Hol sok a karc, kevesebb a fény címmel posztolt a Facebookon Gyurcsány Ferenc, aki ebben a posztban is kijelentette, hogy vagy Márki-Zay Péterrel győznek, vagy senkivel.

"Vagy Márki-Zayal győzünk, vagy senkivel" – Gyurcsány helyretette az elégedetlenkedőket
Kép: YouTube

Vagy a hat ellenzéki párt győz, vagy a Fidesz. Vagy Márki-Zay Péterrel győzünk, vagy senkivel. Lassan meg kellene érteni.

- jelentette ki, és persze megérti, hogy innen vagy onnan nézve, mindenkinek lehet megjegyzése. De ezek egy pont után nem fontosak.

És eljött ez a pont.

- jegyezte meg.

Tudja, nincs könnyű dolga annak, aki a magyar nyilvánosságból akar tájékozódni. Elfogadja, hogy időnként nem lehet nem megszólalni felelős közembereknek.

De írom, mi, akiket képviseletekkel bíztatok meg, tisztességes erőfeszítést teszünk azért, hogy jó megoldásokat találva győzelemre vigyük a polgári, európai Magyarország ügyét.

- húzta alá.

Szerinte most segítene, ha többen értenék ezt a sokszor gyötrő belső küzdelmet is, és csendesen támogatnák közös ügyüket.

Forrás: Facebook
Címlapkép: YouTube

95 hozzászólásarrow_drop_down_circle

sveikukac
Oké! Márki Zay nem tökéletes. Mert - persze - Orbán, az...
Itt és most valóban csakis a tökéletes egység, egy irányba húzás ad lehetőséget a mostani gyalázatos rezsim leváltására.
Aki ezt - az ellenzéki oldalon - képtelen felfogni és követni, az kössön követ a nyakába, és irány a Duna!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
kissé felnőttem
hát tudd marad a mondatod másik fele, itt már zaj leszerepelt mindenkit aki él és mozog megalázott kinek kell még ha profi is
jesz
...vagy senkivel...

MZP helyett Kerpel-Fronius Gábort akarom...olyan tekintete van, mint senki másnak
Béla333
Most jól beszélt/írt a Feri!
Persze senki sem érzi úgy, hogy neki szólna a feddés, hiszen nálunk mindig a másik a feketeseggű...
Tehát: egy szekeret tolni, mindenkinek!
verőce21
Ugyan Fery, azt hiszed, nem emlékszik több millió ember a 15 évvel ezelőtt történtekre?
Ne reménykedj, bukni fogtok, rühes kommunisták!
sveikukac
Oké! Márki Zay nem tökéletes. Mert - persze - Orbán, az...
Itt és most valóban csakis a tökéletes egység, egy irányba húzás ad lehetőséget a mostani gyalázatos rezsim leváltására.
Aki ezt - az ellenzéki oldalon - képtelen felfogni és követni, az kössön követ a nyakába, és irány a Duna!
sveikukac
@verőce21: @verőce21: Ha nem tudod, melyik frakcióban ül messze a legtöbb volt kommunista, előbb tájékozódj, s csak az után nyilatkozz!
Pálinkás Pál
akkor senkivel...erre a köcsögre, a biciklis buzeráns komájával, ugyanúgy nem szavazok, mint a csúti cigányra..
drrotf
@verőce21: Mi volt az a most elmúlt 11 évhez képest.Az idei választáson a hatalmon levőket kel elsősorban megítélni.Az hogy a 12 évvel ezelőtti politikai helyzetben és gazdasági viszonyok között mi volt nem biztos hogy összehasonlítási lap lenne a mai helyzet megítélésénél.
Emmersson71
@Béla333: Nekem szól, vállalom! De akkor sem adom a szavazatomat még egy álkeresztény jobbernek!!!
Eladott Ország
Pálinkás Pál
@sveikukac: mennyivel egyszerűbb lenne a két megosztó trágyát../ maki meg a zöldbuzi / eltakarítani, máris nem lenne széthuzás..
Németh István
Hülye barom magadat tedd helyre, de leginkább a szemétre! - a pereputtyoddal együtt! te moslék!
verőce21
Makizaj-jal sem győztök...
Éppen te javasolgatsz te kígyó aki ötmillió románnak nevezted székely testvéreinket?

