Szijjártó hétfő délelőtt a közösségi oldalán közölte: az orosz védelmi minisztérium evakuációs repülőgépe felszállt Almati repülőteréről, fedélzetén hat magyarral, illetve családtagjaikkal.

Szijjártó rendkívüli bejelentést tettFotó: Almati repülőtér, Handout / Russian Defence Ministry / AFP

A miniszter bejegyzésében azt írta: a Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel vasárnap folyatott megbeszélésének megfelelően, az orosz külügyminisztérium segítséget nyújtott az Almatiban ragadt magyar állampolgárok evakuálásában – írja az MTI.

Az orosz védelmi minisztérium evakuációs repülőgépe az imént szállt fel Almati – kereskedelmi forgalom előtt még mindig lezárt – repülőteréről, fedélzetén hat magyar személlyel, illetve családtagjaikkal

– tette hozzá Szijjártó. Megjegyezte: a hetedik magyar, aki kettős állampolgár, végül mégsem élt a felajánlott lehetőséggel.

A miniszter közlése szerint az oroszországi leszállást követően a Magyar Honvédség egyik repülőgépe hozza haza az evakuált személyeket.

Forrás: MTI
Fotó: Almati repülőtér, Handout / Russian Defence Ministry / AFP

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lusta
@Nyírfa: Így igaz.
1. A kazah nép határtalan szeretete miatt miért is kell menekülniük a magyaroknak?
2. Mégis a katonai nemkormánygépek mire vannak?
3. Bárhol, bármi történik a világban, miért más országok jóindulatában kell bízni a magyar honfitársaink biztonságba helyezéséről?
4. Mégis hogyan bízzunk egy ilyen qurmányban?
Igen, igen. Lehet szépen sorrban állva kezet csókolni.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nyírfa
Fel nem foghatom, miért nem a magyar kormánygépek mennek értük. Ha már egyszer olyan jó kapcsolata van Orbánnak a testvéri kazah néppel. Csak érdeklődöm: Nazarbajev elnök úr, aki a mindenkori elnöke a magyar kipcsak törzseknek - le tudtam írni röhögés nélkül - , biztonsággal megérkezett Magyarországra? Gyalog, hintón, omnibuszon...hogyan? Feltéve, persze, ha nálunk lelt menedékre.
kereső
@Nyírfa: január 7.-én egy kazah magángép szállt le Budapesten.Összesen 10 magángép indult el Almatiból- mind "baráti" országok felé. Nurszultan Nazarbajev elnök úrról azóta nincs hir.
lusta
@Nyírfa: Így igaz.
1. A kazah nép határtalan szeretete miatt miért is kell menekülniük a magyaroknak?
2. Mégis a katonai nemkormánygépek mire vannak?
3. Bárhol, bármi történik a világban, miért más országok jóindulatában kell bízni a magyar honfitársaink biztonságba helyezéséről?
4. Mégis hogyan bízzunk egy ilyen qurmányban?
Igen, igen. Lehet szépen sorrban állva kezet csókolni.
Nyírfa
@kereső: Kis ország vagyunk, nagy keleti nyitással.
kereső
@Nyírfa: Ja, valakiknek nagyon megéri ez a "keleti" nyitás. Jobban, mint anno a kereskedőházak. Az is szijjártó projekt volt.
Nyírfa
@lusta: Minden kérdésedre tudok válaszolni.

1. Mert csak a kormány néhány tagját szeretik, és őket is csak addig, amíg hasznosak.
2. Magáncélokra.
3. Mert a kormány számára valójában csak rabszolgák vagyunk.
4. Sehogy.

Előrelátó vállalkozók elkezdhetik varrni a csíkos ruhákat, bele is hímezhetik a neveket. Mire kormányt váltunk, és Hadházy leteszi az asztalra a bizonyítékokat, már ne kelljen a méretre szabással bíbelődni.
Nyírfa
@kereső: 12.56

És hogy ráfizettünk! Még négy év velük, és nem marad a talpunk alatt egy négyzetcentiméternyi föld sem. Eladják alólunk.
ómió
Az efftársi "kimentés" biztos "más" lett volna!
Lepényleső
...ahogy segítséget nyújtottak "56 -ban is?
kissé felnőttem
693 féle képpen lehet a fotóitokat kommentálni ne nézd az embereket ostobának mert te az vagy nem mindenki az.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.