Megszüntette a hűtlen kezelés, hivatali visszaélés és pénzmosás gyanújával indított nyomozást a győri Audi-földek ügyében az ügyészség, arra hivatkozva, hogy „a cselekmény nem bűncselekmény”.

Borkai-ügy: Megszüntette a nyomozást az ügyészség az audis földek ügyében

Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Borkai Zsolt akkori győri polgármester adriai luxusjachtos botránya kirobbanása után tettek többen is feljelentést a korábbi győri ingatlanügyletek miatt, mivel a feltételezések szerint Borkai kompániája húzhatott hasznot az Audi győri gyárának bővítéséből.

Az ügyészségi határozat megállapítja, hogy az önkormányzat az adásvételnél a rá vonatkozó vagyonkezelői szabályok szerint járt el, így büntetőjogilag nem róható fel, hogy a többségi tulajdoni hányadot megtestesítő ingatlanrészt nem vásárolta fel és törekedett magasabb áron továbbadni.

A nyomozás kiterjedt Borkai Zsolt gyerekének, Borkai Ádámnak havi egy millió forintos fizetésére, amit a valós tevékenységet nem folytató Akonia Kft. ügyvezetőjeként kapott 2016-tól. Itt az ügyészség úgy találta, hogy a cég rendelkezett pénzügyi műveletek bevételeivel, ami főként kamatbevételekből és árfolyamnyereségből származott valamint a társaság alapítójától kapott kölcsönt és értékpapír értékesítéséből befolyó bevételeket élte fel.

„ A lefoglalt dokumentumok alapján Borkai Ádám vonatkozásában olyan adat, tény nem állapítható meg, amely a hűtlen kezelés tényállásának megvalósulását alátámasztaná”

– szögezte le az ügyészség, amely megvizsgálta a Borkai család vagyonát is.

Forrás: 24.hu

Címlapkép: MTI/Krizsán Csaba

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Majd aprilisban ujranyitjuk az akatakat. borkai ezt nem uszhatja meg.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
lusta
A boltban egy csoki elvétele ellenben már súlyos bűncselekmény.
csak úgy....
@sgl: majd a választások után azt is megszüntetik..,most köll még nekik a nagy hühó a semmiért!
tudode
Má miért?
.
Azé, mert a trottyos gatyás EGYEDURALkodó aszonta:
.
----- HATVANPUSZTA - Az Orbán uradalom központja (részletek)
www.youtube.com/watch?v=RIlBviINVvU
----------------------
.
Ma már nem az a nóta járja, hogy "hazudtunk reggel meg este, hanem az, hogy zabravetyi 4+14 éve, miközben orrba, szájba hazudgálnak, megFŰszerezve karaktergyilkolászással:
.

---- Fiúk a bányában az Orbán család vállalkozásai - .
www.es.hu/cikk/1999-08-06/oszabo-attila-vajda-eva/fiuk-a-banyaban.html
.
""""Orbán Viktor miniszterelnök családja Fejér megye jelentős vállalkozói közé tartozik. Az édesapa, Orbán Győző és az öcs, ifjabb Orbán Győző jelenleg három társaság tulajdonosai, amelyek a Vértes hegység környékén négy, a zalai dombságban pedig további egy bányát működtetnek. Az Orbán család gazdasági tevékenysége része az úgynevezett megfigyelési ügynek is: tudomásunk szerint a Simicska Lajos és Kövér Szilárd nevével fémjelzett Fidesz-közeli cégek (Quality Invest Rt., Centum Kft.) a kilencvenes évek elején fontos szerepet játszottak a miniszterelnök családi vállalkozásainak felfutásában""" (...).
--------------------------
.
Cudar világ lett azzal, hogy az ügyÉSZSÉG is egy sunyi félművelt, kaparjkurta paraszt hokizsebéből kandiKÁZIK ki, a rendőrség pedig gyermek vallató szobát adott át
.
----- Lehet-e gyerekbarát egy vallatószoba?
index.hu/belfold/2012/02/14/gyerekbarat_kihallgato/
----------------
.
Az sem semmi -- többek között az, annak érdekében, nehogy elcsóriKÁZZÁK a cápák elől a szajrét, hogy
.
---- Lázár: Közmunka mellett nincs idejük lopni az embereknek
hirtv.hu/ahirtvhirei_adattar/lazar-kozmunka-mellett-nincs-idejuk-lopni-az-embereknek-2443748
------------------
.
Röhögörcsöt lehetett kapni akkor is, amikor megGYŐZTÉK a zembereket, hogy
.
---- 1,7 milliót keres, de 47 ezer Ft-ból megélne Zsiga Marcell
www.youtube.com/watch?v=Oyx0rouaDZU
-------------------
.
A "fasza gyerek építgetve" a történelem...
Cucika
Hát persze fideszessel szemben nem is mernének semmit tenni. Különösen, ha az országot károsítja - az meg nem is bűn. Ha ellenzéki polgármester lett volna már 1millió miatt is ráhúzták volna a vizeslepedőt.
nezelodo
@Cucika: Amikor a felcsutkai polgi széket kellett üressé tenni, hogy a Lölö beleülhessen, törvényt alkottak, hogy ne lehessen polgi akinek bármilyen csekély köztartozása van. Ezt a törvényt, miután arra az egy polgira alkalmazták, hatályon kívül helyezték! Pedig érdemes lett volna valamennyi polgármesternél és közhivatalt betöltőnél végig vizsgálni. Ja hogy sok fideszes polgi és mások is fennakadtak volna a rostán?
ómió
Mártha efftárs "luxusjachtos dicsősége" meg, ugye, él és virul!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.