Menj a bolgár teheneddel patán karolva balra el...!
sveikukac
@Pálinkás Pál: Tisztelem mindazok véleményét, akik ugyanezt teszik az enyémmel... (Nem azt írtam: elfogadni, csak tisztelni! A többit majd meglátjuk. Csak polgárháború ne legyen a végén!!!)
bencemacska
@verőce21: ma, 11:42
"... bukni fogtok, rühes kommunisták!"
De hogy' beszélsz te a regnáló ME-ödről és az édesapjáról!!!
Pálinkás Pál
@sveikukac: pedig afelé haladunk...ugye nem hiszed hogy orbán átadja békésen a hatalmat?..
Emmersson71
@KisTehen: Tudod, azt mindig elfelejted, hogy a 6 párt egyezett meg abban, hogy akit választanak, az képviseli az ellenzéket.
A választó nem írta alá ezt! Pláne a 2. körben...
Emmersson71
@KisTehen: Ez miért is szempont a tekintetben, hogy én nem szavazok MZP-re?
Én 6 PÁRTRÓL beszéltem.
karma1
@Emmersson71: Nem neki adod. Nem mzp-re szavaztok aprilisban, hanem a 106 kepviselore, - ahol mind a 106 korzetben van most 1- fideszes meg 1 eros elleneki osszefogasos. (na meg a sok apro g..ci, int pl a szanyi tibi,a ketfarkuak, meg egypar ilyen szennyes kis fidesz-orbit. De ok nem lesznek mervadok.) Miniszterelnokot csak az ujonnan megvalasztott 106 kepviselo fog, ott viszont az egysegesen fellepo ellenzeki szovetseg lesz a jelolo, mert szinte mindenhol az o embereik a fo megvalasztottak. (a ME jelolo valasztas elso fordulojaban lehetett rajuk szavazni).
Ugyhogy mindenki menjen el szavazni - listara, a helyi szavazokorzet ellenzeki osszefogasos kepviselojeloltjere.
Nem finnyaskodni, szavazni - ott mzp a listan sem lesz - ezt kene minden duzzogonak megertenie vegre! Tan tobbet kene olvasni magarol a szavazasrol, illetve a hivatalos reszerol.
Eladott Ország
@Emmersson71: ma, 13:05 ♦ Ha nem mész szavazni, azzal a fideszre szavazol! Pedig a tét nagy: Ázsia vagy Európa! Diktatúra vagy demokrácia! A bűnöző román cigány és bandájánál nincs rosszabb, ha ez a banda marad az EU-tól egy kannyit nem kapnak és a rolót lehúzhatjuk! Az EU-ból előbb utóbb kidobnak, bár Orbánéknak ez a céljuk!
karma1
@Emmersson71: akkor neked ugy latszik, jo lesz tovabbra is orban. Az ellenzek gyozelme kizarolag nagy reszveteli szam mellett fog eldolni: aki otthon marad, orbannak dolgozik. Ez csak puszta matek.
Azert olvass hozza, kerdezd meg a keruletedben az ellenzeki kepviselot, hogy hogy is mukodik ez - el fogsz csodalkozni.
karma1
@Emmersson71: Nekem totalisan mindegy, hogy ki gyoz aprilisban Magyarorszagon, mert nem otthon elek, nem az en penzemet lopja a maffiaja, de az osszes rokonomnak, ismerosomnek megmondtam, hogy ki lesznek tagadva, ha nem mennek el a valasztasokra. (Tuntetesekre is elmennek, ha kell, ez sem gond - de nem lehet kifogas az, hogy tavasszal megyek a kertbe gyumolcsfat permetezni, mert szep az ido. Majd utana mehetnek, - reggel le lehet adni a szavazatokat.)
Nessy
Csak ne beszéljen annyi ostobaságot. Szóljanak már neki !
Macskaszem
@Emmersson71: Rátok épít Orbán. Meg persze a birkáira. A távolmaradás legalább olyan hasznos neki, mintha rá szavaznál.
Németh István
@Macskaszem: @KisTehen: @sveikukac: @karma1: olyan egysejtű kukacok vagytok, hogy a lótetű amikor felfal benneteket hányingert kap! Nem szégyellitek a pofátokat a Magyar nemzet ellenes dumátokkal, mik vagytok ti segg-giliszták?
vacsi
Márki Zayt Kanadából mozgatják! Jó lenne az nekünk?!
Macskaszem
@vacsi: Orbánt meg Kínából. Abban mi a jó nekünk? A lélegeztetőgépeken, meg a kínai oltáson buktunk 300 milliárdot. Ehhez hozzájön a kínai vasút 2000 év múlva megtérülő költsége, meg a kínaiegyetem, amit kínai kölcsönből építünk Kínának. Ez mind baromi jó nekünk. A hülyék szerint.
Emmersson71
@karma1: Nem nagyon befolyásolja az életemet..csak rühellem :)
Ahogyan MZP-t is!
Emmersson71
@Eladott Ország: Ti még hisztek a mesében...
percsi
@Eladott Ország: Felesleges ezeknek bizonygatni, tudják ők is, hogy kik voltak a 2006-s zavargások sötét alakjai.
Némelyikük talán ott is volt.
Keményen megdolgoznak a pár forintjukért, elég egy-egy értelmetlen mondat, azt zsebben a pénzecske. Filléres csicskák! A gyermekeik-unokáik miattuk fognak rabszolgasorsban élni!
Macskaszem
@Emmersson71: Ez egy derék hozzáállás: nagy ívben leszarom. Ennél azért többet néztem ki belőled. Úgy jársz te is, mint az a bizonyos, aki mindig csendben maradt, mikor elvittek valakit, mert ő nem volt érintett, aztán mikor ő került sorra, nem maradt senki aki tiltakozhatott volna.
Emmersson71
@Macskaszem: Az ember belefárad...nagyon unom a töketlenséget.
Pálinkás Pál
@karma1: ha az ellenzék magas részvételi arányt akar..tüntesse el a makit, meg a biciklis marhát...e kettő miatt százezrek nem fognak elmenni szavazni../ én sem / így igazad lesz..orbán valószínűleg marad..
CsipkeRózsa
@verőce21: 11:42

