A legkevésbé sem érzékelhető, hogy a járványhelyzet javulna Magyarországon, ezt bizonyítja, hogy kedd reggelre is 2429 új koronavírus-fertőzöttet igazoltak az elmúlt 24 órában, valamint 83-an elhunytak.

Rossz hírek Budapestről: jövő héten berobban az 5. hullám
Kép: pixabay

A szakemberek pedig újabb rossz hírrel szolgálnak, meglátásuk szerint a járvány már a jövő héten berobban Budapesten, és ezzel kezdetét veszi az ötödik hullám.

Ezért már nem a delta, hanem az omikron-mutáció lesz a felelős. A hét végére, nagyjából péntekre eléri a korábbi, delta-hullám magasságának felét, és valamikor a jövő hét során meghaladja a delta-hullámban elért magasságot Budapesten

– mondta Vattay Gábor, az ELTE járványügyi modellezéssel is foglalkozó szakembere az RTL híradónak, hozzátéve, hogy vidéken néhány hetes csúszással indulhat az ötödik hullám, amelynek érkezését a szennyvízben található koronavírus örökítőanyagának emelkedése bizonyítja.

A vidéki településeken először a megyeszékhelyeken, utána a kisebb falvakban két-három hét késéssel jelenik meg ugyanaz a hullám, amely már a jövő héten nagyon látható lesz Budapesten

– tette hozzá Vattay Gábor, akinek a nézeteit Zacher Gábor, a hatvani kórház főorvosa is osztja.

Mészner Zsófia gyermekinfektológus arról beszélt, hogy aki átesett egy fertőzésen, az nem valószínű, hogy rövid úton, pár héten belül megint meg tudna betegedni ugyanattól a koronavírus-fajtától, ám miután újabb és újabb variánsok jönnek, az új mutációk ellen már nem véd igazán a korábban lezajlott, másféle koronavírus-fertőzéssel szerzett védettség.

Forrás: rtl.hu
Címlapkép: Pixabay

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Rizikó
Milyen járvány az, amelyikbe annyian halnak bele, mint az influenzába?
C_3PO
Az még egy kicsit korai! Január vége felé...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.