Facebook-oldalán közölte Nagy Attila Tibor politikai elemző, hogy két kormánypárti honlap is éles szavakkal ítélte el azért, mert azt mondta, egy váratlan fordulat hatására megváltozhatnak a jelenlegi erőviszonyok a két tábor között.

Nem kizárt, hogy Orbánról is előkerülnek kínos felvételek a választások előtt – mondta az elemző, akit most már nem szeret a kormánymédia

A középen állására kínosan ügyelő, és ennek köszönhetően a kormánypárti és ellenzéki adók műsoraiban is rendre szerepet kapó Nagy Attila Tibor azzal húzta ki a gyufát a kontra.hu és a 888.hu üzemeltetőinél, hogy

két tévés szereplésében is felhívta a figyelmet arra, hogy bár mostanában az ellenzék veresége tűnik valószínűbbnek, de a 2004-es spanyolországi terrortámadás is bizonyítja, hogy váratlan fordulatok megfordíthatják egy parlamenti választás várt eredményét.

Az elemző azt sem vetette el, hogy a választási kampányban

a kormányfőről vagy főbb fideszes politikusról nyilvánosságra fognak kerülni kínos fotók, felvételek, információk, amelyek megváltoztathatják a választók egy részének hangulatát.

Persze az is lehet, hogy – hasonlóan a 2018-ban elmaradt Simicska-féle atombombához – ilyen nem lesz, de Nagy Attila Tibor nem érti, hogy egy választási kampányfolyamatban esetleg bekövetkező váratlan fordulatot miért nem szabad még megemlítenie sem.

Illetve, nagyon is értem: meg kell szolgálni azt a kenyeret, amelyet a NER tenyeréből lehet eszegetni és abból nagyra hízni

- vetette oda a kormánymédiának a politikai elemző.

Forrás: Facebook/Nagy Attila Tibor

52 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Nincs nagy jelentősége a hírnek. Orbánról valami nagyon egyértelmű és felháborító fotónak vagy videónak kell előkerülnie ahhoz, hogy a fidesz szavazók magukba nézzenek és rájöjjenek, hogy valóban sötétségben vannak tartva és trágyával etették eddig őket, hogy egy klasszikust idézzek.
Inkább valószínű, hogy kb 10-20 év múlva már saját bőrén fogja érezni minden fideszes is, hogy milyen mélyre jutott az ország. Akkor ők fognak majd lámpavast kiáltani. Mussolinit is az a tömeg tette félre, akik még nem sokkal korábban éljenezték a vezért.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Béla333
Ennél is kínosabb?:
"A 168 óra című hetilap csütörtökön megjelenő számában egy olyan fényképet közöl, amelyen Orbán Viktor és M. Róbert látható, aki a lap szerint a magyarországi szervezett bűnözés egyik ismert figurája. A kép 2004. január 17-én készülhetett, Kovács Kokó István Box utca nevű éttermében,..."
ujszo.com/velemeny/allitolagos-bunozos-fotot-kozoltek-orbanrol
kereső
Mi lehet "kinosabb" annál, hogy orbán&Co külföldi köztörvényes bűnözőket pátyolgat, lop be az országba? Mi lehet kinosabb annál, hogy FBI által is körözött terroristákkal kapcsolatba hozható személyekkkal tart kapcsolatot, és üzletel velük a családján keresztül. Mi lehet kinosabb annál, hogy hozzá érnek a Microsoft botrány szálai? Mi lehet kinosabb annál, hogy birodalmat épit Hatvan pusztán? Mi lehet kinosabb annál, hogy olyanok biztositják a 2/3-át a parlamentben, akiket a saját ügyészsége vádolt meg bűnszövetkezetben elkövetett bűncselekményekkel? Mi lehet kinosabb annál, hogy orbán&Co ellopta azt a pénzt is, amit unió a járvány ideje adott az országnak- ingyenes pcr tesztekre? Mi lehet kinosabb annál, hogy orbán utasitására a Co. bevizsgálatlanul engedélyeztette több vakcina használatát- ezzel IS! veszélyeztetve több százezer ember egészségét? Mi lehet kinosabb annál, hogy a költségvetésből átcsoportositott pénzeket a járványvédelmi alapba- templomok felújitására, külhoni sportlétesitmények létrehozására használta fel? Mi lehet kinosabb annál, hogy csaak is kizárólag szavakban "védekezett" a kormány a járvány ellen- de tetteiben, ( kórházi ágyak random kiüritése) csak ártott és sok-sok ember egészségromlását, halálát okozta? Mi lehet kinosabb annál, hogy mindezek ellenére imádják orbánt, és hozzá imádkoznak? Mi lehet kinosabb annál, hogy ez lett a Magyar Köztársaságból- egy lebutitott, félrevezetett ország?
Németh István
@Aki Én: @kereső: @Béla333: @bakcsubakka: @Aki Én: Tehát nincs miről beszélni!
DE elmodnom, hogy tudjátok az Eü. privatizációja kibaszatosul jól jönne a geci zaynak mert a nagy részük fel lett újítva! menten le is nyúlnák a susit aztán a polgár meg ott rohadhatna meg a nyavalyájában ahol van! A bérek elsuttyannának, egy csomóan utcára kerülnének, aztán jönne a háziorvosi privatizáció, aztán mi a kurva anyátokra fizette a polgár az Eü. járulékot, hogy most pofán szarják!? ez csak egy része a témának de menjetek a taknyos picsába!
vitamin51
@Németh István: ember, nem tűnik fel véletlen, hogy fordítva ül a lovon? Netán olyan korlátolt, hogy azt sem veszi észre ami a szeme előtt folyik? Hol él maga, valami gödörben?
Németh István
@vitamin51: Ezt mire írod? fizetni akarod a magán Eü. minden költségét? Lehet és kell finomítgatni, váltóztatni, DE amit az 1900-as évek elején kialakított sajátos rendszer biztosított, azt a szociális és igen humánus kialakítottságot, voltaképpen alap elvet >> egy kifejezetten az embert semmibe vevő, csak lefejni kívánó rendszerbe belelökni nem lehet! A zay nevezetű senkiházi nép és nemzetellenes megnyilvánulást el kell vetni! ha nem ezt gondoltad akkor kapd be, éppen olyan hülye vagy minta többiek!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.