Az N1TV Youtube-csatornáján futó műsorában értekezett a Szilágyi Liliána-ügyről Havas Henrik.

A jogász végzettséggel is rendelkező újságíró két dolgot emelt ki:

az édesapa válaszlevele roppant gyanús, mert szerinte egy 18 éves lány nem ír ilyet.

A másik megállapítása az volt, hogy Liliána sokkoló fotói beállított képek (ez eddig sem volt titok, hiszen egy korábbi kampányhoz készültek).

Havas Henrik: óriási hibát követett el Szilágyi Liliána a "kamu, beállított fotók" használatával
Fotó: Facebook/Szilágyi Liliána

Havas szerint óriási hiba volt ilyen illusztrációt használnia az úszónőnek, 

mert ezzel a saját igazát hitelteleníti.

Szilágyi Liliána múlt szerdán tett közzé egy Facebook-bejegyzést, amelyben édesapjával szemben súlyos vádakat fogalmazott meg. Az apa válaszlevelében mindent tagad, és dr. Szilágyi Zoltán mellé állt Gerda is, Liliána húga.

A Magyar Úszó Szövetség vizsgálatot indított az ügyben.

Forrás: Youtube/N1TV

52 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
@jesz: @sgl: Mielott elkezditek Havast ekezni, azert remelem, tudjatok, hogy bauko eva 2 millio forintot kapott Havas lejaratasaert, es mivel Havas az igaza teljes tudataban perre is vitte az ugyet - azt a pert megnyerte bauko ellen?
Es ez a vesztegetes nem is volt titok a celeb-berkekben, mert ezutan a coming out utan bauko sehol, senkitol sem kapott tobb teves szereplesre felkerest! Nehezmenyezte is ezt, pedig mar meztelen kepeket kozoltetett le a bulvarsajtoban - hasztalanul.
Havast, mint embert nem nagyon csipem, mert pokhendi, nagykepu, de ami a szakertelmet illeti,az megvan neki!
Egyebkent en sem ertettem, hogy miert kellett kitenni ezeket a kepeket, es miutan megcsinalta a "nagy bejelentest", miert tartotta fontosnak kijelenteni, hogy o ezt az egeszet nem azert csinalta, hogy BARKINEK (gondolom, itt az apjara gondolt) bajt okozzon!
Edes Istenem, hat akkor miert jottel elo a sztorival? Mert azt tudnod kellett, hogyha a jolmeno ugyved apadrol ilyeneket allitasz, akkor az mar masnap elveszti a klienturajat, meg sem varva, hogy az allitasod igaz vagy nem? Egy eletre hazavagtad az apadat, es az anyadrol se festettel tul pozitiv kepet, mert az allitasod azt jelenti, hogy az anyad asszisztalt - felelembol, vagy mas megfontolasbol, ki tudja?, majd a rendorseg kideriti - ehhez az egeszhez!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
magyar1
Lehet, hogy a Gerdát nem kényszerítette szexre avagy megfélemlítette vagy megzsarolta, pénzt ígért?
jesz
Havas már csak tudja...ő szakértő az ilyen pina ügyekben...
Az ő jelzava: megveszlek muckám, mi egy nyalás ára?
human
Száz százalékig biztos vagyok benne, hogy Liliánának nem az volt a célja, hogy az embereket becsapja valami kamuképpel. Azt hitte mindenki számára nyilvánvaló, hogy ezek beállított stúdióképek és csak illusztrálják azt amin keresztül ment. Ő már ebben a technológiai világban nőtt fel. Számára ez egyértelmű volt.