Csak nem kurkásztad őket?!
CsipkeRózsa
@Pálinkás Pál: A területeden induló ellenzéki képviselőre szavazz.
Pálinkás Pál
@CsipkeRózsa: nem megyek szavazni...melyik részét nem érted ,hogy amíg ez a két nyomorult az ellenzéki politika része, addig az én szavazatom elveszett számukra...
RonaGyuri
@verőce21: Hájfejű barom, te inkább arra emlékezzél, hogy az imádott dagadt félistened mit művelt az Astoriánál!! =))
Macskaszem
@Pálinkás Pál: Értjük, inkább orbán.
CsipkeRózsa
@Pálinkás Pál: Az elveszett szavazatod Orbánra szavaz.
Pálinkás Pál
@CsipkeRózsa: az a baj..hogy nem csak az enyém,hanem több százezer emberé..valóban megér ennyit ez a két buzeráns az ellenzéknek?..
Pálinkás Pál
@Macskaszem: ez hülye duma...főleg hogy a maki köcsög változtatott játék közben a szabályokon..
Béla333
Sem idő, sem akarat nincs arra, hogy leváltsák Márki-Zay-t és szerintem nem is kellene. Mert abba gondoljon bele minden ellenző, hogy:
1./ Márki-Zay megkapta a többség szavazatát, ezért lett ő a közös jelölt.
2./ Micsoda ütőkártya lenne a maffiózók kezében, ha most (a választás előtt cca 3 hónappal!) az ellenzéki pártok kimutyiznának egy újabb közös jelöltet. Tuti bukás lenne.
3./ Az elszámoltatás programja, a korrupcióellenesség programja, a tisztább közéletre való törekvés, egy inkább szakértői irányultságú kormányzás nagyon is kívánatos a legtöbb ellenzékinek.
4./ Ha megint, újra és újra elbaltázzuk, akkor meg mindenki fogja be a lepénylesőjét, hiszen:
"„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba…”
mult-kor.hu/20100906_az_eredeti_szechenyi_az_igazi

