Huszár Viktor lesz majd Gattyán pártjának második embere, de a fiatal közgazdász, sportvezető neve ismerős lehet a Teqball kapcsán is, sőt, az orosz, putyinbarát oligarchák, a Rahimkulov-család közelében is felbukkant már.

Gattyán György pártjának alelnöke Orbán Viktorral iszogat és fotózkodik – Véletlen lenne?Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Saját honlapján közölt közös fényképet Orbán Viktor miniszterelnökkel Huszár Viktor, akiről a napokban derült ki, hogy a milliárdos Gattyán György pártjának egyik alelnöke lesz – szúrta ki a nepszava.hu. A fiatal közgazdász, sportvezető a Rahimkulov-család egyik üzletében bukkant fel.

Karácsony Gergely szerint ez egyáltalán nem véletlen.

A fideszes lejárató kampányban főszereplő Putyin-oligarcha embere lett alelnök Gattyán „pártjában”. Történik ilyen véletlenül a Fidesz világában?

– kérdezi a főpolgármester egy Facebook-posztban. Majd leírja: az orosz oligarchafamília és Huszár csalta fel közös irodájukba – az Orbán-család könyvelője, a jelenleg Rahimkulovék körül mozgolódó Gansperger Gyula segítségével – Bajnai Gordon volt miniszterelnököt egy „baráti beszélgetésre.” Az eszmecsere hanganyagát manipulált formában a kormánysajtó azóta is a fővárosi vezetés lejáratására használja.

Hozzátette: ez szerintük arra is utal, hogy Rogán Antal propagandaminiszter nem tüntette el alaposan a Fidesz felé vezető nyomokat. Az mindenesetre tény, hogy a Gattyán-féle Teqball-szövetséget is irányító Huszár Viktor személye nélkül is sokkal több köti össze Gattyánt a NER-rel, mint ami elválasztja. Főleg a utóbbi években, hiszen egy szép barátság kezdett el kibontakozni Gattyán és az Orbán-kormány között.

Csak egy példa, hogy a milliárdos egyik új vállalkozása, az elektronikus aláírás hitelesítéssel foglalkozó Netlock Kft.-nek ugyanis hirtelen az állami Magyar Villamos Műveknél illetve a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél is megrendelései lettek, de a cég referenciái között szerepel a Szerencsejáték Zrt. is.

Mindez amiatt különösen érdekes,

hogy a napokban Gattyán kijelentette, hogy a célja a kormányváltás, és ennek érdekében nyitott az ellenzékkel való együttműködésre, amennyiben néhány fontos kérdésben kompromisszumra tudnak jutni.