Az egy dolog,hogy én egyből vágtam a képekről, hogy illusztrációként tehette be Liliána. Azt is mondhatnám, hogy csak a vak nem látja, hogy ezek stúdióképek. Nekem mondjuk annyi előnyöm van, hogy dolgoztam már képekkel, videókkal és nyomdában is jártam párszor. De elhiszem, hogy sokan azt hitték ezekről a képekről, hogy egy bántalmazás után történtek, mert nincs szemük hozzá. Pont ahogy azt is elhitték az emberek, hogy az az óriásplakát képe is valóban a határon készült amin az ellenzéki vezetőket ábrázolják drótvágóval a kezükben a határkerítésnél. Elhiszik az emberek, mert nem értenek hozzá.
jesz
@human: ok. Ezt havas nem érti(mert nem akarja)
time-shift
Igazat adok Havasnak ebben.
Akinek a testi és lelkinyomor után tud viccelni, manipulálni ezzel, az szerintem nincs annyira összetörve.
Megtervezett.
Az anya megbízásából?

Az van skacok, hogy a vád nem áll meg bemondásra.
Lehet, hogy a cél érdekében keményen kezelte a lányát, és elcsattant egy-két atyai pofon, de senki nem tudja (még), hogy menyire van ebben benne az anya keze - bosszúból.
Hány év telt el azóta...
Pálinkás Pál
@human: ezek ócska, demagóg képek, semmi közük a valósághoz..,pont ezért hitelteleníti az egészet..
Istenakinincsen
Ez egy egyszerű történet egy családban.Hogy fog kiderülni az igazság?Ki-kinek hisz alapon szavazással?
Valaki ott tűzközelben biztos ismeri a szürke valóságot.
...és ez csak egy családi viszály.
Németh István
A havas az orrát a seggembe üsse be! Ne a más dolgába, pláne nem egy tőle idegen eseménybe!
time-shift
@Horizont: "Azonban nem kell megijedni, nem történt erőszak a királyi család körein belül, Katalin hercegné fotóját egy családon belüli erőszak elleni kampányban használták fel. Egy számítógépes program segítségével eltorzították az arcát, hogy felhívják a figyelmet a bántalmazott nők helyzetére."

Hát, nem tudom...
Nem ismertem eddig egyik felet sem ebben a történetben...
Rockxy
a havas ottvót, érti és tuggya.
a havas másokról mindent tud és néha elis mongya.
karma1
@human: Szamomra is kontraproduktiv volt ez a kep-egyuttes - egy atlagos ember illusztracio nelkul is el tudja kepzelni, mit jelent az, ha egy eros ferfi megveri a sajat lanyat.
karma1
@jesz: @sgl: Mielott elkezditek Havast ekezni, azert remelem, tudjatok, hogy bauko eva 2 millio forintot kapott Havas lejaratasaert, es mivel Havas az igaza teljes tudataban perre is vitte az ugyet - azt a pert megnyerte bauko ellen?
Es ez a vesztegetes nem is volt titok a celeb-berkekben, mert ezutan a coming out utan bauko sehol, senkitol sem kapott tobb teves szereplesre felkerest! Nehezmenyezte is ezt, pedig mar meztelen kepeket kozoltetett le a bulvarsajtoban - hasztalanul.
Havast, mint embert nem nagyon csipem, mert pokhendi, nagykepu, de ami a szakertelmet illeti,az megvan neki!
Egyebkent en sem ertettem, hogy miert kellett kitenni ezeket a kepeket, es miutan megcsinalta a "nagy bejelentest", miert tartotta fontosnak kijelenteni, hogy o ezt az egeszet nem azert csinalta, hogy BARKINEK (gondolom, itt az apjara gondolt) bajt okozzon!
Edes Istenem, hat akkor miert jottel elo a sztorival? Mert azt tudnod kellett, hogyha a jolmeno ugyved apadrol ilyeneket allitasz, akkor az mar masnap elveszti a klienturajat, meg sem varva, hogy az allitasod igaz vagy nem? Egy eletre hazavagtad az apadat, es az anyadrol se festettel tul pozitiv kepet, mert az allitasod azt jelenti, hogy az anyad asszisztalt - felelembol, vagy mas megfontolasbol, ki tudja?, majd a rendorseg kideriti - ehhez az egeszhez!
Katalina62
@sgl: a képekkel kapcsolatban igaza lehet, és ez az írása szerintem, korrekt!
Katalina62
@karma1: nálad a pont! Attól független hogy igaz- e a történet vagy sem!
Katalina62
@karma1: nálad a pont! Attól független hogy igaz- e a történet vagy sem! Havas Henrik nem mindig szimpatikus, de itt most az!
Aki Én
@Németh István: És te mit csinálsz éppen, elmebeteg? Volt már olyan, hogy normálisan mondtál valamit, bármit? Arra képtelen vagy, mi?
simmering73
Első perctől kezdve nem hiszem, hogy ez a történet úgy igaz, ahogy ez a nő előadja.
Aki Én
Akinek nem jött le az első pillanatban, hogy ezek figyelemfelkeltő illusztrációs fotók, az valamit nagyon benézett.
Az a baj, hogy ezt és hasonló ügyeket ennyire a nyilvánosság elé kell tárni, mert különben sok esetben semmi nem történik.
Nekem az is fura, hogy feltűnően sokan kételkednek ebben a számomra, és azt hiszem a többség számára egyértelmű ügyben.
Legalábbis aki igaznak hiszi, hitelesebben adja elő a véleményét, mint a kételkedők általában.
Sámannus
Ez a tojásfejű biztosan nem volt még csupaszon megalázva. Be kéne küldeni egy cellába, néhány morcos erőszaktevő közé,
Utána mit szólna, ha nem hinnék el a meséjét?
Katalina62
@Sámannus: Havas Henrik egyáltalán nem azt mondta, hogy Liliana biztos hazudik, csak azt hogy, nem volt szerencsés a képeket felhasználni!
Emmersson71
@karma1: "Havas az igaza teljes tudataban perre is vitte az ugyet - azt a pert megnyerte bauko ellen"