Tehát nincs más hátra, mint előre!
Macskaszem
@Pálinkás Pál: Te olyan fafejű tudsz lenni bazmeg. Főleg az oltással meg Márki Zay-al kapcsolatban. Foggal körömmel véded a hülyeséged.
Eladott Ország
@Pálinkás Pál: ma, 15:12 ◘ A bűnöző román cigány és bandájánál nincs rosszabb! 2022-ben eldöntheti a magyarság, hogy tovább süllyeszti Magyarországot a fidesszel, a keleti feudális szegénységbe + szégyenbe, vagy nyugati jóléti demokráciát választ, magasabb életszínvonallal. Nem is olyan sokára, 2022 a TI napotok lesz, cselekedj okosan.
scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/255376763_4449887335092234_5188695820178972362_n.jpg?_nc_cat=100&ccb=1-5&_nc_sid=666b5a&_nc_ohc=GXtGZECjN8AAX-35lCD&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=00_AT9TnVPcO9KUclAzM3mKvXmLAVLOfQrDborZpdnNDs59sA&oe=61D8CFF1
Pálinkás Pál
@Eladott Ország: nem kell győzködni...de amíg maki van, sok szavazat elvész..
Pálinkás Pál
@Macskaszem: ohó,...azért az esetek zömében nekem van igazam, általában...sok mindent megmondtam jó előre a covid hisztivel kapcsolatban is...és sajna azt hiszem ,most is ez lesz...makival bukás...mensd el, választás után megtárgyaljuk..
Eladott Ország
@Pálinkás Pál: Ahogy te is hozzá állsz biztosan. Nincs is jobb a kipcsak ( azeri, kirgiz, türk ) életnél.
Pálinkás Pál
@Eladott Ország: a megoldás egyszerű, makit elzavarni...
Macskaszem
@Pálinkás Pál: Egy csomó ember meg a Gyurcsány családtól irtózik. Akkor az ő szavazatuk vész el. Ilyen alapon nyakunkon marad a puhos épletfogytig.
Pálinkás Pál
@Macskaszem: ott van jakab...az szerintem egy kompromisszum lenne...
verőce21
A Fidesz is bízik abban, hogy MZ/X - az ellentmondásos kommunikációjával - meghozza számunkra az újabb kétharmadot!
simmering73
Márki-Zayal. Ez a firkász se vett részt a nyelvtanórán az általános iskolában. Ezt úgy írjuk, hogy vagy Márki-Zay-val vagy Márki-Zay-jal. Nem tudom hogy ejti a nevét. Lehet ő sem.
simmering73
@KisTehen: Ha az államcsődre hajazunk és arra, hogy a nép fölfalja őket szőröstül bőröstül, akkor mindenképp jöhet a fidesz fináléja.
karma1
@Macskaszem: 13.43-ra. Ezert dobta be orban a fidelitasosokat, mert nagyon jol ismerte mzp-t - nagyon jol tudta, hogy iszonyuan megoszto lesz, es ez le fogja amortizalni az ellenzeki osszefogast. De meg nincs minden veszve - viszont ahogy irod, az az igazsag: aki otthon marad, az mind orbannak kedvez az alacsony reszvetellel! A 18-as valasztasokat is az a 46 % passziv otthonmarado dontotte el, akik nem mentek el szavazni. (Aztan persze nekik volt legnagyobb a pofajuk, hogy "naugye, mi megmondtuk, hogy vesziteni fog az ellenzek!" Hat persze, ha ok otthon maradtak es nem mondtak el a sajat velemenyuket!?)
karma1
@Emmersson71: Felnott ember vagy, azt csinalsz, amit akarsz. Csak eppen akkor elveszted a jogodat arra is, hogy itt orban ellen dudorogjel, hiszen amikor lehetett volna egy szavazattal segiteni a megdonteset, akkor sehol sem voltal. Tudod, penztartol valo tavozas utan reklamacionak helye nincs!
karma1
@Emmersson71: 14.28-ra: Hat elegge ellentmondasos vagy! Eddig en is azt hittem, hogyha valaki, akkor Te elmesz a vegsokig, es amit meg lehet tenni ver nelkul, azt megteszed. Csak aztan a kesobbiekben ne keress bunbakot, hanem nyeld le orban minden elmebetegf donteset, torvenyet, hiszen ha most marad, akkor minimum 2030-ig marad is. Mitol menne? Az, hogy kulfoldon (is) utaljak- allatira nem zavarja, mert gyakorlo elmebetegkent nem is meri fel, hogy mit csinal. (A kornyezete meg elegge beszari es nyereszkedo, hogy parazitakent kihasznalja ezt a szitut).
Mondom, ha ugy dontesz, hogy nem mesz el szavazni, nem orbannal szursz ki, hanem sajatmagaddal, a gyerekeddel meg az unokaiddal. Tudod, a gyerekek nagyon igazsagosak, es egyszer fel fogjak tenni Neked a kerdest: "Miert hagytad, hogy igy legyen?" Na, akkor nem szeretnek a helyedben lenni!
percsi
@Pálinkás Pál: "ha az ellenzék magas részvételi arányt akar..tüntesse el a makit, meg a biciklis marhát...e kettő miatt százezrek nem fognak elmenni szavazni../ én sem / így igazad lesz..orbán valószínűleg marad.."