Forrás: nepszava.hu
F
otó: MTI/Szigetváry Zsolt

38 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Macskaszem
Kezdettől fogva nyilvánvaló, hogy Gatyagyuri kamupártja arra alakult, hogy szavazatokat vegyen el az ellenzéki összefogástól. Az okosabbak tudják ezt, a Bözsi néniket meg Pusztaborzasztón nem hozza lázba a digitalizáció.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Macskaszem
Kezdettől fogva nyilvánvaló, hogy Gatyagyuri kamupártja arra alakult, hogy szavazatokat vegyen el az ellenzéki összefogástól. Az okosabbak tudják ezt, a Bözsi néniket meg Pusztaborzasztón nem hozza lázba a digitalizáció.
Eladott Ország
Huszár Viktor Gattyán György pártjának alelnöke és Orbán Viktor pohár koccintása. No komment...
viktorhuszar.com/wp-content/uploads/2019/01/viktorhuszar-pics-12-1024x683.jpg
namihami
Ez az eddigi életút már majdnem programnak is elég. Már többet ér, mint a ""Folytatjuk"". Az inkább lankasztó hatású, a Brokicsászár inkább erektáló jellegű fellépéssel jelentkezett.
csipetke
Vajon mit intézett a fidesz a NAV.nál,mennyi pénzt engednek el gattyánnak,ha indul?Valahol azt hallottam,hogy gattyán rühelli,hogy pornóból lett gazdag,és most azért buzgólkodik,de valószínűbb,hogy fideszes rábeszélésre teszi.Érdekes,hogy 4-5 hónappal a választás előtt bukkan fel. Addig hol volt?
nezelodo
Na, megvan a becsületes kormányváltó szándék, ráadásként az orosz, (maffia), szál, és Orrbánnal való kapcsolat. Tisztára mint egy szerelmi háromszög.
Namely
Ez aztán a bizonyíték!
És még a nagymamája, bérmál húgának sógora is látható azon a képen, ami a bajnokság szünetében, a büfében dolgozó wc-s néni fiának diplomaosztójan készült.
kereső
Csak pontositanék Gergely- a történelmi hűség kedvéért. A Netlock Kft - az aláirás hitelesités egyik éllovasa Európában is, nem új cég- 1996 alapitású. Talán még Neked is ismerős a Netlock Mocca - mint hiteles tanusitványt biztositó szoftver(gyakorlatilag ingyenes).
Maxipocak
@KisTehen: orbán meg évente leszopja putyint. Véletlen lenne?
Béla333
Felejtsük már el ezt a Gattyán gyereket... Fideszes csicska.
odst
@Namely: Undorító féreg vagy. Nagyon jól tudod, hogy mi az ábra és mégis egy ilyen szöveggel jössz? Hiába próbálód úgy beállítani, mintha nem volna itt semmi látnivaló.
Eltévesztetted a házszámot, a hülyék és a gecik, mint például te, a Fideszben vannak.
odst
@KisTehen: Itt a másik segg hülye geci. Hiába rugózol eze(ke)n a képeken, akkor még normális volt Putyin! Érted? Ééérteeed, te fasz?!
Nessy
Lesz még kamu párt a tavasszal, több is! Fidesz alapelv : divide et impera! Oszd meg, és uralkodj !
ómió
A Fidesz, ugye, nyilván szándékosan indít önmaga ellen valakit? Ennyi lenne a "bolsi ráció"?
Emmersson71
@ómió: Nem, ez széljobber ráció..ennyit tudnak, de ezt stabilan.
Aki Én
@Namely: Ez meg aztán a cáfolat :)
Most már nem is gondol senki összejátszásra, a sok jelet is figyelmen kívül hagyják az emberek.
Megjött Namely, minden a helyére került, kételyek eloszlottak.
Namely
@odst: "Nagyon jól tudod, hogy mi az ábra"
Én igen. Te is? Nos, az az ábra, hogy KG és az egész összefosás, a másik oldalhoz hasonlóan arra építi az egész kommunikációját, hogy az ellenfelet még nála is rohadtabbnak láttassa.
Csakhogy: ez kontraproduktív, ugyanis aki gyűlöli Orbánt (mint az itteniek 99%-a), az meg van győzve, őket nem kell meggyőzni. Azonban az ő szavazatuk már 2018-ban sem volt elég.
Azokat kellene meggyőzni, akiknek ez nem elég, viszont azokat ez a kommunikáció korábban (2010-2018) sem győzte meg. Tehát mondanám, hogy nem ártana taktikát váltani.
Innen nézve viszont szerintem inkább a kontraproduktív brigád (KG, Jakab, a momentumosok, kúrcsány, Hadházy) Orbán emberei, akik alpári, undorító megnyilvánulásai hoztak neki már 3-szor is 2/3-ot.
:)
@Aki Én: A cáfolatomat fent láthatod.
Te is szépeket tapsolsz a megrendezett bábszínháznak.