Erről nem hallottam. Egy linket erről, légy szíves!
Emmersson71
@human: Havas is tudja, hogy ezek a fotók egy kampány részeként készültek, de a saját történetéhez illusztrációként használni hiba, mert kontraproduktív!
Ha majd előáll egy-két látlelettel, ami igazolja, hogy ILYEN BRUTÁLISAN megverte az apja, akkor igazolást nyerhet a képek felhasználása. De ilyeneket eddig nem mutatott be!
karma1
@Emmersson71: Ne haragudj, de en erre nem pazarolom az idomet. Gugli segit.
karma1
@Emmersson71: 11.02: Pontosan - igazad van! Mindenesetre sokkal tobbet segitett volna az ugyenek, ha rogton egy - akar irott - latlelettel all elo!
Emmersson71
@sgl: Én is csak annyit találok, hogy perel, de nyert perről sehol nincsen szó. Mondjuk, a hír tavaly februári, szóval, ismerve a magyar bíróságok sebességét, nem is hiszem, hogy vége volna a pernek!

www.blikk.hu/sztarvilag/sztarsztorik/havas-henrik-bako-eva-zaklatas-kitalalt/xnrsnkl
magyar1
@karma1: Mert azt tudnod kellett, hogyha a jolmeno ugyved apadrol ilyeneket allitasz, akkor az mar masnap elveszti a klienturajat - írod, de a lányának és az egész családjának az egész életét tette tönkre, ugye nem gondolod, hogy egy szerető családban felnövő gyerek ilyeneket állítana?
Rizikó
Egyértelműen az apának hiszek. A lány annyira hiteltelenül agresszív, hogy az igazmondás repesze sem merült fel bennem.
C_3PO
@magyar1: Kivéve, ha haszna van belőle!!! Egyébként @karma1: abszolut logikusan és korrekt módon érvelt a témában! Pro és kontra!
karma1
@magyar1: Dehogy gondolom! Ez igy mindenkeppen egy diszfunkcionalis csalad lehetett, ahol az apa volt mindenben az ur, nem volt visszapofazas, egy idiota despota volt! Meg akkor is, ha ugyvedkent meg edzokent is jo volt.
De a kepek beallitottsagat eppen azert emelte ki Havas Henrik, mert ha csak egy teljesen tenyszeru nyilatkozatot tesz, az ember akkor is elhiszi neki, amit mond - legfeljebb egy-ket szoveges latleletet mellekelt volna - semmi fenykeppel - akkor az egeszen maskepp nez ki. Igy a tenyek es a beallitott kepek egymas ellen dolgoztak, kioltottak a fo mondanivalojanak az igazat!
human
@Rizikó: Mi, hogy a lány agresszív??? Nem olvastad az apa levelét? Na az volt az agresszív.
karma1
@C_3PO: Pontosan: minden ilyen tipusu coming out-nak megvan a nagy kerdojele: miert eppen most es miert eppen igy?
Nem ketelkedem a lany igazaban, de azt az egy mondatat nem fogadom el, hogy o nem akart artani az apjanak! Ez vlamilyen szemelyes bosszu leginkabb - esetleg az elvalt anyja tuzelte fel a lanyat, hogy igy tegyek tonkre az ex ferjet!
