Magyarországon valóban ritkán fordul elő, hogy bárki ellent merne mondani Orbán Viktornak, akár saját pártját, akár a közigazgatást nézzük. Most viszont más történt, és magas rangú bírák mondtak nemet két alkalommal olyan ügyekben, amelyeknek komoly aktuálpolitikai jelentősége letagadhatatlan.

Durva pofont kapott Orbán a saját embereitől – nemet mondott neki az Alkotmánybíróság

Az egyik ellentmondás attól az Alkotmánybíróságtól érkezett, amelynek tagjai kinevezésüket a miniszterelnöknek köszönhetik. Mindez arra utal, hogy az Orbán féle hatalmi koncentrációnak azért vannak előre nem kalkulált határai.

Szerdán Varga Zs. András, a Kúria elnöke arra próbálta rávenni az Országos Bírói Tanács tagjait, hogy adjanak ki egy nyilatkozatot az Alaptörvény és Magyarország alkotmányos rendje iránti elkötelezettségükről.

Ugyanis az ellenzék vezető politikusai szerint illegitim Magyarország jelenlegi alkotmánya, amelyet a kormánypártok jogászai írtak és amelyet kizárólag a Fidesz-KDNP képviselők fogadtak el. Az ellenzék emellett elfogadhatatlannak tart több olyan személyt, akiket csak kétharmaddal lehet kinevezni és leváltani. Erre reagált az Alkotmánybíróság elnöke, amikor azt kérte a közjogi méltóságoktól, álljanak ki a jogállamiság védelmében.

Ehhez a kezdeményezéshez kellett volna csatlakoznia több magas rangú tisztviselő után a bíróknak egy nyilatkozat formájában, amit elutasítottak.

A 15 tagú OBT 14 tagját (és a póttagokat) a bírók választják maguk közül, míg a 15. tagot, a Kúria mindenkori elnökét a törvény delegálja a bírói tanácsba. Az OBT, amelynek véleményezési joga van a Kúria elnökének személyéről, 2020 őszén nem támogatta Varga Zs. András Kúria elnökké választását.

Az Alkotmánybíróság tagjai gyakorlatilag Orbán Viktornak köszönhetik tisztségüket. Ennek ellenére egy, a miniszterelnöknek rendkívül fontos kérdésben, a migráció ügyében határozott nemet mondtak neki.

A kormányfőnek olyan lényeges volt az alkotmánybírósági döntés, hogy az ítélet nyilvánosságra hozatala napján, szokásos reggeli rádiós interjújában is hangsúlyozta, milyen kivételes jelentősége van a kérdésnek, amelyről szerinte az emberek népszavazáson már döntöttek.

Az alkotmánybírókhoz Varga Judit igazságügyi miniszter fordult, miután a luxemburgi bíróság megtiltotta a jogellenesen hazánkban tartózkodó külföldi állampolgárok kitoloncolását. A kormány álláspontja szerint a bírák döntése sértette Magyarország Alaptörvényben rögzített szuverenitását.

Az Alkotmánybíróság most úgy foglalt állást, hogy a kormány alkotmányértelmezése nem elegendő ok az Európai Unió Bírósága ítéletének felülvizsgálatára.

Az alkotmánybírósági ítélet nemcsak abban különleges, hogy nemet mondott Orbán Viktornak, hanem abban is, hogy ezt némileg megalázó módon tette. Gyakorlatilag kioktatta az igazságügyi minisztert, hogy egy ítélet súlyával nem vetekedhet holmi jogszabály értelmezgetés.

A kormányfő reggeli rádiós beszédében elmondta, ennek kimondását várja a taláros testülettől, ez volt számára az egész ügy legfontosabb tétje. Nem véletlen, hogy az ítélet óta néma csend honol a téma körül.

Egy hónapon belül másodszor kapott határozott nemet bíróktól a miniszterelnök. Ráadásul számára rendkívül fontos ügyekben.Orbán Viktor egyébként ezzel a tematizációval lengyel barátai nyomdokába készült indulni, akiknél az Alkotmánybíróság a hazai törvényeket, az EU szabályai elé helyezték.