Apropó: KG-nek van már programja? :D
Yoda69
gatyan O1G szekertoloja. Ez nyilvanvalo. Aki raszavaz, az a fideSSre adja a szavazatat. Remelem az ellenzeket nem tudja megteveszteni ez a ficsur.
teuton
@ómió: Hülyegyerek! Te nem ismered a matekot es a magyar "valasztas(csalas)i törvenyt"??? Ha a fidesznek 30%a lesz, azzal is lehet 2/3, ha szettöredezik az ellenzeket, mert a legerösebb parthoz csapnak mindent! Demokraciakban a 49% sem eleg kormanyalakitashoz, nemhogy 2/3 lesz belöle! Csak az efftarsaidnal van ilyen, meg hasonlo kipcsak/orosz dikktaturakban.
nezelodo
@odst: Emlékezz arra, hogy amikor a Fletó találkozott Putyinnal, milyen mocskolódó propagandát nyomott a fidesz a Fletó és Putyin ellen. Ma hol tartunk az akkor mocskolódó Orbán klientúra és Putyin viszonyában?
ómió
@Emmersson71: De azért, ugye, legalább te tudod, hogy mit írtál?
ómió
@teuton: Megnyugtatlak, bolsiék fajkreténje! Franciaországban kevesebb is elég lenne a 2/3-hoz, mint nálunk, de egy ilyen "pitiánerséget" az "efftársi ráció" nyilván nem "detektálhat"! És Gattyán meg, ugye, azért "jelenkezett be" - pár feltételüket közölték is - a moslékkoalíciótokba, mert "széttöredezné az ellenzéket"? Leszel te még zakkantabb is? És ez azért is különösen aktuális kérdés, mert - mint látom - még az efftársaidat is (velük koalícióztok!) idehazudnád a másik oldalra!
odst
@ómió: Tudja, de leszarja - veled vonatkozásban.
amaramaistanna
Hamar nyilvánvalóvá vált az amit nyivánvalónak gondoltunk.
teuton
@ómió: Latom, meg mindig leragadtal a 300 szavas nyelvnel fajkreten efftars. Meselj nekem a francia valasztasi rendszerröl, efftarsilag. De ne nem fizetek erte, meg krumplit sem kapsz!
Yoda69
@ómió: Te bolsevik majom!
Arrol a gatyanrol beszelsz, akinek elso embere megprobalta csobe huzni Karacsonyekat a varoshaza eladassal? Na az ilyen szovetseges az ellensegnel is rosszabb, te baromallat.
ómió
@odst: Szóval, az önmaga "véleményét" is leszarja! Na, egy valami, amit legalább helyesen tesz!
ómió
@teuton: És te még a 300 szavast se érted, bolsiságodat másrahazudni igyekvő efftársi idióta!? Csak a bolsi jelszavakat, mint a kutyák? Akkor, ettől vagy te "jó efftárs"! Dobják neked az efftársi sültkrumplit, te meg szájjal elkapod! Ennek a "szintnek" a francia választási rendszer "toronymagas" lenne!
ómió
@Yoda69: Ha bolsevik majmot látnál, abból a baromállat fajtából, akkor ne másra hazudd magadat, hanem nézz a tükörbe, vagy körbe, amikor a tetübolsi efftársaiddal éppen az Internacionálétokat harsogjátok! Ott lesznek azok! És Gattyán akart "csőbe húzni" benneteket, hogy Mutyigeri efftársadék adják el a városházát? "Érdekes"! Kerpel efftársad szerint - tudod: ő Mutyigeri efftársad helyettese - őt még az elején Mutyigeri efftársad bízta meg a "városháza projekt" bizottsági előterjesztésével! Most meg már a Gattyánra kell hazudnotok? Ez az "efftársi dialektika"? Nem konzekvensebben kéne hazudoznotok?
teuton
@ómió: Neked a maygar nyelv toronymagas idiota fajkreten efftars! De a nyelved Orban seggeig eler...
ómió
@teuton: Túl azon, hogy a tetves bolsiságodat rám hazudnád, bolsiék elmebetege, a böszmeszart se voltál még képes a saját nyelvedről letörölgetni? Inkább ebbéli jellemződet is idehazudnád? És csak, mert a magyar nyelv megértése számodra ilyen áthághatatlan akadály? Egyszerűbb lenne, ha agydonort keresnél magadnak!
teuton
@ómió: Fajkreten efftars, mi törtent, többet fizetnek, ezert megszaladt a tollad es most többre futja, mint 2 sor? O1G külföldi hitelböl mar ilyen elmebeteget is finansziroz, ha jol nyal??? Ha a francia valasztasi törvenyröl fingod sincs, meselj akkor valamit az arsdtoppos arakrol, amik magasaabbak, mi nt a multik jelenlegi arai! Meg arrol meselj, hogyan kerülhet a magyar napraforgoolaj külföldön, akar 1000 km-re is szallitva közel a felebe? Mpst mozgasd a nyelved, ne csak Orbann seggenek nyalasara!
ómió
@teuton: Nocsak! Te Böszmeseggnyalásért kapod a kommentdíjat, bolsiék fajkreténje!? A nyelvedet azért, ugye, időnként fertőtleníted? Úgy, böszmeszarosan biztos "dorozmásabban" tudnád még az Internacionálétokat is elénekelni! És ebből kiindulva hazudod másra a "tevékenységedet"? Ettől vagy te jó efftárs? Ha meg "mesélnivalóra" vársz, baromarc, vezesd elő az aljabolsi hazugságaidat, ne tőlem várd őket! "Étolajilag" meg, akkor, talán vedd azt meg 1000 km-rel távolabb és egyúttal meg is érdeklődheted, hogy melyik "inflációlovas tevékenységével" függ össze!
teuton
@ómió: Analfabeta fajkreten efftars! Ha olvasni tudnal, akkor tudnad, hogy nekem nem kell napi 50 kommentet leadni - vasarnap is!- 100 forintert, mint neked, en akkor is keresek penzt, amikor alszom! Az összes többi böfögseddel meg megint csak papagajkent ismetled magar, a szokincsed a 300 szot sem eri el, igen primitiv...
ómió
@teuton: Analfabéta fajkretén efftársat láttál? Hát - ha ez zavar téged - ne nézz tükörbe! Akkor majd nem látsz olyat! És talán még másra se kell hazudnod a látványodat! És már mások komment-számát is számolod, fajkretén efftárs!? Csak nem normára kapod a "trollpénzt", fajkretén efftárs, napláne még akkor is, ha alszol!? De - mondd csak - ezzel a "mentálgéniusszal", amivel bírsz, csak 150 szót bírsz megérteni? Mert, tényleg, a 300 láthatólag már "vághatatlan" számodra! Na, akkor, nem is "terhelnélek túl" továbbiakkal!
teuton
@ómió: Fajkreten efftars, beindult vasarnap hajnalban is a 100 forintos "müszak"??? Ja, elfelejtettem, analfabeta is vagy... En ugyanis azt irtam, akkor is keresek penzt, amikor alszom! Mindenfele munka nelkül! Ehhez pedig nem kell veresen izzadva ejjel-nappal kommentelnem, mint neked! Capito?
ómió
@teuton: Fajkretén efftársat láttál, bolsiék elmebetege!? Ha zavar, ne nézz tükörbe! Mondtam már! Ennyit nem értesz? Szóval, neked már álmodban is fizetik a 100 Ft-os "műszakodat", bolsiék zakkantja? Akkor, egész "jól beépültél" a bolsi tetübandátokba! De miért kell ezt másra hazudnod? Úgy az efftársi?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.