Sosem lehet tudni! Elmondtam az esetet a ferjemnek - egy szot sem tud magyarul - megmutattam a kepeket, es azt mondta azonnal, hogy valaki ebbol oriasi penzt akar (fog?) lekaszalni - a kepekre meg egyszeruen azt mondta, hogy ilyen kepeket akar brutalis amcsi akciofilmekbol is ki lehetett volna vagni, de ide kar volt betenni. (Azt el sem mondtam a ferjemnek, hogy az apa jolkereso ugyved, penz van doszt, de most akar az osszes klienset is elveszitheti, es a lanya nyilatkozatara a rendorseg ilyen esetben mindig kenytelen nyomozast elrendelni, mert mas fiatalokkal is aktivan dolgozik,)
Hat majd meglatjuk - egy biztos: Szilagyi apukanak egy eletre harangoztak, ha csak egyetlen masik sportolotarsa is Liliananak ellene vall.
Az se biztos, hogy mi valaha meg fogjuk tudni a reszleteket.
magyar1
@karma1: Én nem így gondolom, lehet, hogy nincs is látlelet, mert írta, hogy amikor már elkezdett úszni nem verte, nehogy meglássák a nyomokat.
human
@Rizikó: Ezt ajánlom neked, hogy olvasd el:
"FÁJ FELISMERNI, HOGY AKIKNEK SZERETNIÜK KELLETT VOLNA, ŐK BÁNTOTTAK: SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY A SZILÁGYI LILIÁNA-ÜGY KAPCSÁN"
divany.hu/szuloseg/szilagyi-liliana-bantalmazas-szakerto/
Rizikó
@human: Javaslom, hogy gondold át az álláspontod és ne a divat szerint dönts.
Rizikó
@human: Eltévedtél. Az a làny egy agresszív kis nyomorult, aki évtizeddel a történések után, ha voltak egyáltalán, nyafog.
csak úgy....
@Rizikó: shiki,te egy idióta! honnan ismernéd a lányt,hogy ilyen baromságokat mersz állítani róla!? mondanám,elment az eszed de az neked nincs,te csak aljas vagy..
human
@Rizikó: 1. Már megint a témában tájékozatlanok érvével jössz, hogy miért csak most "nyafog". Olvasd el a szakvéleményt amit az előbb direkt ezért küldtem neked. Talán megérted a dolgot.
2. Nem divat szerint van véleményem. A bíróság azért mondta ki a pár válását idézem:
"Lapunk úgy tudja, a bíróság megállapítása szerint Szilágyi Zoltán durva, agresszív viselkedése miatt romlott meg a házasság, érzelmileg zsarolta, megfélemlítette nejét, később ellehetetlenítette a nő kapcsolattartását Gerdával. A fiatalabbik gyerek nem tudott arról, mi történt 2016 márciusában a családban, az apával töltött három év alatt megtagadta az anyját. A bíróság szerint Gerdának az apja felügyelete alatt önálló programjai sem lehettek, már ez is kétségessé tette, hogy Szilágyi alkalmas volt-e a gyereknevelésre."
www.blikk.hu/sport/egyeni/szilagyi-liliana-bantalmazas-szilagyi-zoltan-szilagyi-gerda-birosag-elvette/06s5l8g
karma1
@Emmersson71: Megnyerte - egyebkent nem is lehetne a kepernyon, pedig sajat musora is van, tobb is.
Rizikó
@human: A válás indokolásának minköze van a lány vádaskodásához? Nem arról döntött a bíróság!
human
@Rizikó: De. Csakhogy ezek szerint bántalmazó környezetben nőtt fel a lány. Tehát igaz lehet amit mond. A bíróság is jobbnak látta mindkét lányt az anyának odaítélni.
Rizikó
@human: A bíróság nem írt bántalmazó környezetről.
Emmersson71
@karma1: ...