Szerintem hülyeség. El kell menni szavazni, aki nem megy, az a fid-t erősíti. Ha vityát akarod továbbra is, akkor ne szavazz, vagy rászavazz, egykutya! Mindenki tudja, hogy a Netes szavazással bunda történt.

Az ellenzék nem fidesz, nem egy ember mondja majd meg, hogy mi hogyan legyen.
A Márki nem lesz megmondó ember, több ellenzéki párt közösen fog irányítani, neki még pártja sincs és nem is lesz. Szerintem nem lesz az ellenzék élén.
division
@Pálinkás Pál: A coviddal nem igazán van igazad, Orbán győzelmét meg nem nagy kunszt megjósolni ilyen töketlen ellenzék mellett. Ami viszont tény, hogy aki nem szavaz, az utólag már ne is reklamáljon.
percsi
@Pegero: De igen! Gondolom az írásaimból jöttél rá, a szivar csak másodlagos. :-))))
Emmersson71
@karma1: Ha valóban figyelted volna a bejegyzéseimet, pontosan tudnád, hogy nincsen gyerekem, tehát unokám sem :)
És utánam az özönvíz ;)
Már lexarom...
Emmersson71
@karma1: Mindig megmarad a jogom, amíg nem teszik kötelezővé a választáson való megjelenést - amit évek óta mondok!
Csak azért, mert nem szavazok, még jogom van kritizálni az épp hatalmon lévők tetteit és döntéseit!
Peller Anikó
@karma1: Ezt tessék osztani nyomik,

"Nem mzp-re szavaztok áprilisban, hanem a 106 képviselőre, - ahol mind a 106 körzetben van most 1- fideszes meg 1 erős ellenzéki összefogásos (na meg a sok apró geci, mint pl a szanyi tibi, a kétfarkúak, meg egypár ilyen szennyes kis fidesz-orbit, de ők nem lesznek mérvadók.)

Miniszterelnököt választani csak az újonnan megválasztott 106 képviselő fog, ott viszont az egységesen fellépő ellenzéki szövetség lesz a jelölő, mert szinte mindenhol az ő embereik a fő megválasztottak (a ME jelölő választás első fordulójában lehetett rájuk szavazni).

Úgyhogy mindenki menjen el szavazni

- listára, a helyi szavazókörzet ellenzéki összefogásos képviselőjelöltjére.

Nem finnyáskodni, szavazni - ott mzp a listán sem lesz - ezt kéne minden duzzogónak megértenie végre!"
Peller Anikó
@Emmersson71: De szavazol, köszönjük. Te nem vagy hülyepál.
kereső
@Emmersson71: 11:27 Helyette javasolnék egy/két/há/négy ... Unicomot. Karácsonykor János napot is ünnepeltünk,és mert János barátunk kedvence, vettünk neki az új barista/kávés/ unicum itókából. Nagyon iható.:)))))))))
Peller Anikó
@KisTehén: gyorsan leis lájkoltad magad, fasza, de nem gondolom, hogy értenéd a magyarázatot.