Forrás: Piac és propfit

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Ez semmi! Majd a durva pofont akkor fogja kapni az embereitől, amikor a büntetőügyében sorra rá vallanak az addigi legkedvesebb maffiózó társai.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
kissé felnőttem
na akkor már ne nézd tőbbé lábtörlönek Őket mert nem lesz aki melléd áll ha nincs miért.
Klubtag
Tudomásom szerint egy alkotmánybíró - hivatalba lépésekor - az Országgyűlés előtt felesküszik az Alkotm...bocsánat alaptörvényre. Minek tenne további hűségnyilatkozatot...?
Ha viszont nem így van csak most és ily, ódon akarják legitimálni (népszavazás helyett) az alaptörvényt (többek között az alkotmánybírók felesküdtetésével), akkor ebben az országban akkora közjogi kupleráj van, mint ide Lacháza.
Az alkotmánybírók "óvatossága és előrelátása"(o:)))) sokkal életszerűbb magyarázat...
Clavigo
Biztos turbó fokozatra váltott a Putris " szájnyalinkázása "...
ómió
Az alkotmányosság efftársilag már "durva pofon"? (Nem a kormány, hanem az Alkotmánybíróság jogértelmezése a mérvadó!) Akkor, ezért törölnék el az efftársak?
namihami
A gond csupán annyi, hogy ez a ""grazi"" helyzetén ugyan ront, de az ország és berendezkedése ügyében simán átlépHET rajta. Ha ez bármiben (akár a legkisebb mértékben is) hozhatna változást, akkor látványos is lehetne---de a saját magára alkottatott törvényei miatt nem fog. A pszichéje kapott egy taslit, de semmin nem fog változtatni és ezért változni.
Egyre félelmetesebbnek látszik az, mit fog tenni egy esetleges választási bukás esetén.
nezelodo
Miket nem ír a Piac és Profit? Demcsákék is rosszat sejtenek? Vagy csak a Tiborc féle ledek gyújtottak világosságot a szerkesztőségben?
Sámannus
Ilyen az amikor egy budiban a csokitorony a seggéig ér, mert elfelejti lehúzni. Ez lesz a mi első dolgunk!
ómió
@fideszes gyökér: Ettől ne félj! Ő nem szokott úgy csinálni, mint Böszme efftársad!
tudode
Nocsak!
.
Ébredezik az un. alkotmány nélküli, un. "alkotmánybíróság", hogy 2011-ben egy olyan salátatörvénybe bugázta be a győzelmi kényszerrel rendelkező atyafi, amikor a hiányzó alkotmánybírót is a 133. "bátor" atyafi elsiklott Horn Gyula 4/5-ös alkotmányozási szabályán
.
---- ELKURTÁK AZ ALKOTMÁNYOZÁST
zuzda.blog.hu/2011/03/09/elkurtak_az_alkotmanyozast
.
(...) """ Az új magyar alkotmány sajnos nem a nemzet egységét fogja kifejezni, vagy pláne erősíteni, mint azt láttatni kívánják alkotói, hanem újabb frontot nyit, még jobban megosztja a hazai közvéleményt. Ez akkor is így lenne, a szövege ideális lenne (messze nem az...), mert megalkotásának és elfogadtatásának kizárólagosságra törekvő, a korábbi konszenzust felrúgó, pökhendi módja már önmagában is kizárja, hogy betöltse valódi hivatását.""""(...)
.
(...) """A Horn kormánynak is megvolt a "kétharmados felhatalmazása", de önkorlátozó módon nem élt vele, hanem négyötödhöz kötötte az alkotmányozást. Érdekes módon, ezzel egyetértettek az akkori ellenzéki pártok, például a Fidesz és a KDNP. Orbán Viktor sem tiltakozott, hogy kedves Horn Gyula, kétharmados felhatalmazásod van, kutya kötelességed alkotmányt elfogadni, akkor is, ha mi nem értünk vele egyet. Na ezt a korlátot törölték el, hogy lényegében egyetlen politikai erő, minden kompromisszum és egyeztetés nélkül, egymaga dönthessen."" (...)
-------------------
-
És 12. éve kajáljuk az elszabaDÚLT hajóágyu undorító vegyes salátáját az un. "alkotmány" nélküli sóhivatallal, akik már menekülhetnek a süllyedő gyorsNASZÁRÓL!
Béla333
Ez semmi! Majd a durva pofont akkor fogja kapni az embereitől, amikor a büntetőügyében sorra rá vallanak az addigi legkedvesebb maffiózó társai.
teuton
@KisTehen: Analfabeta Nagy Marha! A LENYEGET nem erted! A magyar törvenyek es takolmany felett all az EUs jog! Ezt pedig az allitolagos jogasz O1G es csahosa, a besugo lanya sem tudja?! Pedig született mar tucatnyi itelet hasonlo összefüggesben, ami közpenzek milliardjaiba került!!! Ja, te nem fizetsz adot, adomentesen kapod a penzt a baromsagaidert lejben atutalva...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.