Nincsen információ arról, hogy pert nyert volna. Persze, te határozottan állítod, de linket nem adsz hozzá :(
(Félreértés ne legyen, én Havasnak hiszek)
C_3PO
@karma1: Nem fogjuk soha megtudni! Okos dogokat írtál le! Mindenesetre a közvélemény figyelmét jócskán leköti / elvonja a politikától !!!
karma1
@Emmersson71: Kedves, amikor aktualis volt, akkor olvastam a cikket, de nem erdekelt kulonosebben, csak ezert nem tudom visszakeresni a cikket. A baukot egy kolleganoje dobta fol, hogy 2 millat kapott, a Havast pedig az mentette meg, hogy kb a botrany kirobbanasa elott egy honappal arrol panaszkodott, hogy ovele soha senki semmilyen modon nem probalt eroszakoskodni vagy kozeledni. Akkor eppen Havassal dolgozott egyutt. A felvetelnek nyoma volt, mert valami bulvarinterjuban hangzott el, ott csevegett a teves munkajarol, meg a kollegairol. De nekem az evike kb. annyi, mint egy szurke egerke a sarokban. ...:)
Emmersson71
@karma1: OK, akkor rövidre zárva: Ha Havas megnyert volna bármikor, bárki ellen indított, vagy ellen folyó pert, bármilyen ügyben, legyen az polgári vagy büntető, arról az internet tud és az egyszerű keresőszavak (Havas, per, Baukó) beírása után megjelennének találatok. Nincsen ilyen találat!
Vagyis Havas nem nyert - még! - Baukó Éva ellen pert!
Yoda69
Egyertelmuen beallitott es hatasvadasz felvetelek. Havasnak tokeletesen igaza van tok felesleges volt Lilianank kozetenni oket, mert semmi kozuk az apjahoz. Ezzel valoban kerdeses hogy igazat allit-e Liliana, vagy krealta a sztorit. Remelem kiderul az igazsag, es megbuntetik az apat ha igaz amit Liliana allit, de azt is, hogy ez forditva is mukodni fog, ha esetleg hazudik a lany.
C_3PO
@karma1: Bizony! Havassal nem érdemes ujjat húzni! Kib@szott okos!
gina
Ez a nő minden csak nem áldozat ,, igy nem viselkedik egy bántalmazott, ez egy jól kitalált média kampány, hányinger ,
gina
@magyar1: Te biztos tudod tipikus magyar pszichiáter, semmihez nem értenek csak itt próbálkoznak, otthon papucsot cipelnek Anyunak,,,,itt irják a bunkó véleményt
karma1
@Mirabilis: Hasonlo kerdesek bennem is felmerultek: egy "ketlanyos" edesanya az a legjobb baratnoje szokott lenni a lanyainak - en tudom, nekem is lanyom van - igy csodalom, hogy anyuka semmit sem tudott az egeszbol 25 even at! Foleg, ha egy otthonban eltek. Ha felelembol nem allt ki a gyereke mellett, akkor is lett volna mod, hogy a megfelelo emberek tudomasara hozza, mit csinal az egesz csaladdal az apa!
karma1
@Emmersson71: Legyen igazad, nem vitatkozom. De a magyar internettartalmakat ismerve egyebkent is elegge lesujto a velemenyem.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.