Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje szerint Orbán kommunikációs startégiájába tartozik, hogy „az ellenfelét vádolja olyan dolgokkal, ami legfeljebb rá igaz”.

Márki-Zayt ismét elővette az „antiszemita, homofób, meleg, zsidó” kártyát, és reagált az antiszemita vádakra isFotó: Márki-Zay Péter/Facebook

Márki-Zay Péter a vasárnapi videójában részben arról beszélt, hogy „a Fideszben van néhány zsidó is, bár elég kevés”, akiket Márki-Zay „nagyra értékel” amiatt, hogy „egy ilyen pártban, Bayer Zsolt pártjában felvállalják azt, hogy zsidó származásúak” – vette észre a telex.hu. Ezeket a mondatokat persze a Fidesz-közeli média azonnal felkapta: antiszemitizmusról és a zsidók nyilvántartásáról írnak.

Márki-Zay ezt követően videóban reagált az antiszemita vádakra.

Ebben arról beszél, hogy támogatja a cigányságot és a zsidóságot a Fidesz gyűlöletkampányaival szemben, és együttműködnek a megváltozott Jobbikkal, de annak múltját természetesen nem lehet letagadni. Elnézést kért amiatt, amit a jobboldali sajtó szintén felrótt neki, hogy Orbán Viktorról korábban – az izraeli Pegasus-szoftver nyomán kitört botrány során – egy olyan fotót posztolt, amin egy menóra mellett áll. 

Az ellenzék kormányfőjelöltje szerint Orbán azért járt korábban Izraelben, hogy megszerezze az izraeli Pegasus kémszoftvert, de szerinte tényleg nem volt szerencsés az a fotó, bár nem ő rakta ki az oldalára, hanem az egyik munkatársa, mert nem egyedül szerkeszti a Facebookját.

Az ellenzék jelöltje szerint felháborító az a vád, hogy őt antiszemitának nevezik.

Valójában azt mondta Arthur Finkelsteinről, az orbáni-habonyi-rogáni kommunikációs gépezet egy szellemi atyjáról, hogy „antiszemita, zsidó, homofób, meleg”, akitől Orbán elleste azt a kommunikációs startégiát, hogy „az ellenfelét vádolja olyan dolgokkal, ami legfeljebb rá igaz”.

Finkelstein Márki-Zay szerint abszolút gátlástalan ember volt, mert zsidó létére antiszemita kampányokat segített, illetve melegházasságban élt, de homofób kampányokat vezényelt le. Márki-Zay szerint azonban a fideszes média azt nem írta le a mondandójából, hogy Finkelsteint antiszemitának tartja, csak azt, hogy zsidónak, és arról írtak, hogy ő zsidózik.

Forrás: telex.hu
Fotó: Márki-Zay Péter/Facebook

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Nagyon helyes, hogy a maffia által fröcskölt szart visszadobálja rájuk!
Hiszen ez 100%-ban igaz: "„az ellenfelét vádolja olyan dolgokkal, ami legfeljebb rá igaz”.
Ezt csinálják már évtizedek óta!
fergeteg
Államférfi vagy Péter ! Te vagy az egyedüli az országban aki helyesen látja a mát és a jövőt.
cikicakk55
@fergeteg: Sajnos nem! Ő aki 3 éve egyfolytában a kormányt szidja a korrupció és a sógor koma jóbarát helyztebe hozásáért,ugyan ezt csinálja most Hódmezővásárhelyen. Korrupt módon a haveri,rokoni cégekhez szervezte ki a gyeremk, és szociális étkeztetést egy Pest Megyei cégnek,akiknek a vezetője,igazgatója,tulajdonosa egy igen csak közeli jó barát,aki jobboldali,de keményen. A szemétszállítást is kiszervezte,pedig eddig semmi baj nem volt velük,de most egy közeli rokon Bács-Kiskun Megyéből igazgatja a szemétszállítást,sok bosszúságot okozva ezzel a lakosságnak. Egy teljesen tökéletes belvárosi forgalmas utcát feltúratott,mert a sógora ötlete volt,hogy az alapból is szűk egyirányú utcából még két oldalról elvegyenek 1,5 métert,mert oda facsemetéket akarnak ültetni. Rengeteg sokkal rosszabb állapotú út van a városba,amire jobban ráférne a felújítás. Sorolhatnám tovább a korrupt dolgait,de az agy mosott Márkistáknak nem jut el az agyukig. 1 éve semmit nem csinál,mint Polgármester. A helyettese a 3 hónapja felbukkant elég zűrös előélettel rendelkező Szabó János most a Polgármester,de senki nem választotta le,? Márki meg nem mond le,pedig egy seggel két lovat megülni lehetetlen.
ómió
A saját jellemzőiből Maki efftárs most éppen mit hazudott a "Zorbánra"?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.