Gyurcsány tisztességes ember, nem cigány. Együtt indultak és ehhez tartja magát. És nem nyomja a mak izét. Csak vele szövetségben indultak, bár hiba volt. Mert szövetség akár az ördöggel is, bárkivel aki le akarja váltani a gecit. De a makizé nem akarja vagy csak nem képes felfogni hol a helye. Mivel a makizét ti nyomtátok fel a létrán de ezt úgy tűnik senki nem mondta meg neki.
RonaGyuri
@Peller Anikó: 12:08 ennek/az ilyen gügye fajtának - nem véletlen Orbán-alfél függése - érthetetlen a korrekt viselkedés! =))
karma1
@KisTehen: Az elveim miatt nem szavazok: szerintem masoknak sem szabadna, aki nem otthon el, es nem egyutt tolja a szoporollert a tobbi kulizo magyarral. Lenne eppen cimem, de nekem itt orszagon belul kene felrepulni 1200 kilometert Wellingtonba, ami azt jelenti, hogy elotte egy nappal fel kene mennem, hogy idoben leszavazhassak, akkor viszont egy ejszaka szallodaban, majd vissza talan meg aznap repcsivel. Igy biztos, hogy nem fogok legalabb egy ezrest kidobni, plane, hogy nem is biztos, hogy lehetove teszik-e a szavazast? Fideszes a magyar konzul - neki aztan nem erdeke, hogy megkonnyitse annak a kb. 2800 magyarnak az eletet, akik itt elnek.
Nem, nem szavazok - ez nem az en eletem mar! (Egyenlore a magyar allam tartozik 28 ev otthon befizetett nyugdijammal, amibol eddig egy fillert sem lattam, a papirjaimat idoben beadtam, viszont azt a par munkahelyet meg a kitelepulesemet megelozo kozel 20 ev egyeni vallalkozos idom alatt ledolgozott idot SE tudjak osszeszedni.
Magyaran: akkora kupleraj van otthon, mint ide Lachaza...:(
Emmersson71
@Peller Anikó: Ha nem szavaz valaki, az is véleménynyilvánítás! Ehhez pont nem hülyének kell lenni.
Emmersson71
@kereső: A Tesco hozott Barista Unicumot. Borzalmas! Ahogyan a szilvás is. Csak is az eredeti :)
Eddig egy ajándékukkal fogtak meg, abból később rendeltem is..ez a Peroni 0,33-as sör. Ajánlom!

bevasarlas.tesco.hu/groceries/hu-HU/products/2004020254983
RonaGyuri
@KisTehen: ismét jól demonstrálod, hogy nem csak nagy, de nagyon nagy marha vagy!
kereső
@Emmersson71: Ismerem. Francia honban ittam a világosból- eredeti olasz gyártmányút.
kereső
@Emmersson71: Na, de nem az itóka a lényeg- hanem a szavazás. Mert van közös felelősségünk az országunk, a hazánk iránt. Ez nem mindig kellemes- de,ha már ezek a görények ilyen helyzetet teremtettek, hogy csak is és kizárólag "egy a tábor, egy a zászló" módjára lehet szavazni-semmiképpen nem nevezném ezt demokratikus és szabad választásnak- akkor, ezt kell tenni.Az enyémek/a családom/, is haza jönnek a kinti ismerősiekkel egyetemben, nem bohóckodnak a külképviselettel. Mert nagyon akarják a változást, mert Ők már "belakták" Európát és nagyon is látják a különbségeket. Szóval, aludj még erre a "lexarom" -ra egyet-kettőt.
Emmersson71
@kereső: Én európai polgár vagyok. Ez az ország nem sokat adott nekem. A vezetés változása nem sokban befolyásolja a pénzügyi helyzetemet, így az életemre is leginkább "közérzetileg" hat :)
Viszont az elveim fontosaik!
Nem szavazok sem bigott, sem megélhetési keresztény-konzervatív senkiháziakra! Dobrev kiesésével elúszott az az értékrend, amit még támogatni tudok.
kereső
@Emmersson71: Nem rá szavazol. Szavazol egy hatpárti koaliciós jelöltre, és egy hatpárti listára. És, ha a hatpárti listát Dobrev Klára vezeti??? Vagy Jakab Péter? A hat párt állitja a listát!!!
Emmersson71
@kereső: Azzal MZP-t segítitek a miniszterelnöki bársonyszékbe.
Nem tudsz meggyőzni.
kereső
@Emmersson71: Nem biztos! De, ha úgy is lenne, hat párti koaliciós kormány alakul- és ott nem játszik, hogy tiszták/nem tiszták- mások lesznek az erőviszonyok. Nincs egyeduralom- hanem a hat párt programjának végrehajtása.Mert hiába akarja MZP megtartani a jelenlegi fideSS program jó részét- a nálánál jóval szociálisan érzékenyebb DK, és Jobbik ezt nem fogja engedni.
kereső
Na akkor a fideSS-esek külön! kivánságára, még egy kis Gyurcsány ( a patás):
"Nem kampányszöveg lesz ez. Azt nem engedte a Kapitány.

Csak gondolkodom.

Azt talán szabad.

Mert egy ilyen Magyarországot szeretnénk.

Szabadot.

Mi. Hatan. És nem heten.

Sokszínű sokaság vagyunk. Így is.

Sőt, igazából hazudtam.

Nem vagyunk szépek.

Gyönyörűek vagyunk.

