A Fidesz hétfői közleményében arra reagált, hogy az ellenzéki pártok sajtótájékoztatójukon megszorítások nélküli államadósság-csökkentést ígértek – írja az MTI.

Fidesz: teljesen mindegy, hogy a baloldal mit ígérget a kampányban, úgyis végighazudjákFotó: Orbán Viktor/Facebook

A nagyobbik kormánypárt szerint „teljesen mindegy”, hogy a baloldal mit „ígérget” a kampányban, mert 2006-ban is „végighazudták a kampányt, pénzosztogatást ígérgettek mindenkinek, aztán kormányra kerülve az ellenkezőjét csinálták”. Ez már önmadában azért is érdekes meglátás, mert 2006-ban még szó sem volt ellenzéki összefogásról.

Azaz, a Fidesz a jelenlegi – egyébként konzervatív-jobboldali vezetővel induló – egységes ellenzéket a Gyurcsány-kormánnyal próbálja azonosítani.

A baloldalnak a vérében van a megszorítás – fogalmaztak a közleményében. Hozzátették: a Gyurcsány-Bajnai-korszak a megszorításokról szólt, hiszen tizenötször emelték a rezsit, sorozatosan emelték a családokat, a dolgozókat és a vállalkozókat terhelő adókat, befagyasztották a béreket, elvették a 13. havi nyugdíjat, eltörölték a családtámogatásokat és az otthonteremtési támogatásokat, fizetőssé tették az egészségügyet, mindeközben az IMF „adósrabszolgájává” tették Magyarországot.

De a közleményben megpróbálták az ellenzék vezetőségének eddigi szinte összes megszólalását kiforgatni.

Azt írták péládul, hogy a baloldalnak ma is a megszorítás a programja, a kijelölt miniszterelnök-jelöltjük a rezsicsökkentés, a minimálbér és a 13. havi nyugdíj eltörléséről beszél, valamint hibának tartja a vizitdíj és a kórházi napidíj megszüntetését. 

Forrás: MTI
Fotó: Orbán Viktor/Facebook

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
és ezt pont a hazudozós fidesz mondja! aranyos..
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Rizikó
@Istenakinincsen: Látom, még most sem tanultál meg viselkedni! Igazi propelleres krakéler vagy, a libsik mintapéldánya!
Istenakinincsen
@Rizikó: Örömmel tölt el,hogy te jobban tudod ki vagyok én mint saját magam.
Igérem megtanulok viselkedni:)Veled azért kivételt teszek te sügér.
Rizikó
@Istenakinincsen: Jellegzetes libsi hozzáállás! Bemutatkoztál legalább rendesen.
simmering73
Magatokból indultok ki a k*rva anyátokat? 12 évet végig hazudtatok.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.