcsorgatása van. Továbbra sem érthető, de talán a CÖF-CÖKA tagsága és az őket nagyvonalúan pénzzel tömő gazdák és szurkolók meg tudják magyarázni azt a kérdést (legalább maguknak), hogy miért fontosabb tudniuk a magyar embereknek, ha egy civil szervezet Sorostól kap 7,2 millió forintot, mint az, hogy egy álcivil szervezet közpénzből kap fél milliárdot. Merthogy változatlanul igaz: Soros ügynökei összesen nem kaptak annyi támogatást, mint ez a kivénhedt munkásőr-tagozat, amelyről sokat tudna mesélni a Dobtáras Stefka Pista, Bencsik András demokrata munkásőrrel együtt. Nem leszünk gyarmat, legyünk kínai gyarmat 2014 – 2021! Le Cloonyval. Követeljük a Nesspressó betiltását!
scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/181784000_2246308012170000_533995664260374654_n.jpg?_nc_cat=103&ccb=1-5&_nc_sid=b9115d&_nc_ohc=d80pBmAoAJYAX9MQRT-&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=00_AT9cn15k5rqqBJ37EcQa5OKAwyvaD2YSiQQyMJJllKwifg&oe=61F9C0A4
Minden idők békemenetje. Az utcai harcos.
scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/178498092_123068666550568_576242951404866657_n.jpg?_nc_cat=101&ccb=1-5&_nc_sid=825194&_nc_ohc=KNm2PHYS-WwAX9aEuYj&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=00_AT-E6Qp3u1gwUJXb0T1Tud7ZhVS1wP605F5IMob_ARr0gw&oe=61FB2A6E
Eladott Ország
"Valóban van miből osztogatni? A CÖF büszke arra, hogy a semmiből teremtettek egy új Magyarországot. Ezt jó tudni, hiszen nekem fogalmam sem volt arról, hogy a CÖF vezeti az országot. Szerintük most van miből költeni, hiszen mindent helyretettek a Gyurcsány-Bajnai vészkorszakot követően, amikor is mindenkinek rosszabb volt, mint ma. Azt nem tudom, hogy van-e fogalmuk arról, hogy a költségvetései hiány óriási, hitelből adakoznak a választások előtt és az államadósság folyamatosan növekszik, jelenleg 42 ezer milliárd forint, mely rekordszintnek számít . Ez lenne a siker jele?"
kolozsvaros.com/rovidek/valoban-van-mibol-osztogatni/
Eladott Ország
Békemenet és ami mögötte van. A közpénzen odabuszoztatottak jó része egyrészt azt sem tudta, hogy miért, másrészt azt sem tudta, hogy hol van?! A FIDESZ szavazóinak többsége ebből a rétegből áll! - videó
www.facebook.com/Orb%C3%A1n-Magyarorsz%C3%A1g-nem-a-ti%C3%A9d-400650230398466/videos/b%C3%A9kemenet/270655181646961
Istenakinincsen
@KisTehen: Kezdem érteni.Vagyis én vagyok a ti,te meg a mi,illetve ti többesszámban tik a mi meg mink?
Új fogalom:TIMI...egész jó:)
De hol vannak ők?
Új betüszó egyszerűsitve:TE+ÉN(TEHÉN)...nemkicsi.Mindenki bennevan:én te ő mi ti ők.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.