Győzni is fogunk.

Így. Hatan. És nem heten.

Kérditek: Feri, miért?

A válaszom világos. És egyszerű. Talán ismerős lesz.

Nem tudjuk 12-15 embernél többen körül ülni azt az asztalt. Nem tudjuk. Ennyi tehetségünk van, gyerekek.

Ehhez pedig épp elég pártunk van már. Hat. És nem hét.

Ezt a Kapitánynak is elmondtam. A szemébe. Egyenesen.

Hogy már elfelejtettük, milyen autófényezőnek lenni.

Azt is megmondtam a Kapitánynak, hogy vigyázzon ránk.

Hatunkra. Nem hetünkre.

Hogyan?

Például, hogy mindenkinek lehet megjegyzése.

De ezek egy pont után nem fontosak.

És eljött ez a pont.
Tudom, nincs könnyű dolga annak, aki a magyar nyilvánosságból akar tájékozódni.

Elfogadom, hogy időnként nem lehet nem megszólalni felelős közembereknek.

Úgyhogy kérem a Kapitányt, hogy teremtsen békét.

Csendet.

Rendet.

Különben nem tudjuk megváltoztatni Magyarországot.

Csendesre.

Rendesre.

Európaira.

Polgárira.

Mint amit Szent István akart.

Meg Ady.

Meg Márai.

És Bibó.

Aztán Nagy Imre.

És persze Göncz Árpád.

Ők hatan. És nem heten.

Szóval változtatni kell Magyarországon.

Különben tudjuk, mi lesz? Legalább magunkat kérdezzük meg, a hétszázát. Így.

Vagy talán Orbán Viktor fogja megváltoztatni a csapatával?

Vagy C változat: nem történik semmi. El lehet még így egy darabig lébecolni.

Igen, diktatúrában is.

Amit persze lebontunk.

Különben önkényben élünk majd.

Megint.

Tudom, hogy nekem ezt könnyű mondani. Tudom. Ne vágjátok mindig a képembe. De csak azért érdemes.

Élni kell.

Főzni. Európaiként szuvidolni.

Csak azért is...
kereső
Bruce Springsteent hallgatok mostanában. Fantasztikus. Harcos ő is. Szelíd harcos. Éhes szívű. Ahogy mi is. Mi hatan. És nem heten. Akik csapatot vezetünk.

A Kapitánynak nem kell hát újabb csapat. Elegen vagyunk.

És pont európaiak. Pont elég európaiak.

Akik nem akarnak harcba menni.

De muszáj. Kell.

Egyszer. Utoljára. Egy csatába. Vagy háborúba.

A francba is, mibe is akkor? El kell indulni. Tudni kell, hogy mit akarunk csinálni."

/Gyurcsány F./
Béla333
Elég irritáló itt kilométeres Gyurcsány idézeteket idetenni...
Nem lehetne ezt a békesség kedvéért hanyagolni?
Csak ezt az egy mondatán úgy mélyen elgondolkodik az ember: "Tudni kell, hogy mit akarunk csinálni." és máris 1000 kérdés merül fel vele kapcsolatban, az elmúlt évekről/évtizedekről...
Így ne bőszítsük egymást! Pls.
bencemacska
@percsi: január 3.,23:23
"Mindenki tudja, hogy a Netes szavazással bunda történt."
Én nem tudom, csak akármennyit gondolkodom, erre a következtetésre jutok.
Nem tudom elképzelni, hogy ez az aHang tudtával történhetett volna. Ha a megkerülésükkel, akkor meg miért nem tiltakoztak?!
De ez a hirtelen szavazatszám ugrás nem tiszta nekem!!!
percsi
@bencemacska: Nekem sem tiszta, én arra tudok gondolni, hogy mivel a fid. retteg Gyurcsánytól (ha nem így lenne, nem költene rá milliárdokat), sameszait rávette a Net-s szavazásra. Márki csak így tudta legyőzni Klárát. A sátras szavazók messze magasan Klárára adták le szavazatukat.
bencemacska
@percsi: ma, 12:16
Legmesszebb menőkig egyetértek a véleményeddel.
OV határozott, fidelitas végrehajtott? Ezzel az aHang mentesül is!
verőce21
MZ/X, mint egy elszabadult hajóágyú olyan pusztítást végzett a csoportosulásukon belül...!
Ekkora csapást még Orbán sem tudott volna közöttük végrehajtani...! :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.