Az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó: megvalósult a bírák és az ügyészek béremelése! – írta az igazságügyi miniszter keddi Facebook-bejegyzésében.

Nagy bejelentést tett Varga Judit: 60 százalékos béremelést jelentett be
Kép: Facebook/Varga Judit

Miniszteri kinevezésemkor ígéretet tettem egy átfogó bérrendezésre, amely a jól teljesítő magyar gazdaságnak köszönhetően 2022-re be is következett

– fogalmazott Varga Judit, aki ma már gyermekeivel kampányolt a Békemenet mellett.

Közlése szerint a három ütemben történő illetményemelés eredményeképpen három év alatt összesen több mint 60 százalékos béremelésre került sor.

A döntés közel háromezer bírót és kétezer ügyészt érint, akiknek illetményalapja így mára 566 660 forintra növekedett

– tudatta.

2020. január 1-jétől a bírák számára átlagosan 32 százalékos, míg az ügyészek számára 21 százalékos illetményemelés valósult meg, mellyel egy szintre hozták fizetésüket. 2021-ben a 2020-as illetményalap 12 százalékával, idén pedig további 13 százalékával emelkedett a bérük írta a miniszter.

Magyarország előre megy, nem hátra!

– zárta Facebook-bejegyzését Varga Judit.

Forrás: MTI
Címlapkép: Facebook/Varga Judit

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Rizikó
Először a tisztogatást kéne elvégezni!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
simmering73
Nem ezek a bírák és ügyészek fognak ítélkezni az ügyetekben. Kár a pénz beléjük.
Qqberci
"Magyarország előre megy, nem hátra!"

Te meg, Nyuszó, elmész a 3,14csába!...
Rizikó
Először a tisztogatást kéne elvégezni!
csak úgy....
@Rizikó: bizony a buksidra ráférne egy alapos tisztogatás! :)
Rizikó
@csak úgy...: Mindjárt jön a gazdád és hazavisz! Addig csak bégess!
csak úgy....
@Rizikó: gyere és taníts meg ,te bégetö birka!
tothjani
A nettó bér 2010-óta 2,2 szeresére nőtt a levonások pedig ötszörösére, az igaz úgy lenne ha a levonások is csak 2-3 szorosára emelkednek, vagyis a mostani 67 ezer forint helyet 39 ezret fizetnénk ami háromszoros emelés.
jesz
hát nem tudom...egy bírónak vajon mi lehet a véleménye erről a fantasztikus 60% ról?...így egyben jól hangzik, de felaprózva már nem annyira..

Az a jó a bírákban, ügyészekben, hogy sérelem esetén nem lázonghatnak, nem zúgolódhatnak, de még csak nem is morgolódhatnak...ezt szereti bennük Varga.
Rizikó
@csak úgy...: Mekegjél hangosabban, aztán vissza terelnek legelni!
kulabombaafityiszre
@Rizikó: ma, 06:15
Hiába akarsz oroszlánnak látszani akkor is a mihály bírkája vagy aki mindig más után megy.
Pedig aki mindig más után megy nem lát mást csak seggeket.Vágod,mihály bírkája.
Rizikó
@kulabombaafityiszre: Többet mekegsz, mint amennyit bégetsz. Meglásd, megköt a gazdád!
Rizikó
Először tisztogatni kéne a bírói karban a bűnmentegető, libsi érzékenyítettek között. Aki pedig a törvények szerint látja el a feladatát, annak duplájára emelni a pénzét.
Ideje van már a rendtevésnek!
Béla333
"Miniszteri kinevezésemkor ígéretet tettem egy átfogó bérrendezésre, amely a jól teljesítő magyar gazdaságnak köszönhetően 2022-re be is következett"

"Összesen 4,25 milliárd dollár (jelenlegi árfolyamon: 1253 milliárd forint) értékben bocsátott ki 10 és 30 éves futamidejű dollárkötvényeket a magyar állam szeptember 14-én – közölte az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). A magyar állam egy nap alatt még soha nem bocsátott ki ekkora adósságot – emlékeztetett az ügyletről beszámoló Portfolio.hu."
hvg.hu/gazdasag/20210916_allampapir_deviza_eladosodas

Megy a hazudozás, ezerrel!
Pálinkás Pál
ez nem ment meg titeket ribi...statáriálisan lesztek tárgyalva..mint csau...,remélem...
kissé felnőttem
és a fedezet is megvan rá ? ja szép igéret marad akár a pedagógusok meg a rendőröké
vacsi
@kissé felnőttem: Tévedsz! Ők megkapják!
kissé felnőttem
miért is már a 2022 év is jól teljesitett ? hová siettünk ? még csak jan. 06 van vagy miről regél a jucus hol még az év vége ???,360 vissza van ám!
Clavigo
@vacsi: orosz,kinai hitelből .? Vagy majd összedobjátok ezt is " sárga csekken "..???:):):)
Nils Holgersson
Oda kell is! De, mi a fasznak??? Jobban vannak így is fizetve mint az orvosok... Pedagógus meg kap 10%-ot? Röhej!
telegdilaci
A Bírók eddig is jól meg voltak fizetve,nem véletlenűl,próbálja egy ismerős Bíró lebeszélni az ellenzékre szavazó ismerőseit,hogy ne menjenek el szavazni mivel úgy is az ellenzék győz,na ez aztán a legalja gusztustalan undorító!
Peller Anikó
@Nils Holgersson: Azért, hogy kussoljanak.
CsipkeRózsa
Ez a kijelentése az elmúlt időre vonatkozik. Már ott vannak, nem ezután kapják meg, csak eszükbe juttatja.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.